Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Szignál
58
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Nemzetközi színvonalú gyermekhospice ház

- 2015. július 27. 18:51 -

Mérföldkőhöz érkezett a Szemem Fénye Alapítvány, a gyermekhospice mozgalom hazai alapítója. Régi álma válik most valóra az új, nemzetközi színvonalú gyermekhospice ház megépítésével. Július 30-án, 11 órakor, Romonyán, a meghívott elöljáróságokkal, ünnepélyes keretek között az alapkőletételre is sor kerül.

A romonyai új gyermekhospice ház egy több mint 20 ezer négyzetméteres telken, festői környezetben épül, s egy 1700 négyzetméteres alapterületű, pillangó alakú épületegyüttes lesz. Az ünnepélyes alapkőletételre elfogadta a meghívást Dr. Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár, akik az alapítvány küldetésének régi pártfogójaként egy rövid beszéd után az időkapszula és az alapkő elhelyezésében fog segédkezni. Gyura Barbara, a Szemem Fénye Alapítvány elnökének köszöntője mellett, Romonya polgármesterének, Herman Józsefnek szavait is meghallgathatja a közönség. Az esemény fővédnöke Dr. Herczegh Anita, Magyarország köztársasági elnökének felesége, aki hivatali elfoglaltságai miatt személyesen ugyan nem tud részt venni az eseményen, ám az alapítvány és a gyermekhospice küldetését folyamatosan nyomon követi. A beszédek után bemutatásra kerül a Pillangó Ház 3D-s látványterve és makettje, melyről bővebb információt is megosztanak a jelenlévőkkel az illetékesek. Az ünnepélyes megnyitó és az alapkő letétele után az alapítvány fogadással egybekötött beszélgetésre invitálja a jelenlévőket; az alapítvány a romonyai lakosokat is szeretettel várja ünnepélyes alapkőletételükre, július 30-án, 11 órakor, a romonyai Halastónál.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ 5 = hét

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-08, 00:07
Clear sky
WNW
Clear sky
3°C
1 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1 m/s WNW
Széllökések: 4.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com