Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Máté Péter - Egyszer véget ér
67
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Noah Wyle, az egykori Carter doki csinál minisorozatot Till Attila filmjéből

- 2020. március 12. 8:59 - 2236 megtekintés

Noah Wyle, a Vészhelyzet egykori Carter doktora és régi alkotótársa, Zach Luna új produkciós céget alapít Slippery Moon Productions címmel, melynek első projektje egy magyar mozifilm, Till Attila Tiszta szívvel című filmjének minisorozat-változata lesz – tudta meg a Deadline. A Tiszta szívvel annak idején, 2017-ben Magyarország Oscar-nevezettje volt, és bár jelölést végül nem kapott, bezsebelt egy sor egyéb díjat.

„Ha maguk vakok, nem kutyát kéne inkább nevelniük gyerek helyett?”

- 2020. március 12. 8:58 - 1092 megtekintés

Félix négy és fél éves. Szülei súlyos látássérültek, akiket sokan óva intettek attól, hogy ilyen fogyatékossággal megpróbáljanak felnevelni egy gyereket. Szilvia és Zsolt nem tervezték, hogy szülők lesznek, de amikor váratlanul úgy alakult, egy percig sem hezitáltak. Kíváncsiak volt a 24.hu, vajon úgy zajlanak-e a hétköznapok náluk, mint bármelyik másik magyar családban. Hát nem egészen. Riport.

Korona vírus: a vakok szövettsége is korlátozásokat vezetett be

- 2020. március 11. 6:48 - 1292 megtekintés

Tekintettel a koronavírus terjedése kapcsán szükségessé vált fokozott higiénés elővigyázatosságra, illetve a tavaszi influenzajárványra, az MVGYOSZ elnöke az alábbi intézkedéseket hozta a személyesen igénybe vehető szolgáltatások működtetésével kapcsolatban.

Segédeszköz pályázat látássérülteknek

- 2020. március 10. 12:15 - 1152 megtekintés

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE)3/2020. számú elnökségi határozata értelmében pályázatot ír ki az egyesület rendes tagjai részére vakügyi segédeszközök beszerzésének támogatására.

A megváltozott munkaképességűek erősségeit mutatták meg Kecskeméten

- 2020. március 9. 16:49 - 1175 megtekintés

Közösen a munkáért Bács-Kiskunban címmel indította útjára rendezvénysorozatát a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete, mellyel lehetőséget teremtenek a fogyatékossággal élő megváltozott munkaképességű munkavállalók és a munkáltatók találkozására. A programsorozat nyitó rendezvényét pénteken tartották a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban, mintegy 150 munkavállaló, munkáltató és érdeklődő részvételével.

1 496 497 498 499 500 1 005

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Oldal: 208 / 207: 1...205206207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. szeptember 14. vasárnap, Szeréna, Roxána napja van.
Ma van a(z) A keresztény egység napja.
Az év 37. hete és 257. napja.
Holnap Enikő, Melitta napja lesz.

932. I. (Madarász) Henrik német király megtagadta a magyaroknak a további adófizetést.


1482. Giovanni Dalmata dalmát szobrász, kőfaragó megkezdi működését a királyi udvarban. Társaival együtt jelentős része van abban, hogy a magyar királyi udvarban tudatosan alkalmazzák az antik építészeti hagyományokat.


Simonyi Imre / 1920. szept. 14. - 1990. ,? /

Annyi van hátra

Szakadt reád annyi gyalázat,
hogy abból fedelet
ácsolhat föléd az alázat
s a szeretet.

Húzódj alá. - Valami vackot
vess a sarokba.
-Csak megvadult kan tépi az aklot
darabokra.

Te már ne játszd senki agyaras
habzó szájú hősét.
Ne védd magad. - Óvjon az okos
együgyűség.

Annyi van hátra életedből,
ami pennád hegyén
feketéllik a félelemtől:
pár költemény.

Időjárás

2025-09-14, 12:15
Light drizzle
S
Light drizzle
19°C
2 m/s
Apparent: 21°C
Nyomás: 1015 mb
Páratartalom: 89%
Szél: 2 m/s S
Széllökések: 8.1 m/s
UV-Index: 1.2
Rövid leírás: 10.2mm /100% / Rain
Napfelkelte: 06:20
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com