Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Innen-onnan - Csák Attila műsora
68
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Mozgássérülteknek Lélekgyógyító Képzőművészeti Program indul

- 2016. június 4. 18:54 -

Mozgássérülteknek Lélekgyógyító Képzőművészeti Program indul június negyedikétől a K11 Kulturális Központban!

A program az Óperenciások kreatív csoport két művésze vezetésével, két témában lesz elérhető az érdeklődők számára:
– Mentális pozíciók térben, Németh Ágnes vezetésével
– Érzéki csalódásaink – vizuális absztrakciók, Máté Beáta vezetésével.
A két téma egymás mellett párhuzamosan kerül a programba – 9-9 résztvevő számára.

A képzőművészeti élménypedagógia egy speciális formája az élményprogramoknak.
A látvány, festészet, a művészet egésze sokkal közelebb áll az ember lelki funkciójához, mint értelmi képességéhez.
Nem érteni kell egy képet, látványt, hanem érezni!
Foglalkozásainkon mindig a szubjektum, az egyén kap nagy hangsúlyt. Magamról alkotok, arról beszélek, festek – mert a világ megismerése, csak önmagam elfogadása, feltérképezése esetén válik sikeressé. Magam számára én vagyok az eszköz, amit az életre kaptam! Ha nem tudom milyen eszköz van a kezemben, azt sem fogom tudni, mit kezdjek vele.

A programon nagyon izgalmas technikai és elméleti anyag kerül bemutatásra.
Fogunk mandala technikával dolgozni, épített kerámia képet készíteni, mozaikképet, valamint térplasztikákat, szobrokat fotóátdolgozásokat is.

A két téma sok izgalmat ígér, hiszen a tér és a vizuális tájékozódás domináns az ember tapasztalatgyűjtési, megismerési folyamataiban. Nagy részben erre támaszkodunk a mindennapokban, ez nyújt nekünk biztonságot.
A vizuális nyelv végtelenül sokrétű és izgalmas dimenzió, mely a verbalitással szemben frissebb és sokszor őszintébb, hatásosabb módja a lélek elérésének, térképezésének – az egyénnek, önmaga számára.

Óperenciások kreatív csoportról bővebb információ a blogon érhető el:
http://www.operenciasok.blogspot.hu/
Referenciáink közül kiemelném a PETŐ Intézettel közös – MOL Gyerekgyógyító pályázat által támogatott – az intézetben második éve sikeresen működő élménypedagógiai programunkat. Ezt a programot a Pető Intézet konduktorainak terápiás tevékenysége is kíséri.
Konduktor hallgatójuk tavaly írt szakdolgozata – mely a programot, annak hatásait mutatja be – az év diploma dolgozata lett.
Erre is nagyon büszkék vagyunk.

Kisfilmjeink :
Élménypedagógiai előadás tanároknak:
https://www.youtube.com/watch?v=18a05…8a05TGRIsw
Csapatépítés:
https://www.youtube.com/watch?v=Wqwgf…qwgfZ0EzY8
Madarak és fák napja:
https://www.youtube.com/watch?v=Iuz2M…uz2MeUAZtA

Forrás a Mozgássérülteknek Lélekgyógyító Képzőművészeti Program Facebook oldala

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


5 - = három

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 17. szombat, Hedvig napja van.
Ma van a(z) Szegénység elleni küzdelem világnapja.
Az év 42. hete és 290. napja.
Holnap Lukács napja lesz.

1554. Bornemissza Gergely, az 1552-ki egri hősök egyike, midőn a hatvani béget rablásaiért fenyíteni akarta, Poroszlónál elfogatott és Konstantinnápolyban felakasztatott.


1918. Tisza István gróf a képviselőházban elismerte, hogy a központi hatalmak elvesztették a háborút.


Csokonai Vitéz Mihály: Október

"Már hát elérkezett a víg október is,
Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül
A szüretelőknek víg tábora örül...."

Időjárás

2026-10-17, 13:44
Clear sky
NW
Clear sky
18°C
1.8 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 51%
Szél: 1.8 m/s NW
Széllökések: 4.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com