Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Szabó Andris - egy darabot a szívemb*l
58
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Módosítani kell a mozgóurnás szavazás szabályozásán

- 2014. július 15. 8:51 -

Az alapvető jogok biztosa szerint a mozgóurnás szavazás szabályai sem a korábbi, sem a legutóbbi országgyűlési képviselő-választások során nem érvényesültek megfelelően.

Székely László álláspontja szerint módosítani kellene a szabályozáson, ezért megállapításait megküldte a Nemzeti Választási Irodának azzal, hogy tegyenek javaslatot a választásokat érintő jogszabályok megalkotására.

Az ombudsman pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a szavazatszámláló bizottságok tagjaik létszáma miatt nem feltétlenül tudnak mozgóurnával felkeresni valamennyi érintett választópolgárt a szavazásra nyitva álló időkeretben.

A biztos azért vizsgálta meg a – fogyatékos emberek esélyegyenlőségét is érintő – szabályozást, mert az áprilisi választás után három budapesti körzetből 14 panaszos fordult hozzá azzal, hogy bár egészségi állapotuk vagy fogyatékosságuk miatt igényelték, mégsem érkezett meg hozzájuk a mozgóurna.

Közölte, előrelépésnek tartja, hogy a legutóbbi választáson már nemcsak mozgóurnát lehetett kérni, hanem minden településen akadálymentes szavazóhelyiségnek is rendelkezésre kellett állnia, ugyanakkor megállapította azt is, a mozgóurnás szavazás szabályozása most sem garantálta, hogy valamennyi jogosult igénybe vehesse a lehetőséget.

Utalt arra, a választási szervek kötelesek a szavazatszámláló bizottságok tagjai mellett annyi póttag választásáról is gondoskodni, amennyit a választás törvényes lebonyolítása igényel, ám azt előre nem lehet felmérni, hogy a szavazóhelyiségben végzett munka mellett milyen más feladat, például a mozgóurnák kiszállítása hárul majd a bizottságokra.

Jelezte: a szavazóhelyiségekben a határozatképességhez minimálisan három tag jelenléte kell, ezen felül mozgóurnánként további két-két bizottsági tag munkájára is szükség van.

Arra is felhívta a figyelmet, a mozgóurnás szavazást úgy kell megszervezni, hogy a bizottság tagjai a mozgóurnával 19 óráig visszaérjenek a szavazóhelyiségbe, ám az ilyen szavazás lebonyolítása lényegesen időigényesebb feladat.

Az ombudsman szerint a törvényi szabályozás ennek ellenére nem teszi lehetővé, hogy a szavazóhelyiségben sorban állók analógiájára a mozgóurnába 19 óráig leadott szavazatok akkor is érvényesnek minősüljenek, ha a szavazatszámláló bizottsági tagok csak a szavazás befejezésének törvényi határidejét követően érkeznek azokkal vissza a szavazóhelyiségbe.

Székely László szerint ez lehetőséget ad a bizottságok szubjektív döntésére abban a kérdésben, meddig kötelesek kivinni a mozgóurnát a választókhoz. A hatályos jogi szabályozás tehát a jogalkalmazók eltérő gyakorlatát eredményezheti – állapította meg az ombudsman.

Forrás a gondola.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


- 5 = nulla

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 23. szerda, Tekla napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi hulladékgyűjtő világnap.
Az év 39. hete és 266. napja.
Holnap Gellért, Mercédesz napja lesz.

1597. Báthori Zsigmont újabb tárgyalásokat indíttat követe útján Prágába lemondásáról és Mária Krisztiernától való válásáról.


1705. Kivégeztetés a szécsényi gyűlésen. Véres igazságszolgáltatás Rákóczi Ferenc pártjának mindegyik ülésén volt. Szécsényben Bremer ezredes, ki az ellenséggel titkon levelezett, és Bottyánnak a paksi hídnál június 23-án szándékosan nem vitt segélyt, a gyűlés helyén kívül agyonlövetett.


Kiss Anna: Fűszedő

Szedésre érett már a fű,
borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
világol kinn a réten.

Talán füvek közt válogat,
sejtésnyi még az illat,
álom füvére hogyha lel,
magának is szakíthat.

Szedésre érett már a fű,
harmat suhog le róla,
csücsökre fogja pendelyét
a jó fűvek tudója.

Úgy válogat, hogy szóban is
elősorolja őket,
igazlátókat, éltetőt,
lélekcseréltetőket.

Vigyázva, hogy virága is
hullatlan megmaradjon,
vének szívében ifjúság
belőlük hogy fakadjon.

Szedésre érett már a fű,
borzong a félsötétben,
Boróka asszony pendelye
világol kinn a réten.

Időjárás

2026-09-23, 04:55
Clear sky
NW
Clear sky
12°C
4.2 m/s
Apparent: 10°C
Nyomás: 1023 mb
Páratartalom: 76%
Szél: 4.2 m/s NW
Széllökések: 11 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:31
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com