A debreceni áldozatsegítő központról egyeztetett kedden Varga Judit és Széles Diána
Országszerte terveznek további központokat létrehozni, az egyik Debrecenben kap majd helyet.
Országszerte terveznek további központokat létrehozni, az egyik Debrecenben kap majd helyet.
Kecskeméten az Érzékelések kertjét – gondos gazdaként – gazolták, takarították szerda délelőtt a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola ötödikes diákjai.
Januártól visszamenőlegesen 0,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak – írja a Magyar Közlönyre hivatkozva a Világgazdaság. Az emelés a tizenharmadik havi járadékra is vonatkozik. A JÚNIUSI FOLYÓSÍTÁSSAL KAPJÁK MEG AZ ELLÁTOTTAK AZ ELSŐ MAGASABB ÖSSZEGET ÉS A VISSZAMENŐLEGES EMELÉS MÉRTÉKÉT.
Rozmis József vak, felesége Ildikó pedig mozgáskorlátozott. Mind a ketten dolgoznak, mindeközben szépítgetik Rákóczifalván található házukat. Lassan pedig szeretnék, ha teljessé válna családjuk egy kisbabával.
Az ÉFOÉSZ. könnyen érthető összeállítása
Schober László 2005-ben került kerekesszékbe, miután a gerincéről eltávolítottak egy jóindulatú daganatot, és deréktól lefelé részlegesen lebénult.
Fogyatékossággal élő társaink közül sokan úgy látják, segítőkészebbek lettek az emberek a vírushelyzetben – írja cikkében a Pénzcentrum.
“Megterveznéd akadálymentes sétádat, ügyintézésedet, vásárlásodat, szórakozásodat, kirándulásodat Pécsett? Turistaként is meglátogatnál minket, és tudni szeretnéd mi akadálymentes? Segítünk ha fogyatékossággal élő vagy, idősebb, babakocsis, vagy csak kényelmesebb így Neked!” – nyitja bemutatkozóját a People First Akadálymentes Pécs projektjének weboldala. A People First – a Társadalmi Elfogadásért – Magyarországi Központi Egyesület (röviden: People First Egyesület – […]
Jelentkezni 2021. június 6-ig lehet!
Az első Tapintható olvasás (Tactile Reading) konferenciát 2017-ben Stockholmban, míg a másodikat – a pandémia miatt – online rendezték meg 2021. április 28-30. között.