Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Zalatnay Sarolta - Add vissza a babaruhát
53
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

„Okos kiállítás” nyílt a Debreceni Szakképzési Centrumban

- 2021. november 25. 16:59 -

A tárlat különlegessége, hogy a kiállított tárgyaknál QR-kódokat helyeztek el, melyeket beolvasva a látogatók ismeretet kaphatnak az épületgépészeti eszközökről.

A Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola évek óta jó kapcsolatot ápol a Budapesti Épületgépész Múzeummal. Ennek eredményeként, közös, állandó kiállítás nyílt az iskolában szerdán.

A megnyitó ünnepségen a házigazda szerepében Kovács Zsolt igazgató köszöntötte a meghívott vendégeket, a jelenlévő oktatókat és diákokat, továbbá az iskola társintézményéből, a Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikumból érkezett látogatókat.

Az iskola vezetője elmondta, hogy a tárlat legfontosabb célja az épületgépészeti ágazat népszerűsítése.

Szeretnék, ha a nyílt napokon, pályaorientációs eseményeken egyre több diák figyelmét keltené fel a szakma. Mint mondta, a tárlat most már állandó részét fogja képezni az iskolának. A diákok számára rendkívül hasznos lesz, hiszen testközelből tudják megismerni azokat az eszközöket, amelyekről tanulnak.

A megnyitón részt vett Gyurkovics Zoltán, a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozat elnöke, aki arról beszélt, hogy a kiállítás az Országos Magyar Épületgépészeti Napok keretében nyílt meg. A részletekről szólva elmondta: hagyomány, hogy a rendezvény ideje alatt egy-egy oktatási intézményben hasonló múzeum-sarkot avatnak. Gyurkovics Zoltán a fiatalok felé fordulva hangsúlyozta: az épületgépészeti szakma az egyik legembercentrikusabb hivatás, hiszen az ágazat szakemberei az épületek használóinak komfortját hivatottak kiszolgálni. A 2000-es években robbanásszerűen fejlődtek az épületgépészeti technikák, ezért az ágazatban tevékenykedő szakembereknek folyamatosan képezniük kell magukat.

(Forrás:a Dehir.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


kettő + 4 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 13:54
Mainly clear
NE
Mainly clear
11°C
1.3 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1.3 m/s NE
Széllökések: 3.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com