Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Bodor Tibor Kulturális Egyesület a hangoskönyvekért - Helle Maximiliennel Balázs Zsanett beszélget
20
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

„Nem meggyógyulni szeretnék, nem is tudnék már!” – Egy izomsorvadásban szenvedő férfi megrendítő vallomása

- 2021. május 26. 8:01 - 1368 megtekintés

Legnagyobb vágya, hogy legyen egy barátja és egy lelki társa. Szeretne újra párt is találni magának. Felesége ugyanis úgy döntött, hogy máshoz szeretné kötni az életét. Gergő pedig nem tudja egyszerre fizetni a hitelt és a gondozását is, ezért, mint mondja, csak idő kérdése, hogy mikor fogják kilakoltatni. Otthonba pedig elmondása szerint az állapota miatt nem vennék fel. 47800 tábla csokoládé ára. Ekkora összegre lenne szüksége a 36 éves Gergőnek, akinek születése után mindössze 2 évet jósoltak az orvosok. Májusban lehetősége lesz megkapni egy olyan kezelést, ami megállítja, sőt, akár javíthatja is az állapotát. Helyzete most mégis kilátástalan.

Paralimpia – 30 kvóta a magyar csapat mérlege

- 2021. május 24. 9:04 - 1188 megtekintés

A Magyar Paralimpiai Csapatnak összesen 30 kvótája van a tokiói Paralimpiai Játékokra: négy asztaliteniszben, négy atlétikában, hat kajak-kenuban, hét kerekesszékes vívásban, egy kerékpárban, egy sportlövészetben és hét úszásban.

Ismerjük meg az Élethang zenei pályázat nyerteseit!

- 2021. május 22. 17:22 - 1361 megtekintés

A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete, és a Hobby Rádiót üzemeltető Net-média Alapítvány Élethang címmel, könnyűzenei CD elkészítésére invitálta az énekelni szerető látássérülteket 2020-ban a karantén ideje alatt.

1 300 301 302 303 304 1 030

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Péter Salamon - 2019-10-22 11:27

Szuper ez a rádió!!

Tamás Blahó - 2019-05-23 18:16

Szia aztok

Ruzsa Viktor - 2019-03-01 18:14

Remek az oldal. Safari böngészőben nézem, iPad készülékem en. Szépen szól az online élő adás is. Legyek őszinte? Jobban, mint asztali gépen. Jobb a jelszint. Nekem nagyon tetszik. Nagy tisztelettel gr

Pille - 2019-02-14 10:09

Egy időre nyitottá tettük az üzenőfalat, de sajnos inkább a kéretlen szövegeket küldő robotok küldtek be hozzászólást. Mostantól újfent csak regisztrált felhasználóknak tesszük lehetővé az üzenet küld

Vucskics Valéria - 2019-01-24 20:10

Kellemes estét kivánok mindenkinek.

Oldal: 3 / 207: 123456...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 16. vasárnap, Ödön napja van.
Az év 46. hete és 320. napja.
Holnap Hortenzia, Gergő napja lesz.

1805. József főherceg, nádor tartván a franciák országba nyomulásától a koronát Budáról Munkácsra vitte.


1949. A Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. 4 vállalatra oszlott: Fővárosi Autóbusz, Fővárosi Helyiérdekű Vasút, Fővárosi Villamosvasút és Fővárosi VasútépítőKözségi Vállalat.


Juhász Gyula: November

Nem is búcsúzott, elment szótalan,
Az ifjúságom, íme odavan.

Nem is tudtam, hogy valaha volt,
Hisz mindig búról és gondról dalolt.

Nem is szerettem fanyar új borát,
Asszonytalan és pénztelen sorát.

Nem is sirattam el, csak csöndesen
Elbámulok az eltűnt éveken:

És ma sír, zúg, búg, zendül az avar:
Holt ifjúságom most élni akar!

Időjárás

2025-11-16, 13:54
Overcast
SW
Előjelzés
14°C
1.6 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 86%
Szél: 1.6 m/s SW
Széllökések: 4.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /67% / Rain
Napfelkelte: 06:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com