Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Betty Love - Fáj Még A Szó
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Egy álom megvalósulása

- 2012. augusztus 20. 12:27 - 3278 megtekintés

Kanyó Zsolt mozgássérült, válogatott gerelyhajító dédelgetett álma volt, hogy részt vehessen, a Londonban megrendezésre kerülő 30. Paralimpiai Játékokon.

www.meosz.hu/pkcf/img_c/d_egyesuletek_39_rendezvenyek_259_w_403_h_403_sorszam_1.jpg

Képen Kanyó Zsolt és Miklósa Erika látható.

Forrásteremtés, bevételnövelés, marketing a civil (nonprofit) szférában

- 2012. augusztus 20. 12:27 - 3196 megtekintés

A céljai már megvannak, de nem tudja, hogy miből tudná megvalósítani? Minden civil szervezetnek a működéshez forrásokra van szüksége. Ha Ön is szeretne még több bevételre szert tenni, hogy szervezete meg tudja valósítani céljait, jöjjön el szakmai rendezvényünkre, ahol szakértő előadóink segítséget nyújtanak Önnek ahhoz, hogy hogyan, milyen eszközökkel és módszerekkel tegyenek szert több bevételre, hogyan végezzék eredményesen a forrásteremtési tevékenységüket.

Az első telt házas paralimpia lehet Londonban

- 2012. augusztus 17. 13:01 - 3608 megtekintés

Az első abszolút telt házas nyári paralimpia megrendezésében bíznak a szervezők az augusztus 29-től szeptember 9-ig tartó sportesemény előtt. Paralimpiai Bizottság Londonban 8-10 dobogós hely elérésében bízik.

rektoriforum.pte.hu/userfiles/image/olympic-logo-education.png

Megoldódik a rokkant bányászok ügye

- 2012. augusztus 17. 13:00 - 4260 megtekintés

Megoldást jelent a kormány legújabb határozat-tervezete azoknak az egykori bányászoknak, akik legalább 40%-os munkaképesség-csökkenést szenvedtek el, ennek ellenére rokkant-nyugdíj helyett idén már rehabilitációs járadékot kaptak. Az új szabályozás sok komlói számára is nyújthat segítséget.

JEGYREKORD A PARALIMPIÁRA

- 2012. augusztus 15. 16:35 - 3217 megtekintés

Mintegy 2,1 millió jegy kelt el az augusztus 29. és szeptember 9. között sorra kerülő londoni paralimpiára.

rektoriforum.pte.hu/userfiles/image/olympic-logo-education.png

Nem látták el a fogfájós fogyatékos kislányt, vizsgálat indul

- 2012. augusztus 15. 16:21 - 3437 megtekintés

Vizsgálat indult annak a fogyatékos kiskorúnak az ügyében, akinek fogászati ellátását több, arra kijelölt intézményben is elutasították, így féléves várakozásra ítélték az akut fogfájástól szenvedő gyermeket – olvasható a Népszavában. A lap múlt pénteki száma ismerteti: vizsgálatot indított az Országos Tisztifőorvosi Hivatal annak a fogyatékkal élő kislánynak az ügyében, akit akut fogfájása ellenére 21 hetes várakozásra köteleztek az állami egészségügyben. A 14 éves, középsúlyos értelmi fogyatékos kislányt, akinek fogai sürgős ellátásra szorulnak, de fogyatékossága nem engedi az ébrenlétben való ellátását, július közepe óta sehol sem látták el az állami egészségügyben.

www.meosz.hu/pkcf/img_c/d_egyesuletek_38_hirek_219_w_242_h_208_sorszam_2.jpg

Csak a lenyúlást vitték végig nyugdíjügyben

- 2012. augusztus 15. 16:18 - 3208 megtekintés

Teljes a fejetlenség nyugdíjügyben; újabbnál újabb ötletekkel áll elő a kormány, ám amit egyik nap kijelentenek, azt a másik nap már cáfolják. Legutóbb Révész Máriusz, a miniszterelnök családpolitikai tanácsadója például azt mondta, a nyugdíjak meghatározásánál figyelembe kell venni a gyermekek számát.

Hatalmas változások várhatóak az egészségügyben

- 2012. augusztus 15. 16:17 - 3549 megtekintés

A nyugat-európai törekvésekkel összhangban van a kormány által indított Semmelweis-terv, amely a betegségek megelőzését helyezte középpontba ? minderről a Méltányosság Politikaelemző Központ legfrissebb tanulmányában olvashatunk. Az elemzés szerint egyelőre nem várható egységes uniós egészségügyi rendszer kialakítása.

1 930 931 932 933 934 1 027

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Ginny Weasley - 2015-09-04 22:28

Apaaaaa, Apaaaaaa!!! Játszunk fekete-fehér, igen-nemet? -Ilyen későn? -Igeeeeeeeeen!!!! -Vesztettél!!! Takarodj aludni.

Ginny Weasley - 2015-09-04 22:24

- Mi a kannibál gyerek kedvenc sütije? - ??? - A térdkalács!

Ginny Weasley - 2015-09-04 22:23

Hogy hívják az örökké vesztes indiánt? Szopacs!

Ginny Weasley - 2015-09-04 22:16

A gyerek siet az apjához : -apa kurvára fáj a fogam! Az apja : -Nekem is de ne szólj anyádnak!

Ginny Weasley - 2015-09-04 22:16

Pályaválasztás - Fiam, mi akarsz lenni, ha nagy leszel? - Kertész. - Kertész? Miért pont kertész? - Akkor medencés fiú. - Az meg miért szeretnél lenni? - Akkor pizzafutár. - Te qrva kölyök, meg

Oldal: 19 / 207: 1...16171819202122...207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. november 11. kedd, Márton napja van.
Ma van a(z) Szent Márton napja.
Az év 46. hete és 315. napja.
Holnap Jónás, Renátó napja lesz.

1839. A magyar nyelv, mit diplomatai közeg, egy lépéssel tovább haladt. Az országgyűlés feliratára V. Ferdinánd leirata megengedé, hogy a királyi székhez intézendő fölterjesztések ezentúl egyedül magyar nyelven szerkesztessenek.


1908. Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter előterjesztette a képviselőházban a választójogi törvénytervezetet.


Katona József / 1791. nov.11. - 1830. ápr.16. /
Vágy

"...Nemde világok - idők - nyúlnak heverészve
tömötten
A cél közt, s közted? vak here-vágyakozás!
Gyermeki bábok után kacsálódó képezet! egykor
Csillagokat sietél egybe ölelni - mi lett?
Dölyfös kedvesnek csak az egy mosolyogva kiejtett
Nem szava feltátott sírodig elkanyarít."

Időjárás

2025-11-11, 15:50
Clear sky
WSW
Clear sky
12°C
1.5 m/s
Apparent: 6°C
Nyomás: 1017 mb
Páratartalom: 80%
Szél: 1.5 m/s WSW
Széllökések: 5.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:43
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt mínusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com