Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Műsorajánlat
50
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Megszorítások a MVGYOSZ-ban is

- 2009. november 30. 7:15 -

Ismét napirendre vette az MVGYOSZ elnöksége a hangstúdió ügyét november végi tanácskozásán. Ahogy egy korábbi hírünkben szerepel, a hangstúdiót, a speciális tankönyvgyártást és a segédeszköz üzlet működését a szövetség számára támogatást nyújtó Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) már nem hajlandó finanszírozni.

Az előző tanácskozáson az elnökség úgy döntött, Dr. Micserics József hivatalvezető az elnök beleegyezésével dönthet egy szolgáltatás szüneteltetéséről maximum féléves időtartamra. Dr. Micserics azonban úgy érzékeli, ez a konstrukció nem vált be: nem használ ugyanis a dolgozók munkamoráljának az efféle döntés lebegtetése. Így arra kérte az elnökség tagjait, határozzanak egyértelműen, milyen takarékossági intézkedésre kerüljön sor. A most meghozott döntés nyomán a hangstúdió jövőre egy évre bezár. Ez egyébként Dr. Micserics József a novemberi tanácskozáson elhangzott számításai szerint 7,2 millió forint megtakarítást jelent. A segédeszköz üzlet működtetése évi 3, a tankönyvgyártás fenntartása pedig 1,35 millió forintba kerül évente. Igaz, utóbbi abban az esetben érvényes, ha a most folyósított bértámogatás megmarad a látássérült munkatársak fizetésére. Az elnökség határozatában az is szerepel, hogy amennyiben sikerül pályázati forrást találni a stúdió felújítására, a hivatal élni fog a lehetőséggel. Jó hír, hogy úgy tűnik, az eddigi 173 millió forintos állami támogatáson felül egy képviselői indítványnak köszönhetően jövőre érkezhet még 15 millió. Bár ennek felhasználhatóságáról még nincs végleges döntés. Mint ismert, az MVGYOSZ és tagegyesületei állami támogatása 2001 óta évi 207 millió forint volt, a jövő évre vonatkozó támogatást 50 millióról sikerült a szervezetnek visszaküzdenie a 173 millió forintos összegre. Mint egy ideje tudható, a tagegyesületek már nem az elnökséghez, hanem az SZMM megbízásából a pénzt elosztó Fogyatékos Személyekért Közalapítványhoz (FSZK) pályázhatnak majd az állami támogatásért. Dr. Micserics és Dr. Szőke információi szerint a pályázatot várhatóan december 15-től írják ki. A tervezett bíráló bizottságban helyet kaphat majd a szövetség egy képviselője is, ő azonban nem lehet alkalmazott vagy vezető tisztségviselő az MVGYOSZ-nél. Az elnökség úgy döntött, a könyvelést és a bérszámfejtést visszatelepíti a Hermina úti székházba. Tavaly egyébként gyakorlatilag ugyanitt tartott az elnökség, miután a Felügyelő Bizottság (FB) azt javasolta, hogy bontsák fel a szerződést az Erős és társa könyvelőirodával, akihez költségtakarékossági okokból 2006-ban szervezték ki a munkát. A szerződést felbontották, de szinte azonnal újra is kötötték meghatározott időre, melyet mostanáig többször megújítottak, mivel nem sikerült megfelelő könyvelőt találni a székházba. A helyben történő könyvelés valamivel drágább lehet, a szaporodó adminisztráció miatt azonban összességében megéri, mert elengedhetetlen a folyamatos információ csere, a különféle okiratok aláírása.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


6 - = nulla

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-07, 05:57
Partly cloudy
N
Partly cloudy
3°C
2.3 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 2.3 m/s N
Széllökések: 4.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com