Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Pa-dö-d* - Nálam Szebbet Soha Többet
45
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Nem kérünk a hajléktalanok pénzéből

- 2016. március 17. 6:45 - 2450 megtekintés

Miközben a lakosság nagyobbik fele (69%) egyetért azzal, hogy a hajléktalanokat segíteni kell, és a lakosság 7 százalékának van közvetlen családi, vagy ismeretségi körében hajléktalan, mégis erősek az előítéletek velük szemben – derült ki a Medián reprezentatív felméréséből, valamint a Menhely Alapítvány Fertőzött pénz című társadalmi kísérletéből.

Irodalmi pályázat

- 2016. március 17. 6:44 - 2838 megtekintés

A Bihar- és Szilágy Megyei Vakok Szövetsége 2016-ban is meghirdeti „A Próféta Léptei” című irodalmi pályázatát.

Bohócdoktorok viziteltek Kiskunhalason

- 2016. március 17. 6:44 - 2437 megtekintés

Pszichiátriai és fogyatékos betegeket látogatott meg Kiskunhalason a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor csapata. A heti bohócdoktor vizit alkalmával a hangsúly a lufihajtogatásé, a játéké, a zenélésé és a csoportos játéké volt. A sérült és beteg páciensek mellett a bohócdokik az egészségügyi szakdolgozók számára is tartogattak meglepetéseket. A pszichés betegek kedélyállapotát az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan jobbá alakítják. A gyógyító bohócdoktorok örömmel mennek kórházak felkérései mellett gyermekotthonokba, rendelőintézetekbe is.

www.karitacio.hu/_kep/2016-03-karitacio-bohoc-01.jpg

Czibere Károly: a megfelelő rehabilitáció esélyt ad az aktív éle

- 2016. március 17. 6:43 - 2258 megtekintés

A megfelelő rehabilitáció esélyt ad arra, hogy a fogyatékossággal élő emberek a társadalom aktív, egyenrangú tagjává váljanak mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, egy szakmai fórumon.

Fókuszban a vesék egészsége

- 2016. március 11. 7:11 - 2290 megtekintés

Rengeteget hallunk róluk, tudjuk, hogy akár életet is menthetnek, ha lehet, mégis megpróbálunk kibújni alóluk. Mert nincs időnk, mert bonyolultnak gondoljuk, mert egy kicsit félünk tőle, hogy kellemetlen, vagy csak egyszerűen, mert nem is tudjuk, hogy szükségünk lenne rá. Pedig a szűrővizsgálatok rendkívül fontosak és meghatározó szerepet töltenek be az egyes betegségek felismerésében, amelyek a korai szakaszban még könnyen kezelhetők, lefolyásuk pedig nagymértékben lassítható. Így van ez a vesebetegség esetén is, amelyre minden év március második csütörtökén, a Vese Világnapján hívják fel világszerte a figyelmet. A kezdeményezéshez évek óta csatlakozik a B. Braun Avitum Hungary Zrt. dialízishálózata is.

Petőfi Irodalmi Múzeum látogatás

- 2016. március 11. 7:11 - 2838 megtekintés

A Turista Szakosztály 2016. március 20.-án, vasárnap délelőtt a Petőfi Irodalmi Múzeum megtekintését tervezi.

„Tükörben a vers, tükörben a költő”

- 2016. március 11. 7:10 - 2680 megtekintés

A VGYHE keretében működő Horizont Kultúrcsoport versmondó versenyt hirdet a Költészet Napja tiszteletére 2016. április 16.-án 10 órai kezdettel az MVGYOSZ Székházának Hermina Termében (1146 Budapest Hermina út 47.).

1 822 823 824 825 826 1 081

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Pille - 2009-07-31 13:43

aug. 9-ig minden délután 17-től Taljándörögdről jelentkezünk élőben!

Gitty - 2009-07-27 08:24

Shanaja-t szeretnék hallani,de hol?:|

KicsiPipacs - 2009-07-07 23:09

Egyetértek az előttem szólóval 😀 😀 😀

Brittak - 2009-07-07 22:47

Halihó! 😀 Király a rádió! 😀

zuza2 - 2009-06-15 06:22

na csak sikerült ide belépni aa kecura volt a progimmal,,sziasztok:D

Oldal: 205 / 207: 1...202203204205206207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. március 21. szombat, Benedek napja van.
Ma van a(z) Rasszizmus elleni világnap, Szent Benedek napja.
Az év 12. hete és 80. napja.
Holnap Beáta, Izolda napja lesz.

1079. VII. Gergely tisztelete I. Szent László iránt. "Te a legnagyobb királyok nyomdokait követed, mert kész vagy Szent Péter szolgálatjára, mint azzal egy vallásos fejedelem tartozik, és a pápa iránti engedelmességre, mint egy szabad férfiúhoz illik."


1229. A besenyők polgárosodása. IX. Gergely megdicsérte ifjabb Béla királyt, hogy elment a besenyőkhöz és az esztergomi érsekkel együtt fáradozott azok megtérítésén.


Dayka Gábor / 1769. márc.21. - 1796. okt.20. /

A tavasz

"Nyájasb arculattal arany szekerére felülvén,
Ünnepi fényt ereget Phoebus az ékes egen.
A fagyos éjszaknak zúgó fúvallati szünnek
A bágyadt zefirek lengedezési között...."

Időjárás

2026-03-21, 06:59
Overcast
NNE
Előjelzés
9°C
2.4 m/s
Apparent: 7°C
Nyomás: 1016 mb
Páratartalom: 39%
Szél: 2.4 m/s NNE
Széllökések: 7.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /4% / Rain
Napfelkelte: 05:44
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három plusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com