Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Igyanak több vizet a gyermekek kezdeményezés - Enyedi Csaba (Hungest csoport) BalázsZsanett interjúja
62
hallgató

Legfrissebb híreink

Nem adja fel kosaras pályafutását Natasa Kovacevic.

- 2013. november 24. 9:52 - 2496 megtekintés

A 19 éves győri játékos jobb lábát térd alatt amputálni kellett a csapat szeptemberi buszbalesete után. Szeretne visszatérne az élvonalba, de az orvosok szkeptikusak, és lehet, hogy nem is ez az egyetlen akadály.
„Szeretnék egy olyan műlábat, amellyel ismét játszani tudok, ám erre még várni kell 6-7 hónapot” – mondta a szerb játékos, aki már több olyan képet is kitett a Facebook-oldalára, amelyen fél lábbal kosárra dob, illetve a művégtaggal látható.

A Tropicarium megajándékozza a fogyatékossággal élőket

- 2013. november 23. 9:15 - 1734 megtekintés

A Tropicarium mindig is fontosnak érezte a társadalmi szerepvállalást, hiszen eddig is több fogyatékkal élő és hátrányos helyzetűeket támogató alapítványnak, magánembereknek nyújtott már segítséget. Ám tudják, a sok felkérés, megkeresés alapján, hogy még sok ember örülne a segítségnek, ezért egy különleges ajándékot szeretnének felajánlani azoknak, akik érvényes ÉFOÉSZ, MVGYOSZ, SINOSZ, SVOE és MEOSZ igazolvánnyal rendelkeznek: idén a Fogyatékkal Élők Világnapján, december 3-án, kedden díjmentesen látogathatnak el a Tropicariumba.

Tíz eladott szolgáltatás és több mint kétmillió forint üzlet a 6. civil liciten

- 2013. november 18. 17:06 - 2433 megtekintés

Sikerrel zárult a 6. Civil Licit fenntarthatósági aukció, ahol a hagyományokhoz híven civil szervezetek kínáltak fel üzleti, a fenntarthatóságot segítő szolgáltatásokat vállalatok és állami szervezetek számára. A Design Terminálban megrendezésre kerülő árverésen, nagy licitcsatákat követően tíz szolgáltatás, több mint kétmillió forint értékben talált gazdára. Az esemény házigazdái Winkler Nóra és Novák Péter voltak.

Leküldtek egy vakot a repülőről, mindenki vele tartott

- 2013. november 15. 19:57 - 1560 megtekintés

Törölni kellett a US Express egy járatát, miután az utasok tiltakozva levonultak a fedélzetről, hogy ezzel fejezzék ki a felháborodásukat, amiért a kapitány leküldött egy gépről egy vakot, akinek nem viselkedett jól a vakvezető kutyája – írja a Gawker.

Százmilliárdokkal csökkentek a szociális kiadások

- 2013. november 14. 10:25 - 3167 megtekintés

A 2014. évi költségvetés tervezetéből az olvasható ki, hogy több mint 200 milliárd forinttal kevesebbet költ az állam szociális kiadásokra, mint négy évvel ezelőtt.
A Policy Agenda számításai szerint a kormány a 2014. évi költségvetésben szociális kiadásokra 2.000 milliárd forintot akar elkölteni. Várhatóan ekkora is marad ez az összeg, mivel ezen a területen egyetlen módosítót sem adtak be a kormánypárti képviselők. Azaz nem volt olyan kezdeményezés a Fidesz?KDNP-frakció részéről, amely a szociális juttatásokat növelni szeretné.

Cukorbeteg lábszárfekély – fontos tudomást venni róla

- 2013. november 14. 10:22 - 2904 megtekintés

A lábszárfekély a cukorbetegség leggyakoribb szövődménye, amely minden nyolcadik beteget veszélyeztet. A legnagyobb tévhit, hogy a lábszárfekély csak az idős embereket érinti. Elég egy nem megfelelően megválasztott cipő, egy nem jól kezelt bőrkeményedés és máris ott a seb, amely a cukorbeteg ember esetében könnyen elfekélyesedhet.

A vas árulhatja el a sclerosis multiplex jelenlétét

- 2013. november 13. 11:13 - 2489 megtekintés

A sclerosis multiplex diagnosztikája nem könnyű feladat, s szóba jövő egyéb betegségek kizárása sok időt emészthet fel. A kanadai Western Ontario Egyetem kutatói most rátaláltak, miként lehetne felgyorsítani a folyamatot.

1 818 819 820 821 822 987

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Pille - 2009-07-31 13:43

aug. 9-ig minden délután 17-től Taljándörögdről jelentkezünk élőben!

Gitty - 2009-07-27 08:24

Shanaja-t szeretnék hallani,de hol?:|

KicsiPipacs - 2009-07-07 23:09

Egyetértek az előttem szólóval 😀 😀 😀

Brittak - 2009-07-07 22:47

Halihó! 😀 Király a rádió! 😀

zuza2 - 2009-06-15 06:22

na csak sikerült ide belépni aa kecura volt a progimmal,,sziasztok:D

Oldal: 205 / 207: 1...202203204205206207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 7. hétfő, Apollónia napja van.
Az év 28. hete és 188. napja.
Holnap Ellák napja lesz.

1357. Ragusa aláveti magát a magyar koronának. Ragusa városa követei szerződésre lépnek N. Lajossal, mely szerint a város a magyar korona oltalma alatt áll, s ezért évenként 500 aranyat fizet; de a király magyar helyőrséget és ispánt nem fog adni a városnak.


1607. A király (a bécsi béke sérelmével, mert annak rendelkezése szerint nádort kellene választani) kinevezi Forgách Ferenc esztergomi érseket magyarországi királyi helytartóvá. (1608-ig viseli tisztségét.)


Radnóti Miklós: Július

Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
mezétlábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestű hőség ül a
fényesarcú fák felett.

Időjárás

2025-07-07, 11:10
Overcast
SW
Előjelzés
31°C
2.4 m/s
Apparent: 32°C
Nyomás: 1004 mb
Páratartalom: 39%
Szél: 2.4 m/s SW
Széllökések: 21.2 m/s
UV-Index: 5.65
Rövid leírás: 5.1mm /84% / Rain
Napfelkelte: 04:55
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com