Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Manhattan - Ha volna két életem
49
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

„Mondhatjuk a vaknak, hogy vak?” – Igen, mondják ők. Sőt, nevetnek is rajta | Máj Kriszta és Pál Zsolt „Pille”

- 2025. augusztus 1. 12:14 - 406 megtekintés

Ebben az epizódban Jámbor-Miniska Zsejke két olyan embert hívott beszélgetni, akik születésüktől fogva vakok – mégis tisztán látják a világot.

Talán tisztábban, mint sokan mások. A felvétel alatt sokat nevettünk, de közben komoly dolgokról is szó esett: önállóságról, kirekesztésről, kitartásról – és arról, hogyan lehet közösen, szabadon élni akkor is, ha a világ nem mindig figyel oda.
Máj Krisztaénekesnő, gyógypedagógus, nyelvtanár és színésznő. Pál Zsolt „Pille” rádiós, hangvágó, programozó matematikus. Egy pár, akik több mint húsz éve boldogítják egymást – és nem mellesleg rengeteg ember gondolkodását formálták már át.
vakok párkapcsolata: Máj Kriszta és Pál Zsolt Pille
A beszélgetés során szó esik a hétköznapi „praktikákról”: hogyan sminkel Kriszta? Milyen appokat használnak? Hogyan ismerik fel a ruhák színét vagy a papírpénzt? Mit jelent számukra a valódi önállóság – és miért nem hajlandók ebből engedni?
Mesélnek a találkozásukról, a Vakrepülés nevű színházi csapatról, amely összehozta őket, és arról is, hogyan dolgoznak. Zsolt rádiózik, hangot vág, Kriszta tanít, énekel, fellép.
Megismerhetjük azt a történetet is, hogy hogyan jelentkeztek egy nemzetközi dalversenyre egy hírlevél alapján – szerelemből –, és hogyan készült el a klip önkéntesek segítségével.
Őszintén beszélnek a kudarcokról, a tehetségkutatókban megélt elutasításokról, és arról a reakcióról, amit sokszor megkaptak már az életben: „Inkább ne.”
Szóba kerül a társadalmi érdektelenség és az, hogy miért érezték magukat korábban nagyobb biztonságban, mint ma.
De ez az epizód nem arról szól, mire képes két vak ember. Sokkal inkább arról, hogy hogyan lehet teljes életet élni akkor is, ha az akadályokat nem lehet kikerülni, csak átugrani.
És arról, hogy mit tanulhatunk tőlük mi, látók: figyelmet a másik iránt, türelmet, rugalmasságot, és az egymásra hangolódás felszabadító örömét.
Az adás meghallgatásához kattints a lejátszóra!

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


7 + = nyolc

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 26. péntek, István,Karácsony napja van.
Ma van a(z) Szent István ünnepe.
Az év 52. hete és 360. napja.
Holnap János napja lesz.

1396. Zsigmond király Raguzza bíráját arany nyaklánc, díszkard és egy pár arany sarkantyú átadásával aranysarkantyús vitézzé nevezte ki oly módon, hogy e lovagrendet az utódai is örököljék.


1922. Megnyílt a Fővárosi Operettszínház a budapesti Nagymező utcában.


Regősének

Ne fuss, ne szaladj,
Szent István királyunk!
Mi sem vagyunk ördögök,
Hanem a te szolgáid.
Haj regő rajta,
Azt is megengedte
Az a nagy úristen!

Kelj föl gazda, kelj föl!
Szállott isten házadra
Sereg angyalával,
Vetett asztalával,
Tele poharával.
Haj regő rajta,
Azt is megengedte
Az a nagy úristen!

népköltés

Időjárás

2025-12-26, 22:47
Clear sky
NNE
Clear sky
1°C
1.1 m/s
Apparent: -2°C
Nyomás: 1032 mb
Páratartalom: 76%
Szél: 1.1 m/s NNE
Széllökések: 4.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:30
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com