Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Pál Éva - Aerobik
68
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Munkavállalás a fogyatékosság, megváltozott munkaképesség alapján járó ellátások mellett

- 2021. november 22. 11:14 - 1061 megtekintés

Az utóbbi időben több olyan jogszabályváltozás is napvilágot látott, amely érintette az ellátásban részesülők munkavállalását. Mivel e tárgyban a mai napig számos kérdést kapnak a szervezetek az érintettektől, két részben megjelenő, részletes összefoglalóval igyekszik a MVGYOSZ. megkönnyíteni a területen történő eligazodást.

Százmillió forinttal támogat gyermekeket segítő alapítványokat az MVM

- 2021. november 22. 11:10 - 851 megtekintés

Az MVM Csoport idén tizennegyedik alkalommal adott át a gyermekek oktatását, fejlesztését és gyógyítását célzó adományokat komoly segítő munkát végző civil szervezeteknek. A „Legszebb napom!” Élménynap kezdeményezés keretein belül már több mint egymilliárd forint támogatást osztottak ki. A rendezvény a pandémia miatt ugyan idén is elmaradt, a kicsik azonban nem maradtak szórakoztató, sztárokat felsorakoztató program nélkül.

A fogyatékossággal élőknek nincs akadály a Széchenyi István Egyetemen

- 2021. november 22. 11:10 - 1213 megtekintés

Pozitív, segítőkész hozzáállás, befogadó közeg, valamint akadálymentes épületek, kollégium és sportlétesítmények várják azokat a fogyatékossággal élőket, akik a Széchenyi István Egyetemet választják. Hogy az egyetemi polgárokhoz közelebb kerüljenek a hátrányos helyzetű hallgatók mindennapi problémái, akadálymentes napot tartottak a győri kampuszon.

Csak 12 volt Louis Braille, amikor kitalálta a vakok speciális írásrendszerét: katonai titkosírás alapján dolgozott.(A vakírást feltaláló Louis Braille maga is vak volt.)

- 2021. november 22. 11:08 - 991 megtekintés

Látóként el sem tudjuk képzelni, hogy a vak- és gyengénlátó embereknek milyen nehézségekkel és megpróbáltatásokkal kell nap mint nap megbirkózniuk. Számos számunkra természetes dolog az ő esetükben nehézséget jelent, és csak valamilyen alternatív megoldás segítségével képzelhető el, így például az olvasás és az írás is.

Változik a betegeknek szánt csomagok átvételi ideje a Kenézyben

- 2021. november 16. 8:29 - 868 megtekintés

A hozzátartozók visszajelzései alapján módosítottak az átvételi időpontokon. A délután 3 óráig beérkező csomagokat még aznap eljuttatják a betegeknek. hozzátartozók visszajelzései alapján módosítottak az átvételi időpontokon. A délután 3 óráig beérkező csomagokat még aznap eljuttatják a betegeknek.

1 235 236 237 238 239 998

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Melinda - 2015-09-04 21:33

-Édesapám! Milyen gyümölcs ez? -Fekete ribizli kisfiam. -Akkor miér piros? -Mer még ződ.

Melinda - 2015-09-04 21:30

Egy tréfás sírfelírat: ITT NYUGSZIK DUHAJ FERKÓ,KI GYUFÁVAL NÉZTE A BENZINES HORDÓT,HOGY VAN-E BENNE?.....ÉS VÓT!!!

Ginny Weasley - 2015-09-04 21:01

Kérném katy Perritöl a firevorkot.

Melinda - 2015-09-04 20:30

Én nem szeretem,hogy ősszel"elmúlás" van. Sokáig strandon dolgoztam,amit imádtam és nagyon megviselt minden évben a búcsú.Főleg azért,mert nem tudtam,hogy ott leszek-e a következő nyáron is.

Ginny Weasley - 2015-09-04 20:20

Én minden évszakot szeretek, mindennek meg van a maga varázsa.

Oldal: 22 / 207: 1...19202122232425...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 10:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 22:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 21. csütörtök, Sámuel, Hajna napja van.
Az év 34. hete és 233. napja.
Holnap Menyhért, Mirjan napja lesz.

1551. I. Ferdinánd teljesen meg van elégedve Fráter Györggyel, a király tudtára adta megelégedését eljárásával, melyet Erdély megszerzésére nézve Izabellával és a rendekkel kötött egyezmény körül tanúsított. Fráter a többször is ismételt megelégedés ellenére még ez évben fellázadott.


1968. A bolgár, lengyel, a magyar, a német és a szovjet hadsereg egységei bevonultak Csehszlovákiába, hogy úgymond "baráti segítséget" nyújtsanak egy esetleges ellenforradalmi veszély elhárításához.


József Attila: Csendes kévébe...

Csendes, kévébe kötött reggel
zsömle-zizegésű világ,
porhanyó falucska, mondd el
a lágy kenyér dalát.

Ím, a könnyű szél elősurran,
tereget szép búzamezőt
tovaringatja lágy fodorban
a zümmögő időt.

Időjárás

2025-08-21, 07:14
Overcast
S
Előjelzés
23°C
2.4 m/s
Apparent: 27°C
Nyomás: 1007 mb
Páratartalom: 46%
Szél: 2.4 m/s S
Széllökések: 8.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 7.6mm /96% / Rain
Napfelkelte: 05:48
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com