Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Kilátó - a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének m*sora
58
hallgató

Nyugat-Európában továbbra is gyors ütemben terjed a vírus – ÖSSZEFOGLALÓ

- 2020. március 21. 4:12 - 647 megtekintés

Az utóbbi huszonnégy órában az eddigi legtöbbel, 627 fővel 4032-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság péntek esti tájékoztatója szerint, míg a diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén az eddigi legmagasabb számmal, 4670-tel emelkedett.

A halottakat és a gyógyultakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma február 20. óta 47 021-re emelkedett.
A legtöbb beteget regisztráló Lombardiában az utóbbi egy napban szintén a legmagasabb, 2380 volt az új fertőzöttek száma, a halottaké az utóbbi huszonnégy órában 381-gyel nőtt
Spanyolországban meghaladta az ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, az eddig regisztrált megbetegedések száma 19 980. Egy nap alatt 2800 új fertőzést igazoltak, ami 16,5 százalékos napi növekedés jelent. Az ország legfertőzöttebb térsége a madridi autonóm közösség, ahol a fertőzöttek száma 6700, a gyógyultaké pedig 1100 felett van. A koronavírus következtében 498-an hunytak el. A rendőrség és a csendőrség tájékoztatása szerint a hat napja elrendelt lakhelyelhagyási korlátozások betartásának ellenőrzését nagy erőkkel végzik, az elmúlt 24 órában összesen 75 embert kellett előállítaniuk
Hatvanötezer nyugdíjas orvost és szakképzett kórházi ápolót kért fel pénteken a brit egészségügyi minisztérium arra, hogy álljanak ismét munkába és kapcsolódjanak be az új koronavírus okozta járvány elleni küzdelembe. A szigetországból péntek este 3297 fertőzöttet és 168 halálesetet jelentettek.
Kijárási korlátozásokat vezetnek be péntek éjféltől  Bajorországban, ahol az igazolt fertőzések száma csütörtökről péntekre 35 százalékkal nőtt, így átlépte a kétezres határt, a vírus okozta betegségben elhunytak száma pedig 10-ről 15-re emelkedett. A Bild című lap adatai szerint péntek kora délután 16 102 fertőzést tartottak számon, a halottak száma 48.
Belgiumban péntekre több mint kétszeresére, 37-re nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, Hollandiában pedig megközelítette a 80-at. Belgiumban a pénteken közzétett adatok szerint 462 új megbetegedést jelentettek, ezzel 2257-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában 16 új haláleset történt, ezzel 37-en haltak meg a betegségben.
Eredményesek a koronavírus terjedésének megfékezésére irányuló óvintézkedések Ausztriában, de továbbra is ki kell tartani – közölte Sebastian Kurz kancellár pénteken. Rudi Anschober egészségügyi miniszter bejelentette, hogy a korábbihoz képest csökkent a koronavírus-fertőzés terjedésének mértéke; két hete még naponta negyven százalékkal nőtt a betegek száma, jelenleg pedig naponta húsz százalékkal több beteget diagnosztizálnak. A megbetegedések száma péntek este 2388, a haláleseteké 6 volt.
Az elmúlt huszonnégy órában mintegy 4800 román állampolgár tért haza Nyugat-Európából a román-magyar határon levő nagylaki határátkelőn keresztül, így összesen már 17 ezren tértek haza – közölte pénteken az Arad megyei határrendészet.
Nem mérlegelik jelenleg az orosz hatóságok, hogy karanténba zárják Moszkvát a koronavírus-járvány terjedése miatt – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken. A magyar konzuli szolgálat közleményben arra figyelmeztette az Oroszországban tartózkodó magyar állampolgárokat, hogy az Aeroflot orosz légitársaság hétfőtől öt hétre felfüggeszti Moszkva-Budapest-Moszkva járatait. Utolsó lehetőség vasárnap lesz az Aeroflot mentrendszerű járatával Oroszországot Magyarország felé elhagyni. Oroszországban a pénteken kiadott hivatalos összesítés szerint egy nap alatt 54 fővel, 253-ra nőtt a fertőzöttek száma. Egy beteg csütörtökön elhunyt, de halálát nem közvetlenül a koronavírus-fertőzés okozta.
Az ukrán hatóságok március 14-18. között mintegy 44 ezer ukránt szállítottak haza charter légijáratokkal másfél tucat európai városból, vasúton is zajlik a hazaszállítási akció. Pénteki hivatalos közlés szerint Ukrajnában 26-ra nőtt a fertőzöttek száma, a halálesetek száma három. A fertőzés mostanra gyakorlatilag az egész országot érinti.
Péntekre újabb 149 ember vesztette életét Iránban, ezzel 1433-ra emelkedett a fertőzés halálos áldozatainak száma, a fertőzötteké pedig 19 644-re növekedett. A hatóságok figyelmeztetései ellenére a perzsa újév alkalmából a Vöröskereszt adatai szerint mintegy 3 millióan indultak útnak a 13 legfertőzöttebb tartományból.
Egy nap alatt 4500 új megbetegedést jeleztek az Egyesült Államokban, ahol érvénybe lép a külföldi amerikai külképviseleteken a vízumkiadások felfüggesztése. A külügyminisztérium elindította azokat a chartergépeket, amelyekkel hazaszállítják a tengerentúlon rekedt amerikaiakat. Elsőként Kalifornia állam rendelt el zárlatot péntektől, senki sem hagyhatja el az otthonát. Az intézkedés 40 millió embert érint.
Az egész országra kiterjedő karantén lesz érvényben március 31-ig Argentínában, ahol 128  a fertőzöttek és 3 a halálesetek száma.
Vesztegzár alá vettek pénteken egy repülőgépet Johannesburg repülőterén, az utasokat orvosok vizsgálják az új típusú koronavírus okozta járvány veszélye miatt. A fertőzés megjelent a Zöld-foki Köztársaságban is és Nigerben is, egészségügyi hatóságok a helyi fertőzéstől tartanak. Turisták ezrei rekedtek Marokkóban.
Ismét 100 alá csökkent az egy nap alatt regisztrált új koronavírus-fertőzöttek száma Dél-Koreában pénteken, a hét végétől pedig minden, Európából érkező embert 14 napos karanténra köteleznek.

MTI 2020. március 20.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van.
Az év 16. hete és 110. napja.
Holnap Tivadar napja lesz.

1566. A hős Zrínyi Miklós tárnokmester és Szigetvár parancsnokának nemes elszántsága a vár megvédésére.


1848. Pesten népgyűlésen a csőcselék azt kívánta, hogy a háztulajdonosok a következő negyedévi lakbér követeléséről mondjanak le.


Reviczky Gyula: Emma

Mint nyári éjszakán
A csillagot:
Úgy nézlek csöndes vággyal én,
Ha egyedül vagyok,
S mint nyári éjszakán
A csillagok:
Zajgó szívem hullámiban
Szép szemed úgy ragyog.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com