Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Kabaré plusz - kabaréjelenetek a hétvégére
55
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Legfrissebb híreink

Nem látták el a fogfájós fogyatékos kislányt, vizsgálat indul

- 2012. augusztus 15. 16:21 - 3496 megtekintés

Vizsgálat indult annak a fogyatékos kiskorúnak az ügyében, akinek fogászati ellátását több, arra kijelölt intézményben is elutasították, így féléves várakozásra ítélték az akut fogfájástól szenvedő gyermeket – olvasható a Népszavában. A lap múlt pénteki száma ismerteti: vizsgálatot indított az Országos Tisztifőorvosi Hivatal annak a fogyatékkal élő kislánynak az ügyében, akit akut fogfájása ellenére 21 hetes várakozásra köteleztek az állami egészségügyben. A 14 éves, középsúlyos értelmi fogyatékos kislányt, akinek fogai sürgős ellátásra szorulnak, de fogyatékossága nem engedi az ébrenlétben való ellátását, július közepe óta sehol sem látták el az állami egészségügyben.

www.meosz.hu/pkcf/img_c/d_egyesuletek_38_hirek_219_w_242_h_208_sorszam_2.jpg

Csak a lenyúlást vitték végig nyugdíjügyben

- 2012. augusztus 15. 16:18 - 3266 megtekintés

Teljes a fejetlenség nyugdíjügyben; újabbnál újabb ötletekkel áll elő a kormány, ám amit egyik nap kijelentenek, azt a másik nap már cáfolják. Legutóbb Révész Máriusz, a miniszterelnök családpolitikai tanácsadója például azt mondta, a nyugdíjak meghatározásánál figyelembe kell venni a gyermekek számát.

Hatalmas változások várhatóak az egészségügyben

- 2012. augusztus 15. 16:17 - 3603 megtekintés

A nyugat-európai törekvésekkel összhangban van a kormány által indított Semmelweis-terv, amely a betegségek megelőzését helyezte középpontba ? minderről a Méltányosság Politikaelemző Központ legfrissebb tanulmányában olvashatunk. Az elemzés szerint egyelőre nem várható egységes uniós egészségügyi rendszer kialakítása.

Legfelülre üzent az ombudsman: mértéket kellene tartani

- 2012. augusztus 14. 18:34 - 3380 megtekintés

Egyre aktívabban kritizálja a kormány tevékenységét Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa. Az MTI-nek nyilatkozó ombudsman ma megüzente a döntéshozóknak: a jogállami mércéhez kell tartaniuk magukat, a jogállamnak nyitnia kell a polgárok felé, az ehhez szükséges polgárbarát jogértelmezés képviselete pedig az ombudsman feladata.

Szabó Máté - MTI/Soós Lajos

3D -ben nyomtattak karokat egy kislánynak

- 2012. augusztus 14. 18:30 - 3379 megtekintés

Folyamatosan csökken a 3D nyomtatók ára, és egyre több területen alkalmazzák a segítségükkel legyártott egyedi tárgyakat. Egy kislány másképp nem is kaphatott volna esélyt arra, hogy normális életet éljen.

Kislány a képen

1 954 955 956 957 958 1 051

Üzenőfal

Az üzenet küldéshez bekell jelentkeznie.

Pille - 2009-07-31 13:43

aug. 9-ig minden délután 17-től Taljándörögdről jelentkezünk élőben!

Gitty - 2009-07-27 08:24

Shanaja-t szeretnék hallani,de hol?:|

KicsiPipacs - 2009-07-07 23:09

Egyetértek az előttem szólóval 😀 😀 😀

Brittak - 2009-07-07 22:47

Halihó! 😀 Király a rádió! 😀

zuza2 - 2009-06-15 06:22

na csak sikerült ide belépni aa kecura volt a progimmal,,sziasztok:D

Oldal: 205 / 207: 1...202203204205206207

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. december 27. szombat, János napja van.
Az év 52. hete és 361. napja.
Holnap Kamilla napja lesz.

1237. Julianus domonkos rendi szerzetes a Volga melléki ősmagyaroktól hazaérkezett. "Megtalálta őket, kik, látva, hogy magyar, igen örvendettek, körül hordozván Őt házanként és falvanként. Földet nem mívelnek, lóban, fegyverben bővelkednek." Julianus 1237. június 21-én indult hazafelé és e napon lépett be Magyarország kapuján.


1901. Megkezdték a budapesti Halászbástya építését Schulek Frigyes tervei alapján. Elkészült 1903-ban.


János napja ma vagyon,
eldöcögtünk a fagyon.
Adjatok vagy hat garast,
kolbászt ide, hat araszt,
egy kis bort a bélembe,
kalácsot a kezembe.

népköltés

Időjárás

2025-12-27, 10:51
Clear sky
ESE
Clear sky
3°C
1.1 m/s
Apparent: -3°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 70%
Szél: 1.1 m/s ESE
Széllökések: 13.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:31
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com