Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Ráhel klub - a mikrofonnál Móni Robi és Sanyi
58
hallgató

Megtartotta idei első ülését az MVGYOSZ elnöksége

- 2021. február 13. 7:55 - 710 megtekintés

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöksége 2021. február 4-én, csütörtökön online ülést tartott, melyen a beszámolók elfogadása mellett számos, a tagszervezeteket is érintő kérdésben született döntés.

Dr. Nagy Sándor elnök a vezetőség részére előre megküldött beszámolójában az MVGYOSZ 2020. december 9. és 2021. január 31. között végzett tevékenységeit tekintette át. Az elnöki beszámolóban számot adott az elmúlt időszak érdekképviseleti eredményeiről, illetve többek között kitért arra is, hogy a szövetség 2021-ben 10 fővel több megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásához kapott támogatást.

Dr. Verdes Zsuzsanna gazdasági vezető előre megküldött beszámolójában az eltelt időszak főbb gazdálkodási adatait mutatta be. Kiemelte, hogy a centenáriumi év kapcsán megkötött támogatási szerződések elszámolásai beküldésre kerültek a minisztérium részére, és a székház felújításával kapcsolatos kiviteli tervek elkészítésére kapott támogatás elszámolása is időben megtörtént. A gazdasági vezető hozzátette, a fentieken túl a 2020-as költségvetési támogatás pénzügyi elszámolása ugyancsak befejeződött, és a könyvvizsgálat is rendben, problémamentesen lezajlott.

Németh Orsolya szakmai vezető megküldött beszámolójában ismertette, hogy a tagegyesületek szakmai munkáját mérő szempontrendszer 2020-as útmutatójának elkészült a végleges verziója, melyet a tagszervezetek még tavaly decemberben kézhez kaptak. A legtöbb tagegyesület határidőre beküldte a szempontrendszer szerinti beszámolót, ezek pontozásra és összesítésre is kerültek azóta. A beszámolók alapján tendenciózus, hogy a pandémia miatt a 2020-as évben a szabadidős, szakmai és szemléletformáló programok számában jelentős csökkenés mutatkozott.

A szakmai vezető az írásos dokumentumban kitért az elmúlt másfél hónap érdekképviseleti tevékenységére, az akadálymentesítési tanácsadás eredményeire, valamint a nemzetközi együttműködések és az adományszervezés terén történtekre is.

Dr. Nagyné Berke Mónika szolgáltatásvezető a székházberuházás helyzetéről szóló írásos tájékoztatóját azzal egészítette ki, hogy időközben lezárult a kivitelezés közbeszerzési eljárása, a következő héten már szerződéskötésre kerül sor. Így, ha az előzetes ütemtervet tartani tudja a kivitelező, akkor 2022 végén az MVGYOSZ visszaköltözhet a megújult székházba. Elmondta, a székház kiürítése megtörtént, az ott maradt, használaton kívüli kisebb-nagyobb eszközök értékesítése – az idő rövidsége miatt – olyan vállalkozó részére történt meg, aki egyösszegben felvásárolta azokat, s határidőre gondoskodik az eszközök elszállításáról is.

 Az elnök, a gazdasági vezető és a szakmai vezető beszámolóját az elnökség ellenszavazat és tartózkodás nélkül, a szavazásra jogosult résztvevők megerősítő igen szavazatával elfogadta.

 Az elnökségi ülésen döntés született a személyi jövedelemadó 1%-os felajánlásaiból származó bevétel tagegyesületek közötti felosztásáról. A 7 igen, ellenszavazat és tartózkodás nélküli szavazás eredményeként a tavalyihoz hasonlóan: 60-40 százalékos arányban osztja fel az MVGYOSZ az 1%-os bevételt a tagegyesületek és a központ között.

Dr. Nagy Sándor örömmel számolt be az elnökségi ülésen arról, hogy az állami támogatás összege 2021-ben hozzávetőlegesen 10%-kal növekedett, így a tagegyesületek között felosztható forrás is emelkedik. Az elnökség úgy döntött, hogy az MVGYOSZ a tavalyihoz hasonlóan az állami költségvetés 45%-át adja át a tagegyesületeknek. Az állami támogatás összege idén 260.200.000 Ft, a felosztásra kerülő összeg ennek megfelelően 117.090.000 Ft. A felosztás részletes szabályozásáról a későbbiekben hoz döntést az elnökség.

Az elnökség a kiküldött meghívó vegyes ügyei között tárgyalta a Petrof-zongora elhelyezési kérdését. Megnyugtató döntés született: a szövetség büszkeségét, a Petrof-zongorát az elkövetkező három évben haszonbérleti szerződés keretében Edelényben, az ottani kastélyban helyezik el.

Dr. Nagy Sándor elnök zárszavában beszámolt az aznapi sajtótájékoztatóról, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma a látássérült személyek elemi rehabilitációjának témakörében tartott. Az EMMI felkérésére a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet 2021. február 4-én pályázatot hirdetett „Elemi rehabilitációs szolgáltatás biztosítása látássérült személyek számára 2021” (LSER2021) címmel a látássérült személyek számára biztosított elemi rehabilitációs szolgáltatásról szóló 490/2020. (XI. 11.) kormányrendelet 2.§ (1) bekezdése és felhatalmazása alapján. A konvergencia régiókban régiónként maximálisan 2, a közép-magyarországi régióban maximum 3 fenntartó elemi rehabilitációs szolgáltatása, így összesen 15 szervezet pályázata nyerhet támogatást. A közép-magyarországi régióban az igények alapján – Pest megyében – 2 szolgáltatópont létrehozása kerül támogatásra. A pályázatokat 2021. március 14-ig lehet benyújtani.

Dr. Nagy Sándor reményét fejezte ki, hogy a pályázaton azok a szervezetek jutnak forrásokhoz, amelyek az elmúlt években már kiemelkedő szakmaisággal biztosították az elemi rehabilitációs szolgáltatást. (MVGYOSZ. / Hegedűs Katalin kommunikációs munkatárs)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky.
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 18. csütörtök, Andrea, Ilma napja van.
Ma van a(z) Műemlékvédelmi nap.
Az év 16. hete és 109. napja.
Holnap Emma napja lesz.

1423. Zsigmond király az 1417-ben az országba érkezett cigányoknak Szepesváralján kiváltságot adott. Vajdájuknak megengedte, hogy az országot népével bejárhassa, s a települések határain megtelepedhessék.


1707. II. Rákóczi Ferenc kinevezi a jobbágyszármazású Esze Tamást brigadérossá és három gyalogezredet helyez a parancsnoksága alá.


Gulyás Pál: Rügyek

"...Minden rügy egy parányi ablak,
melyhez leányfejek tapadnak:
bent vannak a leányfejek,
bent a fában merengenek,
nap-éjen át álmodnak ott...
S most csak félig nyitják ki, félig
az álmukat tovább remélik."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com