Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Quimby - Most múlik pontosan
66
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Nagykorú lett a „Hajdú Túrák” rendezvény

- 2010. április 30. 9:51 -

Május 1-jén 18. alkalommal hirdeti meg a Debreceni Egészségügyi Sportegyesület, a Hajdú-Bihar Megyei és Debrecen Városi Természetjáró Szövetség támogatásával „Hajdú Túrák” rendezvényét.

Az eseményre az ország több részéről, sőt határainkon túlról is érkeznek résztvevők. A túra célja, hogy az egészséges életmód fejlesztése mellett bemutassa Debrecen környékének erdőségeit, ezáltal növelje a város turisztikai vonzerejét. A túrák kiindulási pontjai helyi járatú busszal megközelíthetők, célállomásai pedig vasúti- illetve buszmegállónál vannak, így akár könnyed kikapcsolódást kínálhatnak az egész családnak.

Az egyesület idén is több távban hirdeti meg a gyalogos – és kerékpáros túrákat. Ezek a következők:

  • HAJDÚ 15-25-35-50 km-es gyalogtúra
  • Hajdú 15 km: Indulás 8.30–10.30 óra között, a 49-es busz bánki végállomásától. Szintidő: 5 óra. Cél: a Létai út, 41-es busz végállomása.
  • Hajdú 25 km: Indulás 8.30–10.30 óra között, a Doberdó utcai buszvégállomástól. Szintidő: 7 óra. Cél: Hajdúhadház vasútállomás.
  • Hajdú 35 km: Indulás 8.00–10.00 óra között, a 48-as busz paci végállomásától. Szintidő: 8 óra. Cél: Hajdúsámson vasútállomás.
  • Hajdú 50: Indulás 6.00–7.00 (esetleg: 8.00) óra között, a 48-as busz paci végállomásától. Szintidő: 12 óra. Cél: Hajdúhadház vasútállomás.
  • HAJDÚ 40 – 60 km-es kerékpáros teljesítménytúra
  • Hajdú K40: Indulás 10.00–11.00 óra között, a 48-as busz paci végállomásától. Az útvonalból 5 km terepen halad. Cél: Hajdúhadház, vasútállomás. Szintidő: 3 (+1) óra. Az útvonal érinti a fancsikai tájházat és arborétumot, melyek megtekintését ajánljuk, a túra (+1) órája egyébként erre vonatkozik.
  • Hajdú K60: Indulás 10.00–11.00 óra között, a 48-as busz paci végállomásától. A túrából kb. 5 km terepen halad. Cél: Hajdúsámson, vasútállomás. Szintidő: 6 óra.


Az egyesület a túrákra az időjárásnak megfelelő öltözetet, bejáratott lábbelit, esetleg Debrecen és környéke térképet, valamint tájolót javasol, bár az útvonalról térképvázlatot biztosítunk.
A túrajelzések megfelelőek.
Pártoló hozzájárulás: 200 Ft (15 km-es táv) ill. 600 Ft (a hosszabb túrák esetén). A túrákat szintidőn belül teljesítők kitűzőt kapnak.

Debreceni Egészségügyi SE
Dr. Pásztor Tamás főszervező
Kassai László elnök

A Debreceni Egészségügyi Sportegyesületről



A Debreceni Egészségügyi Sportegyesület több mint 25 éves múltra visszatekintő civil szervezet. Igen eredményes, hiszen például tavaly 76 regisztrált tagja 284 túranapon 8791 km-t tett meg 6 különböző túraszakágban. Ezek között teljesítmény, gyalogos, kerékpáros, magashegyi, vízi és barlangi túrák is vannak. Új túraminősítési fokozatot 2009-ben hatan vehettek át, ezzel együtt 8 bronz, 2 ezüst, 9 arany, 2 érdemes, és 1 kétszeres kiváló minősítésű sporttársuk van!
Vizsgázott túravezetők is vannak, 9 bronz és 2 ezüstjelvényes.
Az egyesület emellett eredményesen szerepel turisztikai pályázatokon, tagjai rendszeresen megjelennek a médiában és publikálnak különféle turisztikai szaklapokban.
A tagok egy része a túramozgalom mellett a geocaching mozgalom aktív résztvevői is.

További információ és interjúk szervezése:
Tasi Tibor egyesületi tag,
Mobil: 06/20 450-92-84

2010. április 29.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ 7 = nyolc

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 16. péntek, Gál napja van.
Az év 42. hete és 289. napja.
Holnap Hedvig napja lesz.

1716. Temesvár visszafoglalása a törököktől.


1949. Veszprémben megnyílik a budapesti Műszaki Egyetem nehézvegyipari tagozata.


Gvadányi József
/ 1725. okt.l6. - 1801. dec.21. /

Egy falusi nótáriusnak budai utazása

"...Hazánkban nemzete volt mindég tündöklő,
Híre-neve fénylett, mint fénylik gyémántkő:
Légyen nagyságod is eleit követő,
Azt ha nem cselekszi, üsse meg a mennykő!"

Időjárás

2026-10-16, 07:19
Clear sky
N
Clear sky
8°C
1.6 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1027 mb
Páratartalom: 63%
Szél: 1.6 m/s N
Széllökések: 5.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:03
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com