Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Tina turner - Goldeneye
60
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Lássuk meg a rászorulókat!

- 2014. október 17. 10:44 - 2834 megtekintés

Az ENSZ közgyűlése 1992 decemberében a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapjává nyilvánította október 17-ét. De mit jelent pontosan a szegénység? Ki számít szegénynek? És mit jelent a gyermekszegénység? Ezekről készített rövid összefoglalót a K&H Csoport, amely egy hónappal ezelőtt jelentette be a 47 leghátrányosabb helyzetű kistérséget támogató, K&H a hátrányos helyzetűekért programját.

Kerekesszékkel a parkolóból a repülőgépbe

- 2014. október 17. 10:22 - 3884 megtekintés

Még több hívópont, új és korszerűbb eszközök és szállító járművek, rendszeres oktatások és gyakorlati képzések – összefoglalva ezekkel készül a Budapest Airport és partnere az AMS Assistance a Budapestről induló vagy ide érkező, mozgásukban korlátozott utasok kiszolgálására a repülőtéren. Az ún. PRM (Passengers with Reduced Mobility) szolgáltatást igénylő utasok hónapról hónapra egyre több kényelmi szolgáltatással találkozhatnak.

Okos sétapálca vakoknak

- 2014. október 17. 10:18 - 2730 megtekintés

A látássérültek tájékozódását enyhe elektromos áramütéssel segíti egy forradalmi bot, ami egyelőre kísérleti fázisban van.

Rubik kocka Magyar Bajnokság

- 2014. október 17. 10:16 - 2528 megtekintés

Már a boltokban is kapható a legújabb Rubik-kocka, amit látássérülteknek fejlesztettek ki. Minden színhez más felület kapcsolódik, amit tapintással fel lehet ismerni. 2014 Okt.17-19-én kerül megrendezésre az év egyetlen nagy magyar kocka kirakó versenye: A Hungarian Open A helyszín: Budapest, Bálna.

Charity – Az adományboltról

- 2014. október 17. 10:13 - 2882 megtekintés

Az Adománybolt ötlete hazánkban sem újkeletű: alapjául eredetileg egy széles körben bizonyított és elfogadott nyugat-európai modell szolgál. Az angolszász országok – akik e területen innovatív gondolkodásban és gyakorlati megvalósításban jóval előttünk járnak – a Vöröskereszttel együttműködve évtizedekkel ezelőtt kidolgozták az intézményesített adományozás közösségi modelljét a közkedvelt Charity Shop hálózatok formájában, ami azóta már világszerte elterjedt.

HANGTÁR vakoknak és gyengén látóknak

- 2014. október 17. 10:10 - 2653 megtekintés

A vakok és gyengén látók számára fejleszti HANGTÁR szolgáltatását a közmédia – jelentette be a fehér bot napján Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója és Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója. A műsorok visszahallgatását lehetővé tevő alkalmazás népszerű, naponta több mint tízezren érdeklődnek iránta. A gond az, hogy a felület már a gyengén látók számára sem akadálymentes. Jónás István, a Magyar Rádió vezérigazgatója elmondta, hogy a cél egy olyan alkalmazás kialakítása, amit – hasonlóan a hagyományos rádióhoz – a vakok és látók egyaránt könnyedén használhatnak.

Díjtalan Újszövetség gyengén-látók részére

- 2014. október 17. 10:09 - 2797 megtekintés

A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztálya a Diakóniai Osztállyal közösen a vakok és gyengén-látók világnapján 250 darab Újszövetséget ajánlott fel díjtalanul az érintettek számára.

non plus ultra – zenei találkozó

- 2014. október 17. 10:02 - 2780 megtekintés

A Hermina Kulturális Napok keretében rendezi zenei találkozóját VGYHE Közművelődési és Kulturális Bizottsága 2014. november 16-án, 10 órai kezdettel a Vakok Iskolája Nádor termében.

„Madách 150”

- 2014. október 17. 9:41 - 2793 megtekintés

A VGYHE keretében működő Horizont Kultúrcsoport műveltségi vetélkedőt szervez 2014 november 8-án 10 órai kezdettel a Vakok Szövetségének Hermina Termében (1146 Budapest Hermina út 47.).

1 795 796 797 798 799 998

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Ginny Weasley - 2015-07-25 00:37

Igeeen nektek küldteem:) kérném a porse szerelem száguldást és küldeném nekteeeek:):)

Ginny Weasley - 2015-07-25 00:26

Maradok még!:) De csak azért, mert szeretlek titekeet. Kérnémm flooridátol a crycry számoot:):dd

Ginny Weasley - 2015-07-25 00:10

Utolsóó kérésem: Kérném teknőtől az álmom egy tanya című zenét, s küldeném geeforcenak. Jóó éjt nektek sziasztook:) Köszii a teljesítéseket:DD

Melinda - 2015-07-24 23:42

Ha lehet kérném még Kisgrófó számának paródiáját: A nézését meg a járását és küldöm Robiéknak. Remélem szívesen hallgatják!Jó bulizást nekik!

Ginny Weasley - 2015-07-24 23:37

Köszii a pusziit 🙂 Jóó volt.:) Kérném Nightwis-tol az amarant v h írják című számot és küldeném nektek drágák vagytok imádlak titekeeet:):):)

Oldal: 56 / 207: 1...53545556575859...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 19. kedd, Huba napja van.
Az év 34. hete és 231. napja.
Holnap István, Vajk, Állami ünnep napja lesz.

1945. Arthur Schoenfeld rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, az amerikai politikai misszió vezetője átadta Zsedényi Bélának, az Ideiglenes Nemzetgyűlés Elnökének a nyilasok által nyugatra hurcolt vallási ereklyét, a Szent jobbot.


1950. Megnyitották az I. magyar képzőművészeti kiállítást Budapesten. Először osztották ki a Kiváló és érdemes Művész c. kitüntetéseket is.


Szilágyi Domokos: Új kenyér

Mosolyog a nyári dél,
az asztalon friss, fehér
új kenyér-
-Honnan van az új kenyér?

Három traktor földet szántott,
a vetőgép búzát vetett,
felhő hullatta az esőt,
nap hullatta a meleget,
szökkent a szár szép magasra,
jött a kombájn, learatta,
learatta, kicsépelte,
a gőzmalom megőrölte,
teherkocsi hazahozta,
anya pedig megsütötte.

Mosolyog a nyári dél,
az asztalon friss, fehér
új kenyér.

Időjárás

2025-08-19, 05:26
Clear sky
NNE
Clear sky
20°C
2 m/s
Apparent: 18°C
Nyomás: 1017 mb
Páratartalom: 52%
Szél: 2 m/s NNE
Széllökések: 5.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:45
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com