Nemzetközi siket szótár – több szakma legfontosabb szavaival
Kéziszótár azok számára, akik az idegenforgalomban, turizmusban, gasztronómiában vagy a bútorgyártásban szeretnének munkát vállalni nem csak hallássérülteknek – mit lehet belőle használni?
Az Erasmus + SWING: újítások és együttműködés a hallássérültek képzésében – innovációs projekt programjának keretében elkészült az az összesítés, amely az említett szektorokban a munkavégzéshez szükséges legfontosabb 150 szót tartalmazza a szót megjelenítő képpel együtt négy nyelven, a szó magyarázatával, továbbá a szinonimák is szerepelnek benne. Napokon belül a Munka-kör Alapítvány a Hallássérültekért honlapján lesz letölthető és megnézhető. A videók jelelései is elkezdődtek, ami nem túl egyszerű, mivel minden országban másként kommunikálnak a hallássérültek. Pl. vannak országok, ahol az ujj ABC-t részesítik előnyben, ilyen Németország. Az országok többségében, térségenként, családonként különböző jeleket használnak, attól is függően, hogy egy több generációs siket család-e, vagy halló szülők mellett nőnek fel, és integrált iskolába járnak. Miután ez a nemzetközi tapasztalatunk közös élmény volt partnereinkkel, most az adott országok jeltolmácsaival és hallássérült emberekkel, szakértőkkel minden érintett országban egy élénk eszmecsere folyik, hogy megtalálják az optimális megoldást, a mindenki számára hozzáférhető tudás lehetőségének megteremtése okán.
http://munkakoralap.hu/programok/erasmus-plus/kepes-szomagyarazatok-szektoronkent-swing/
Kiadó: Munka-kör Alapítvány a Hallássérültekért
Ezeket is olvassa el:
Erdei iskola létesül a Szilágyságban hallássérült gyermekek számára
Lehetetlen helyzetbe került az állandó maszkviselés miatt: segítőkutyái támogatásával küzdi le a min...
Hallássérült fiatalokat vár a III. Hali-tali tábor és Szabadegyetem Fonyódon!
Az országban elsőként jelelnek siketeknek fogászaton
Van mód, hogy a siketek visszanyerjék a hallásukat
Új génterápia adta vissza a hallását a veleszületett halláskárosodással élőknek
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
12°C






Vélemény, hozzászólás?