Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Dancs Annamari - Erdelyi Nosztalgia
59
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Megújult a Vakok Állami Intézete

- 2015. február 27. 9:13 -

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtökön a Vakok Állami Intézetének (VÁI) két felújított épületét, a főként energetikai beruházásra 972 millió forintot kapott az intézmény.

A felújítás során a VÁI Hermina út 21. és a Hungária körúti épületében teljesen felújították a víz- és csatornahálózatot, a Hungária körúti épületben kiépítették a fűtésrendszert, a tetőre napkollektorokat szereltek. A beruházás során megújult a homlokzat és a tető, kicserélték a nyílászárókat, a világítást megújították, ezeken kívül az épületen belül korszerűsítették a vizesblokkokat a speciális igényekhez igazítva – sorolta az elvégzett munkákat Szabóné Berta Irén igazgató. Hozzátette: több akadálymentes mosdót, zuhanyzót hoztak létre, de a közösen használt belső tereket is úgy alakították ki, hogy kerekes székkel könnyen lehessen közlekedni. A felújítás idejére a lakókat társintézményekbe költöztették. Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa köszöntőjében utalt arra, hogy a látássérültek mindennapjaihoz speciális körülmények kellenek, az elvégzett beruházás pedig az intézményben élők és a VÁI-t mindennap felkeresők életminőségének javulását hozzák. A feladat nem más, mint esélyt adni azoknak az embereknek, akik valamilyen fogyatékossággal élik az életüket, és ez sok feladatot ad – fogalmazott Szekeres Pál. A rendezvényen jelen volt Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Bátori Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója és Székely László ombudsman. Magyarországon több mint 80 ezer látássérült ember él, és évente 4-6 ezren veszítik el látásukat. Forrás: MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ 7 = tizenkettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 8. vasárnap, Zsombor napja van.
Az év 45. hete és 312. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1848. A Károlyi huszárok alakítása. A főispán huszárezred alakítását vállalta el, az alkalmas egyének soroztassák be magukat. Közölte a besorolási feltételeket.


1896. Átadták a forgalomnak a Dunán átvezető újpesti vasúti hidat.


Babits Mihály: A dal
"...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek...."

Időjárás

2026-11-08, 04:34
Partly cloudy
NW
Partly cloudy
2°C
1.5 m/s
Apparent: -0°C
Nyomás: 1031 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.5 m/s NW
Széllökések: 4.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /12% / Rain
Napfelkelte: 06:38
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com