Melody: „Ha meghallják, hogy kerekesszékben ülök, végig sem hallgatnak!”
A 21 éves Melody kerekesszéke ellenére teljes életet igyekszik élni.
A 21 éves Melody kerekesszéke ellenére teljes életet igyekszik élni.
A Magyar Pedagógiai Társaság – Diszlexiás Gyermekek Fejlesztéséért Szakosztály és az ELTE BGGYK által szervezett „Esélyek és kihívások – SNI és BTMN tanulók a szakképzésben” című konferencián lehetőség nyílt megismerkedni a különleges bánásmódot igénylő fiatalok jelenlegi helyzetével és a szakképző intézmények által nyújtott lehetőségekkel.
2023. május 23-án, ötödik alkalommal rendezték meg a Fogyatékossággal Élő Személyek Európai Parlamentje című konferenciát. Ennek keretében több, mint 600 fogyatékosságügyi aktivista találkozott az Európai Parlamentben, Brüsszelben.
2023-ban a megszokottaktól eltérően, egy napos kulturális program keretében rendezik meg a nagy hagyománnyal bíró országos Braille-olvasásversenyt, melynek
óriási közösség összetartó ereje van, hozzájárul Louis Braille örökségének létjogosultságához a digitális világban is, megmutatja, hogy a látássérült emberek
életében mennyire fontos a Braille-kultúra ápolása.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége 2023. május 24-én, szerdán 10:00 órai kezdettel küldöttgyűlést tartott a Vakok Általános Iskolája impozáns Nádor termében. Az eseményen a 2022. évi szakmai beszámoló és közhasznúsági melléklet elfogadásán túl a küldöttek az alapszabály módosításáról is döntöttek.
Legsokoldalúbb „hátteresünk” munkálkodása érinti a Braille-, elektronikus és hangoskönyvtárat, a látássérült diákok tankönyvellátását, a Szövetség folyóiratának archiválását, valamint érdemes még megemlíteni azt is, hogy az MVGYOSZ elnökségét is erősíti. Itt az idő, hogy Sztakó Krisztát kicsalogassam szakmári háza tornácára egy kellemes beszélgetésre!
Az egészségügyi ellátórendszer online szolgáltatásainak elérése immáron okostelefonnal is kivitelezhető egy iOS-re és Androidra elérhető mobilapplikáció segítségével.
A MEOSZ. mindvégig azt képviselte, hogy a fogyatékos személyek közlekedéshez, illetve hozzáféréshez való joga emberi jogi kérdés, ennél fogva csak a teljes körű akadálymentesítés fogadható el.
2023. május 28-án (vasárnap) 10 órától a Hobby Rádió is részt vesz a gyermeknappal egybe kötött civilnapon, mely a Budapest XIII. kerületi Béke téren kerül megrendezésre, a templom kerítése előtti szabad területen. A Hobby Rádió sátrában Ruzsa Viktor és Pille várja személyesen az érdeklődőket.
Nagy Zsigmond műsora csütörtökönként 16 óra után hallható a Hobby Rádióban!