Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Gemini - Azon a szombat éjszakán
56
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Unom, hogy mindenben más dönt helyettem

- 2015. november 27. 9:52 - 2869 megtekintés

Mindennapos eset, hogy mozgássérült, de szellemileg ép embereket értelmi fogyatékossá nyilvánítanak, intézetbe küldenek, és gondnokság alá helyeznek. Ezzel szinte minden szabadságot elvesznek tőlük, pedig csak pár órányi segítség kellene nekik az öltözködésben és a mosakodásban. Így járt a zalaegerszegi Gábor is, aki most azért küzd a bíróságon, hogy mindez megváltozzon. Abcúg a hvg.hu-n.

Koraszülött újraélesztőt adományoztak a Gumizsiráf szervezői

- 2015. november 27. 9:41 - 2405 megtekintés

Félmillió forint értékben életmentő műszereket vásároltak a Kettőnégy Gumizsiráf gála szervezői a rendezvény idei bevételéből a budapesti Szent János Kórház Koraszülött Intenzív Osztályának. A hazai rock- és metalzene legfontosabb eseményének képviselői, vagyis a Kettőnégy zenei blog stábja hétfőn adta át az adományt az intézménynek.

Fogyatékos ember a családban – Pár- és családterápiás szolgálta

- 2015. november 23. 20:48 - 3273 megtekintés

A Kézzelfogva Alapítvány szolgáltatását olyan érdeklődőknek teszi elérhetővé, akik fogyatékos családtaggal élnek együtt vagy maguk is fogyatékos személyek, s akik számára ez a szolgáltatás piaci alapon, magánrendelés keretében elérhetetlen lenne. A terápia egy nagyon is valós, de teljesen elhallgatott problémakörre kínál megoldást: Hogyan változtatja meg egy család életét a fogyatékos családtag? Az esetek többségében a fogyatékos személy áll a terápiák és fejlesztések középpontjában, de mi történik a többi családtaggal, ők hogyan dolgozzák fel ezt a traumát? Milyen egy fogyatékos testvér mellett ép kamasznak lenni? Milyen problémái vannak egy állását feladó, csak a gyermekének élő anyának? Miért mennek el a férfiak, miért bomlanak fel házasságok? Számos rossz irányba elindult lelki folyamat visszafordítható az időben érkező terápiás segítséggel.

Gebri-Horváth Bence – portré

- 2015. november 19. 20:01 - 2550 megtekintés

Bence mindkét szemére vakon született, 5 hónaposan műtötték először.5 éves koráig 5 szemműtéten esett át. Az orvosok vakságból, gyengénlátást tudtak számára biztosítani.
Rengeteg fejlesztést kapott 10 hetes korától kezdve, a mai napig jár hozzá utazótanár a Gyengénlátók Általános Iskolájából, mert Bence integráltan tanul, jelenleg 5. osztályos. Rendkívül erős bifokális dioptriájú szemüvege van, melyeket kizárólag Németországban tudják legyártani, annyira speciális.

Rászoruló tehetségeken segít a Rotary Pécsett

- 2015. november 19. 20:00 - 2271 megtekintés

Tavaly is számos gyermek karácsonyát tette boldogabbá a világ egyik legnagyobb humanitárius szervezetének pécsi csoportja. A Rotary Klub Pécs már a múlt évben is nagy érdeklődés mellett és széles körű támogatással szervezte meg az adventi ajándékozást, ahol rászoruló, tehetséges gyermekeket leptek meg. A jótékonysági akció idén a karácsonyi vásár kiemelt rendezvényeként november 29. és december 23. között zajlik a pécsi Széchenyi téren.

EMESE Mentorálás és szakmai támogatás a szociális ellátásban d

- 2015. november 19. 19:59 - 2773 megtekintés

A Kézenfogva Alapítvány más európai szervezetekkel együtt közösen valósítja meg a European Mentoring In Social Care, azaz Európai Mentorálás a Szociális Ellátásban programot. Ahogy a neve is mutatja, a pályázat célja, egy mentorálási rendszer kidolgozása a szociális területen dolgozók részére.

Erőemelő Eb, Eger: 100 ezer forinttal támogatja csapatunk Lázár

- 2015. november 17. 7:00 - 2713 megtekintés

Összesen százezer forinttal (versenyzőnként tíz-tízezer forint) támogatja az egri nyílt paraerőemelő Európa-bajnokságra készülő válogatottunk az Újpest korábbi labdarúgójának, a leukémiában szenvedő Lázár Bencének a gyógykezelését.

Százezren az ízletesebb és jobb menzáért

- 2015. november 17. 6:59 - 2128 megtekintés

Az ovis kisdedek, az iskolás nagyobb gyerekek a menzareform óta egyre többször farkas éhesen térnek az intézményekből haza. Gyakran az íztelen ételeket a gyerekek a tányérokban hagyják. A drága pénzből megfőzött ennivaló nagy része így moslékként a szemétbe kerül, azaz kidobott pénzzé válik.

Még több segítség az adventi időszakban

- 2015. november 16. 7:23 - 2720 megtekintés

A Centerke Adományozó Központ a téli időszakban magánszemélyek támogatása mellett az ország számos pontján jótékonysági egyesületeket, alapítványokat, közösségeket támogat segítő adományokkal, elsősorban ruhát, cipőt, tartós élelmiszert juttat a nélkülözők megsegítésére. A rászorulókat segítő szervezetek és a működést segítő támogatók az info@matrixalapitvany.hu címen vehetik fel az együttműködés érdekében a Mátrix Közhasznú Alapítvánnyal a kapcsolatot.

1 782 783 784 785 786 1 030

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Hobby Rádió - 2009-10-20 17:43

Kedvező net-szolgáltatást nyújtunk civil szervezeteknek - olvasd el "szolgáltatások" menüpontunkat!

Hobby Rádió - 2009-10-20 13:47

Winamp letöltése, vagy a direct show filterek letöltése javallott (itt a főoldalon is letölthető)

curpika - 2009-10-15 15:24

Sajnos én sem tudom hallgatni a rádiót. Megoldási javaslatokat kérnék! Köszönöm!

Pille - 2009-10-06 08:46

Cirmike: sikerült a winampot és/vagy az .ogg kiegészítőt felrakni?

cirmike - 2009-10-06 07:43

:onem tudom halgatni a rádiót

Oldal: 202 / 207: 1...199200201202203204205...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 15. szombat, Albert, Lipót napja van.
Az év 46. hete és 319. napja.
Holnap Ödön napja lesz.

1689. Magyarországnak oktrojált közigazgatási terve. Eszterházy Péter nádor maga készített javaslatot, de a német miniszterek mellőzték, és Kolonics Leopold a következő egyéneket bízta meg: gróf Buccellini Juliust, gróf Thurn Miksát, báró Dorsh Fridriket, Hoffmann Györgyöt és Krapf Józsefet.


1888. A Magyar Testgyakorlók Köre ( MTK. ) alakuló közgyűlését tartotta Budapesten.


Wass Albert: A bújdosó imája

"...Uram , ki fönn az égben,
lakozol fényességben,
gyújtsd föl szent tüzedet
az emberek szívében:

jó tettek nyugalmát,
derűt és békességet,
mit el nem fúj az orkán
s rontó tűz meg nem éget!"

Időjárás

2025-11-15, 01:05
Overcast
ENE
Előjelzés
8°C
1.1 m/s
Apparent: 6°C
Nyomás: 1017 mb
Páratartalom: 91%
Szél: 1.1 m/s ENE
Széllökések: 3.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /27% / Rain
Napfelkelte: 06:49
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy plusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com