Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Nekem 80 - Zenék a 80-as évekből
55
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Autóbuszos közlekedés: a meglévő jogokat nem érinti a jogszabály

- 2017. június 12. 8:48 -

A mozgássérült emberek eddig meglévő jogosultságai nem vesznek el, de sajnos 2021-ig nem is bővülnek – mondta el Kovács Ágnes a meosz.hu-nak azzal a nemrég életbe lépett jogszabály változással kapcsolatban, amely négy év haladékot ad az autóbuszos szolgáltatóknak a fogyatékos, mozgássérült emberek bizonyos utasjogaival kapcsolatos követelmények teljesítésére. A kormányrendelet ugyanakkor az EU-rendeletben előírt megfelelő szintű szolgáltatás biztosítása alól nem mentesíti azokat a szolgáltatókat, ahol a szolgáltatás nyújtásának műszaki feltételei az adott autóbusz-állomáson vagy megállóhelyen, illetve az autóbuszon rendelkezésre állnak.

Új lehetőség a tanulási nehézséggel küzdő gyerekeknek

- 2017. június 12. 8:45 -

A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója szerint új továbbtanulási lehetőségeket kapnak a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek a köznevelési törvény közelmúltban elfogadott módosításával.

Vajna Tímea csúnyán beszólt a kerekesszékesnek…

- 2017. június 12. 8:45 -

Bovier György nyílt levélben üzent Vajna Tímeának. György egy 15 éve kerekesszékben élő motivációs tréner. Az autóbalesetben lebénult tréner a Vajna Tímeával az elmúlt napokban készült interjúk miatt érezte úgy, hogy nem tudja magában tartani gondolatait és közölnie kell őket a celeb dívával.

Közösségi szolgálatos diákokat fogad a Net-média Alapítvány!

- 2017. június 9. 6:53 -

A 2011 decemberében hatályba lépett köznevelési törvény szerint érettségire csak úgy bocsájtható diák, ha legalább 50 órányi közösségi szolgálatot teljesít. A nyáriszünet közeledtével a diákoknak is több szabadidejük van, akár otthonról is végezhető feladatok ellátására – így teljesítve az 50 órás kötelező közösségi szolgálatot.

Elballagtak a bohócdoktorok

- 2017. június 6. 9:49 -

Sikeresen zárult a 2017-ben megrendezett bohócdoktor iskola, ahol 12 lelkes bohócdoktor kapta meg a Karitáció Alapítvány által megszervezett oktatás záró akkordjaként az elismerő oklevelét. Az alapítvány 2008 óta működteti a kórháztámogató és segítő bohócdoktor programját, ennek része, hogy a gyógyítást aktívan segítő bohócdoktorok oktatásával is foglalkozik. A bohócdoktor iskola révén szerte az országban jöhetnek létre újabb és újabb bohócdoktor vizitek, nőhetnek ki további sikeres bohócdoktor segítők.

Érthet bármihez, ha mozgássérült, nincs rá szükség

- 2017. június 3. 13:17 -

Hiába van szakképesítésük vagy akár felsőfokú végzettségük, a mozgássérülteknek mégis minimális esélyeik vannak, hogy elhelyezkedjenek a a munkaerőpiacon. A védett munkahelyek csak az állami támogatásra hajtanak, de nem foglalkoznak a mozgássérült dolgozóikkal, a nyílt munkaerőpiacra pedig csak az jut be, akinek óriási szerencséje van. Az Abcúg riportja.

1 … 893 894 895 896 897 … 1 194

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Brittak - 2009-07-07 22:47

Halihó! 😀 Király a rádió! 😀

zuza2 - 2009-06-15 06:22

na csak sikerült ide belépni aa kecura volt a progimmal,,sziasztok:D

Durgi - 2009-06-08 14:14

Ettől a héttől kezdve ismét fris tartalommal jelentkezik az agyfrászkódás és a rockszalon! Jó szórakozást kíván: Durgonics Tamás Durgi

zuza2 - 2009-06-03 05:20

garfy-nak üdözlet és mindenkinek szé napot,mostmár aztszem sürübben tudok lenni;):D

zuza2 - 2009-05-27 10:29

szép napot mindenkinek.a csirke alkatrész....:m

Oldal: 206 / 207: 1...203204205206207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a <a href=http://www.tradio.hu target=_blank>T-Rádió</a> műsora
  • 9:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 10:00: - Berta István autós és kütyüs magazinja
    Autó és kütyümustra, ahol az autókról nem "szakmai tudományossággal", hanem sokkal inkább felhasználói megközelítésből beszélünk. Heti rendszerességgel érintünk egy-egy közlekedéssel, vagy épp' "elfelejtett KRESZ-szabállyal" kapcsolatos témát, az adás utolsó blokkjában pedig egy éppen tesztelt kütyüről mesélünk röviden.

    írjátok meg bátran, ha van ötletetek, mit mutassunk be, vagy ha esetleg van olyan autótok, kütyütök, amit velünk együtt mutatnátok be Ti magatok. 
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a <a href=http://www.tradio.hu target=_blank>T-Rádió</a> műsora
  • 21:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 22:00: - Berta István autós és kütyüs magazinja
    Autó és kütyümustra, ahol az autókról nem "szakmai tudományossággal", hanem sokkal inkább felhasználói megközelítésből beszélünk. Heti rendszerességgel érintünk egy-egy közlekedéssel, vagy épp' "elfelejtett KRESZ-szabállyal" kapcsolatos témát, az adás utolsó blokkjában pedig egy éppen tesztelt kütyüről mesélünk röviden.

    írjátok meg bátran, ha van ötletetek, mit mutassunk be, vagy ha esetleg van olyan autótok, kütyütök, amit velünk együtt mutatnátok be Ti magatok. 

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 5. csütörtök, Imre napja van.
Ma van a(z) Szent Imre ünnepe.
Az év 45. hete és 309. napja.
Holnap Lénárd napja lesz.

1844. Főtiszti állomások a magyar ezredekben. Ez országgyűlés is megújított feliratban kérte ő fönségét, hogy a magyar ezredekben tisztségekre és a hadparancsnokságokra is, a törvények rendeletéhez képest, született honfiak alkalmaztassanak.


1963. Felavatták Vácott a Dunai Cement- és Mészmű üzemét, a második ötéves terv egyik legnagyobb beruházását.


Kántor Péter / 1949. nov.5. - /

Hol szerettelek
hol utáltalak
csak sose voltál
közömbös nekem

Mikor röpködtél
mint a pántlika
mikor szorítottál
mint a kenderkötél.

Neked beszélek
most is, ki másnak
te pedig másnak
pedig csak egymásnak.

Mikor póráz voltál
mikor mézesmadzag
szakadó szál mikor
mikor köldökzsinór.

Időjárás

2026-11-05, 17:13
Clear sky
ENE
Clear sky
10°C
0.8 m/s
Apparent: 3°C
Nyomás: 1032 mb
Páratartalom: 70%
Szél: 0.8 m/s ENE
Széllökések: 3.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:33
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com