A hétvégén tartották a Ritka Betegségek Világnapját
A Földön minimum 300 millió embert, de hazánkban is körülbelül 700.000 főt érintenek a ritka betegségek.
A Földön minimum 300 millió embert, de hazánkban is körülbelül 700.000 főt érintenek a ritka betegségek.
A járványügyi helyzet miatt egyre több család anyagilag teljesen kimerülőben van. Hosszú sorokban érkeztek a rászorulók a Szeretetcsoki csomagokra. A Centerke Adományozó Központban 2000 tábla csoki kiosztásával segített a Mátrix Közhasznú Alapítvány. A mélyszegénységben élők járvány utáni / közbeni támogatása fontos, hiszen a mindennapi élelmiszerhiány súlyos probléma. Nagycsaládosok, kisgyermekesek, idős embertársunk kapott 10 – 10 tábla csoki adományt, ami óriási segítség. A Szeretetcsokit jobb módban élők adták össze, ezzel segítve a bajban lévőket.
Bri és Sheldon nem egy hétköznapi páros: a fiú ázsiai, a lány kaukázusi, a lány kerekesszékes, a fiú teljesen ép. Mégis nagyon szeretik egymást.
A múlt év végéig még tartotta magát a munkaerőpiaci a járvány második hullámával szemben, az idei első negyedév viszont nehéznek ígérkezik.
Magyarországon mintegy 600 ezer embert érintenek a ritka betegségek.
Az MVGYOSZ által honosított, magyarul beszélő, nyomógombos okostelefonra újabb frissítések tölthetők le.
Lezárult az Invitech Innomax közönségszavazása, melyen az alapítvány hátrányos helyzetű vak diákok támogatásával indult.
A súlyosan beteg Miki és volt tanára, Nádudvari Péter által megálmodott különleges sportcsapat, a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány Team Miki adománygyűjtő sportolói a tavalyi év minden nehézsége ellenére 2.332.669 forintot gyűjtöttek össze.
Az eljárás adatai alapján 2021. február 24-én a hajnali órákban az akkor még ismeretlen tettes jogtalanul bement egy ház udvarába, majd a garázsból eltulajdonított egy akkumulátortöltőt, amivel éppen egy mozgássérült kocsit töltöttek.
A Budapesti Közlekedési Központ utasellenőrzést végző munkatársainak tartott vakvezetőkutyás szemléletformáló előadást és bemutatót a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) két munkatársa.