Komoly segítség volt a szűrés a látássérülteknek
Ingyenes szűrővizsgálatokkal könnyítette meg tagjai életét a vakok és gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete.
Ingyenes szűrővizsgálatokkal könnyítette meg tagjai életét a vakok és gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete.
Újszászra érkezett az ÉN IS VAGYOK! Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesületének „Mi is köztetek élünk” elnevezésű programsorozata, melyet a Verseghy Ferenc Könyvtárral közösen valósítanak meg – számolt be róla hírportálunknak Fehérváry Tünde egyesületi elnök.
Tableteket vehettek át Jász-Nagykun-Szolnok megye településein élő súlyosan mozgáskorlátozott emberek a minap a szolnoki városházán megtartott rendezvényen.
Megváltozott életet élőként számtalan bírálatot kap az ember, gyakran le is írják, ha valamilyen nagy fába vágná a fejszéjét; főként ha még nőként teszi mindezt…
Míg az MVGYOSZ székházban a fehérbot nemzetközi napján az oktatásra helyeztük idén a hangsúlyt, egy másik fontos esemény is zajlott egy időben a szövetség ünnepségével: a Pesti Magyar Színházban második alkalommal rendezték meg az Akadálymentesítés az előadóművészet területein konferenciát.
A Városliget ZRT. tájékoztatása szerint a városligeti Vakok Kertjének megközelítése ideiglenesen új útvonalon lehetséges.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége meghívja önt prof. Roska Botond neurobiológus előadására, amelynek témája: Látásvisszaállító génterápia.
Segíteni mindig nemes dolog, azonban nem mindegy, hogyan tesszük azt, főleg egy fehér botos, vakvezető kutyás látássérült vagy vak ember esetében.
A fehérbot nemzetközi napján ünnepelte a Vajdasági Vakok Szövetsége fennállásának 70. évfordulóját.
Soha nem hívták még fel a lakosság és a döntéshozók figyelmét Székelyföldön a vak és gyengénlátó emberek mindennapos nehézségeire olyan nagyszabású és gazdag programsorozattal, mint 2019-ben a fehérbot nemzetközi napján.