MEOSZ: a fogyatékossággal élő vállalkozók ne kerüljenek ki a KATA szabályai alól
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége arra kéri a kormányt, hogy a mozgáskorlátozott vállalkozók a jövőben is a KATA szabályai szerint adózhassanak. Az átalányadózás keretében tényleges jövedelmükhöz igazodó tb járulékot fizethessenek, vagy közterheik egyéb módon csökkenjenek. Kérték, hogy a civil szervezetek (közhasznú szervezetek) és a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekek, felnőttek egészségügyi, köznevelési, szociális intézményei részére többek között az orvos, a gyógypedagógus, a logopédus és a gyógytornász továbbra is KATA adózóként számlázhasson.
Annak érdekében, hogy a mozgáskorlátozott emberek ne kényszerüljenek vállalkozásaik feladására a megnövekedett közterhek miatt, Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke a kormányhoz fordult. Kérte, hogy a megváltozott munkaképességűek ellátásaiban és fogyatékossági támogatásban részesülők főfoglalkozású egyéni vállalkozónak minősüljenek, így továbbra is választhatnák a KATA-t. Javasolták a súlyosan fogyatékos személyeknek járó adókedvezmény kiterjesztését, vagy más kedvezmény biztosítását. Továbbá, hogy például a 3 millió forintot el nem érő éves bevétellel rendelkező megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő adózók a tényleges jövedelmükhöz igazodó tb járulékot fizethessenek.
Az új KATA szabályozás a civil szervezeteket (közhasznú szervezeteket) is hátrányosan érinti. Eddig a fogyatékossággal élő embereknek nyújtott támogató, fejlesztő vagy egészségügyi szolgáltatásokra nem kellett teljes állásban szakembert foglalkoztatniuk, azt igényeikhez mérten a KATA szerint adózó pszichológusok, gyógypedagógusok, logopédusok, gyógytornászok, stb. biztosították. E lehetőség megtartását kérte a MEOSZ.
Ezeket is olvassa el:
Egyedül, de nem magányosan: Misi, a mozgássérült fiatal megmutatja, hogy nincs lehetetlen!e
Nagy Bendegúz Kerekesszékes világjáró – egy könyv születése
Használhatatlan egri akadálymentesítés
3. helyen végzett a KEKO és az Intertanker csapata egy országos versenyen
Testi fogyatékosság: egy kis segítséggel teljes életet lehet élni sérülten is
Kerekesszékkel a világ körül: így utazik az SMA-s Tóth Timi
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
18°C







Vélemény, hozzászólás?