Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

No együttes - A folyónál
52
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Még tervek sem készültek a 3-as metró akadálymentesítésére

- 2017. november 11. 19:16 - 1887 megtekintés

Munkacsoportot létrehozását javasolta a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a kormány, a főváros, a BKV, az érintett kerületek bevonásával. A MEOSZ közleménye szerint a munkacsoport részletesen megvizsgálná milyen műszaki feltételek, költségek mellett lehet akadálymentesíteni az összes állomást.

A vakoknak is köteles segíteni a MÁV, nemcsak a mozgássérülteknek

- 2017. november 11. 19:12 - 2399 megtekintés

Köteles a MÁV segítséget nyújtani a vasútállomásokon a vak utasoknak a szerelvények megtalálásában, valamint, vonattal érkezéskor, a tájékozódásban – mondja ki a jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál működő Vasúti Igazgatási Szerv a napokban született közigazgatási határozata. A vasúttársaság jelenleg csak a mozgássérülteknek segít a vonatos utazások igénybevételében.

Jócselekedetre buzdít az állami gondozott gyerekek kórusa

- 2017. november 10. 19:31 - 2686 megtekintés

Kezdd el tenni a jót! címmel második lemezét jelenteti meg Magyarország egyetlen állami gondozottakból álló énekkara, a Lélekzuhany Gospel Kórus. Vezetőjük és az együttesben éneklő gyerekek célja, hogy üzenetükkel elérjék az emberek szívét, és jócselekedetre buzdítsák őket. Lemezükön és annak bemutatóján kiváló hazai zenészek muzsikálnak.
https://www.googl…FNq9nF3Emg

1 754 755 756 757 758 1 081

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Pille - 2009-07-31 13:43

aug. 9-ig minden délután 17-től Taljándörögdről jelentkezünk élőben!

Gitty - 2009-07-27 08:24

Shanaja-t szeretnék hallani,de hol?:|

KicsiPipacs - 2009-07-07 23:09

Egyetértek az előttem szólóval 😀 😀 😀

Brittak - 2009-07-07 22:47

Halihó! 😀 Király a rádió! 😀

zuza2 - 2009-06-15 06:22

na csak sikerült ide belépni aa kecura volt a progimmal,,sziasztok:D

Oldal: 205 / 207: 1...202203204205206207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. március 20. péntek, Klaudia napja van.
Az év 12. hete és 79. napja.
Holnap Benedek napja lesz.

1688. Zrínyi Ilona, Thököly Imre hitvese, gyermekeivel Júliával és Ferenccel Munkács várából Bécsbe kísértetett.


1824. Özvegy gróf Széchényi Ferencné, szül. gróf Festetich Juliána halála.


A tavaszi szép időnek ,
Lám, hogy mindenek örülnek:
Erdők, mezők megzöldülnek,
A madarak zengedeznek.

Kisütött a nap sugára
Az én rózsám ablakára:
Tündöklik gyémánt orcája:
Ragyog szép csillag módjára.

Repülj fecském ablakára!
Kérjed, nyissa meg szavadra!
Mondd: ezüstös laput vevék,
Rá arannyal írom nevét.

Időjárás

2026-03-20, 04:46
Partly cloudy
N
Partly cloudy
8°C
2 m/s
Apparent: 6°C
Nyomás: 1020 mb
Páratartalom: 48%
Szél: 2 m/s N
Széllökések: 8.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:46
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com