Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lelkünkb*l - emlékezés Bereczk Istvánnéra - Csák Attila interjúja
60
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Az ombudsman a vak és látássérült emberek nyilatkozattételének szabályozásáról

- 2018. április 17. 12:26 - 1910 megtekintés

Kötelezően és kizárólagosan előírja egy rendelkezés, hogy a vak és látássérült emberek csak köziratba foglalva tehetnek olyan nyilatkozatot, amely ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapjául szolgál, így – egyebek mellett – kötelezően közokirati formában kell kötniük ingatlan-adásvételi szerződést is. Ez sérti az önrendelkezési jogukat, általános cselekvési szabadságukat, ezáltal a minden embert egyenlő mértékben megillető emberi méltósághoz való jogukat – állapította meg az alapvető jogok biztosa. Székely László a földművelésügyi és az igazságügyi miniszternek javasolta a rendelkezés módosítását.

Vak párját kísérve jöttek az ötletek

- 2018. április 15. 12:15 - 1665 megtekintés

Vak párját kísérve jöttek az ötletek: Németh Pál egész Makót vakbaráttá tenné

A párja vak, s őt kísérve sok ötlet fogalmazódott meg a makói Németh Pálban, miként lehetne akadálymentesebbé tenni a látássérültek számára Makót. Ötleteivel előbb lapunkat, majd a Hagymatikum fürdőt, most pedig a város polgármesterét kereste meg.

Van olyan mozgássérült, akit túszként tart maga mellett a saját anyja

- 2018. április 15. 12:14 - 1521 megtekintés

Van olyan mozgássérült, akit túszként tart maga mellett a saját anyja

Magyarországon több százezer mozgássérült ember él, egy jó részük képtelen önálló életet teremteni magának. Sokan a szüleikkel élnek, mások bentlakásos intézményekben. Hiába akarnának függetlenedni, a piacon nagyon nehéz megfelelő albérletet találniuk. A fővárosi önkormányzatok pedig ugyan 42 ezer lakással rendelkeznek, közülük csak 33 akadálymentesített.

Álláshirdetés

- 2018. április 11. 12:50 - 2139 megtekintés

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE), a Láthatár segédeszköz boltba, eladó munkakörbe, munkatársat keres.

Táncoljuk át a világot!

- 2018. április 11. 12:50 - 1874 megtekintés

A törzsi tánctól a hip-hopig, időutazás táncban és zenében.
A tánc világnapját 1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre (1727-1810) francia koreográfus születésnapján, április 29-én ünnepli a világ.

Több mint 107 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba

- 2018. április 11. 12:49 - 1589 megtekintés

A jelentkezők közül a legtöbben, mintegy 73 ezren alapképzésre adtak be kérelmet, mesterképzésre több mint 18 ezren jelentkeztek, osztatlan képzésre mintegy 11 600-an, felsőoktatási szakképzésre pedig 4800-an felvételiztek.

1 664 665 666 667 668 1 030

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Hobby Rádió - 2009-10-20 17:43

Kedvező net-szolgáltatást nyújtunk civil szervezeteknek - olvasd el "szolgáltatások" menüpontunkat!

Hobby Rádió - 2009-10-20 13:47

Winamp letöltése, vagy a direct show filterek letöltése javallott (itt a főoldalon is letölthető)

curpika - 2009-10-15 15:24

Sajnos én sem tudom hallgatni a rádiót. Megoldási javaslatokat kérnék! Köszönöm!

Pille - 2009-10-06 08:46

Cirmike: sikerült a winampot és/vagy az .ogg kiegészítőt felrakni?

cirmike - 2009-10-06 07:43

:onem tudom halgatni a rádiót

Oldal: 202 / 207: 1...199200201202203204205...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 16. vasárnap, Ödön napja van.
Az év 46. hete és 320. napja.
Holnap Hortenzia, Gergő napja lesz.

1805. József főherceg, nádor tartván a franciák országba nyomulásától a koronát Budáról Munkácsra vitte.


1949. A Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. 4 vállalatra oszlott: Fővárosi Autóbusz, Fővárosi Helyiérdekű Vasút, Fővárosi Villamosvasút és Fővárosi VasútépítőKözségi Vállalat.


Juhász Gyula: November

Nem is búcsúzott, elment szótalan,
Az ifjúságom, íme odavan.

Nem is tudtam, hogy valaha volt,
Hisz mindig búról és gondról dalolt.

Nem is szerettem fanyar új borát,
Asszonytalan és pénztelen sorát.

Nem is sirattam el, csak csöndesen
Elbámulok az eltűnt éveken:

És ma sír, zúg, búg, zendül az avar:
Holt ifjúságom most élni akar!

Időjárás

2025-11-16, 08:37
Overcast
NNW
Előjelzés
9°C
1 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 86%
Szél: 1 m/s NNW
Széllökések: 5.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /67% / Rain
Napfelkelte: 06:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com