Vasárnap virtuálisan indul útjára a 6. Rehab Critical Mass
A világjárvány szinte mindent megváltoztatott egyik pillanatról a másikra, hirtelen mindenki a komfortzónáján kívül találta magát.
A világjárvány szinte mindent megváltoztatott egyik pillanatról a másikra, hirtelen mindenki a komfortzónáján kívül találta magát.
Az ÉFOÉSZ. összeállítása
Izer Norbert azt mondta, a kormány az elmúlt két hónapban számos intézkedést hozott a járvány lassítása, a magyar emberek egészségének megőrzése, a családok, a munkahelyek és a gazdaság védelme érdekében.
Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy amíg a járvány jelen van Magyarországon, a fertőzés elleni óvintézkedések betartása fontos.
A magyar állampolgárok 2020. március 12-ét követően lejáró, Magyarország területén hatályos valamennyi hivatalos okmánya a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig még érvényes. Ha mégis szükség van a veszélyhelyzet idején lejárt okmány gyors cseréjére, Budapesten és Pest megyén kívül már nem szükséges időpontot foglalni a kormányablakokba.
Az élet újraindításának feltételei megvannak, de a védekezést nem hagyhatjuk abba. A budapesti lépésekről szombat délután születhet döntés – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3417 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 6 krónikus beteg. Ezzel 442 főre emelkedett az elhunytak száma, 1287-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1688 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 58%-a, az elhunytak 79%-a, a gyógyultak 60%-a budapesti vagy Pest megyei. 614 koronavírusos beteget ápolnak kórházban és 46-en vannak lélegeztetőgépen.
A Stroke Tudatosság Hónapjában is fontos, hogy odafigyeljünk szervezetünk jelzéseire.
A tantermen kívüli oktatásba való bekapcsolódás megkönnyítésére felújított számítógépeket adományoz vak és gyengénlátó gyerekeknek az Informatika a Látássérültekért Alapítvány.
Az ÉFOÉSZ. összeállítása