Nem a kerekesszékért, hanem annak ellenére érdemelte ki az ösztöndíjat
Balog Zoltán miniszter első ízben a Széchenyi-egyetem végzős hallgatójának, Hegedüs Petrának adta át a Vásáry-ösztöndíjat. A fiatal, mozgássérült nő fellépett az Öt Templom Fesztiválon is.
A Kisalföld c. lap rendszeres olvasói már találkozhattak Hegedüs Petrával, az egyetemista kerekesszékes lánnyal, akinek szemszögéből bemutatták többek között az akadálymentesítésre évek óta váró győri vasútállomást tavaly ősszel.
Első ízben a győri klarinétos vehette át a Vásáry Tamásról elnevezett díjat
Hegedüs Petra tavaly ősszel a Széchenyi-egyetem klasszikus klarinétművész mesterszakos hallgatója volt.
Arról azonban nem esett szó, hogy személyében az egyik legtehetségesebb fiatal művésznek örülhetünk a magyar komolyzenében. Idén tavasszal elsőként nyerte a világhírű zongoraművész és karmester, Vásáry Tamás tiszteletére alapított, több mint egymillió forintos ösztöndíjat.
„Óriási érzés volt, hogy első ízben nekem szavaztak bizalmat a díj alapítói. Ennél már csak az esett jobban, amikor az átadó ünnepségen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: ezt az ösztöndíjat olyan embereknek szeretnék ítélni most és a jövőben, akik valamilyen formában adni tudnak az embereknek” – elevenítette fel a minisztériumi ünnepség legszebb pillanatát Hegedüs Petra.
Egy barátom pedig azt mondta: „nem a kerekesszékért, hanem annak ellenére érdemeltem ki az ösztöndíjat”.
Az év eddigi másik csúcspontját az Öt Templom Fesztiválon való fellépés jelentette. „Nagyon megtisztelő volt, hogy a győri Zsinagógában kétszáz ember előtt tarthattam a diplomahangversenyemet.
Egy évek óta nívós rendezvényen Mozart klarinétversenyét előadni úgy, hogy közben a Győri Egyetemi Zenekar kísért: ennél szebben talán nem is búcsúzhattam volna az iskolától.
Mozart az egyik nagy kedvencem. Pedig a könnyednek ható műveit, különösen a klarinétversenyt, a nehéz technikai megoldások és a súlyos gondolatok, érzelmek miatt óriási feladat előadni” – mondta Hegedüs Petra.
Irány Brno és Újvidék!
„A diplomaosztó után igyekszem kicsit feltöltődni, majd nyáron szeretnék felkészülni két nemzetközi versenyre. Az egyiket a csehországi Brnóban, a másikat Újvidéken rendezik.
Mindkettő fontos megmérettetés, melyeket komoly műhelymunkák előznek meg. Az itt szerzett szakmai kritikákból sokat meríthetek, a díjak is értékesek. Mégis ami talán a leglényegesebb: szeretem a kihívásokat, az olyan helyzeteket, amikor a legtöbbet tudom magamból kihozni” – búcsúzott a tehetséges győri zenész.
Forrás a kisalfold.hu
Ezeket is olvassa el:
„SERLOK” - Segédeszközök és Elemi Rehabilitáció a Látássérültekért Országos Konferencia
Audionarráció a látássérültekért: Új klubnap foglalkozik a témával
Ketrecharcgála 8 nemzet sportolóival, jótékony felajánlással Szombathelyen
Újszülöttek korai szűrése Békésben
Második helyezett az INFOALAP
Péntek Lajos Alapítvány pályázati kiírása 2021
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
10°C






Vélemény, hozzászólás?