Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Movie and music - filmajánló m*sor
63
hallgató

Orbán: további egy hónapig fennmaradnak a szigorú intézkedések

- 2020. december 7. 17:17 - 913 megtekintés

További egy hónapig, január 11-ig fennmarad a jelenlegi kijárási tilalom és a szigorú intézkedések – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a közösségi oldalán. Az operatív törzs döntéséről beszámolva azt is elmondta, hogy a szentestét érintő korlátozásokról később döntenek.


A miniszterelnök kiemelte: este 8 és reggel 5 óra között továbbra is kijárási tilalom lesz.
„Hogy szenteste tehetünk-e kivételt, amit mindannyian szeretnénk, azt majd csak december 21-én dönthetjük el az akkori állapotok ismeretében” – közölte.
Hozzátette ugyanakkor: nem lesz kivétel december 31-én, vagyis a szilveszteri bulikat és utcabálokat idén nem lehet megtartani.
Hangsúlyozta: a döntést konzultációk előzték meg járványügyi szakemberekkel, tudósokkal, akik egyöntetűen a szigorú intézkedések fenntartását javasolták.
„Azt mondták, szigor kell, mert karácsony jövőre is lesz, most az a fontos, hogy mi is legyünk” – fogalmazott Orbán Viktor.
Megerősítette: a megoldás a vakcina, amely most már belátható távolságban van. Keddtől indul a regisztráció, amelyen keresztül mindenki jelentkezhet, aki be akarja oltatni magát.
„Azért dolgozunk, hogy Magyarországon az elsők között juthassunk vakcinához” – hangoztatta a kormányfő.
Elmondta: a kabinet mindenkivel tárgyal, ennek során pedig sem politikai, sem egymással versengő nagy nemzetközi cégek érdekeit nem veszi figyelembe. Csak az számít, hogy a magyarok minél gyorsabban és minél biztonságosabban juthassanak vakcinához – szögezte le.
Szólt a két hete zajló célzott tesztelésekről is, és közölte: a múlt héten Magyarország már a legtöbbet tesztelő országok közé tartozott.
A miniszterelnök köszönetet mondott az orvosoknak, az ápolóknak és a pedagógusoknak a munkájukért, és mindenkit a járványügyi szabályok betartására kért.
„Az ünnepek alatt is vigyázzunk egymásra, mert minden élet számít!” – zárta szavait Orbán Viktor.

MTI 2020. december 7.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. április 30. szerda, Katalin, Kitti napja van.
Ma van a(z) A méhek napja Magyarországon.
Az év 18. hete és 120. napja.
Holnap Fülöp, Jakab, A munka ünnepe napja lesz.

1514. Dózsa György, mint a kereszteshad vezére, átvette Bakács egri érsektől a vörös kereszttel jelölt fehér zászlót.


1671. Bécsben a városházán Nádasdy Ferenc országbíró, Németújhelyen pedig a fegyvertárban Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc lefejeztetett.


Weöres Sándor: Psyché

Szózat Katitzához a férfiak ügyében

Kátai Kata
Menta illata,
Levendula harmata!

Halld kérésemet,
Hogy kedvesemet,
Ki engem híven szeret,

Te ne izgassad,
Ne háborgassad
És kedvemre hagyhassad.

Keressed párod,
Meg is találod,
Ha szereted, imádod;

És ő téged,
Tulipán szépet,
Rubintos ékességet.

Ha legény vólnék,
Reád omolnék,
Rajtad mindent tsókolnék;

De leány vagyok,
S ha lessz rája ok,
Várj, szemedbe-karmolok.

Időjárás

2025-04-30, 08:20
Overcast
NNE
Előjelzés
19°C
2.4 m/s
Apparent: 17°C
Nyomás: 1023 mb
Páratartalom: 49%
Szél: 2.4 m/s NNE
Széllökések: 7.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:28
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com