Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

nincs
0
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

A Neuralink megoldotta: már gondolatokkal is irányítható a kerekesszék

- 2026. augusztus 5. 19:20 -

Elon Musk neurotechnológiai vállalata olyan agyi implantátumot mutatott be, amely lehetővé teszi a mozgássérült emberek számára, hogy kizárólag a gondolataik segítségével irányítsák a kerekesszéküket. A Neuralink N1 névre keresztelt egysége segítségével a felhasználók tudnak tolatni és kormányozni, valamint módosíthatják a szék ülésének és háttámlájának dőlésszögét. A technológia alapját egy mindössze 23 milliméter átmérőjű eszköz adja, amit a motoros kéregbe, azaz az akaratlagos mozgások tervezéséért felelős agyi területbe ültetnek be a szakemberek.

A szolgáltatásokat és a Vakok Kertje nyitvatartását érintő változások az augusztus 3-ával kezdődő munkahéten a Vakok Szövetségénél

- 2026. augusztus 5. 9:30 -

A hétfői közleményében tájékoztatta az MVGYOSZ. tagságát arról, hogy az extrém hőség, valamint az energiaellátást érintő kihívások miatt 2026. augusztus 3. és 7. között az MVGYOSZ munkatársai – ahol a munkakör jellege ezt lehetővé teszi – otthoni munkavégzés keretében látják el feladataikat. A változások az MVGYOSZ személyesen igénybe vehető szolgáltatásait, valamint a Vakok Kertje nyitvatartását is érintik.

Sikeresen zárult a VGYKE legújabb pályázata: „Látássérült szülők a pályán” podcast-sorozat

- 2026. augusztus 5. 8:09 -

A VGYKE sikeresen zárta a „Szülősegítő szolgáltatások támogatása 2025” pályázatot, melynek keretében egy öt részes podcast-sorozatot készített „Látássérült szülők a pályán” címmel. A sorozat az egyesület YouTube csatornáján érhető el, és célja, hogy segítséget nyújtson a látássérült emberekkel kapcsolatos feladatok ellátásához.

Az Útjelző Hálózat részletes javaslatcsomaggal segíti az Országos Fogyatékosságügyi Programot

- 2026. augusztus 4. 8:08 -

Az Útjelző Hálózat, amely 40 tagszervezet egyhangú jóváhagyásával állított össze egy részletes szakmai javaslatcsomagot, hangsúlyozza, hogy a tervezetben szereplő feladatok egy része rövidebb határidővel is elindítható lenne. A Hálózat kiemeli, hogy a már meglévő tudás és tapasztalat rendszerszintű beépítése jelentősen gyorsíthatja és olcsóbbá teheti a változtatásokat.

1 … 21 22 23 24 25 … 1 168

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Zsotza - 2017-09-29 04:47

Jó reggelt, és jó kedvet kívánok! 😀

pisti - 2017-09-17 18:56

szép jó estét kivánok mindenkinek

pisti - 2017-09-14 18:48

szép jó estét mindenkinek

pisti - 2017-09-11 15:31

szép jó estét mindenkinek

Gabesz - 2017-07-13 21:29

Debrecen 2017. július 19-23. Campus Fesztivál - Nagyerdő! 🙂

Oldal: 5 / 207: 12345678...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 24. csütörtök, Gellért, Mercédesz napja van.
Az év 39. hete és 267. napja.
Holnap Eufrozina, Kende napja lesz.

1606. Rudolf király teljes büntetlenséget biztosít a felkelésben részt vetteknek. -- Külön oklevélben kinyilvánítja, hogy Erdély és a Részek Bocskai férfiágának kihaltával sem szállnak vissza a koronára, és hogy Bocskainak és törvényes fiú utódainak átengedi birtoklásra Ugocsa, Bereg, Szatmár és Szabolcs megyéket, Kálló és Szatmár várát, továbbá Tokaj várát minden tartozékával, közte Tarcal, Bodrogkeresztúr és Olaszliszka mezővárosokkal.


1795. Megkezdik a magyar jakobinusok elleni perben börtönre ítéltek elszállítását Budáról Kufsteinba (Tirol) és a spielbergi (Morvaország) várba.


Vas István / 1910. szept. 24. - 1991. dec. 16. /

Pesti elégia

"...S kihull szívemből a kárhozat, a magányos
bélyegű bánat:
A Város megváltotta magát és megváltott magának.
Sebeiből felém ragyog a nem remélt bocsánat.

Kihúnyt már minden villany és dereng a ködben a
hit:
Tudom, valahogy, valahol majd beszámíttatik,
Hogy itt éltem és egyszer sem akartam élni máshol,
csak itt."

Időjárás

2026-09-25, 00:46
Clear sky
NW
Clear sky
13°C
3.2 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1020 mb
Páratartalom: 79%
Szél: 3.2 m/s NW
Széllökések: 10.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /7% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com