Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Bee Gees - Staying alive
53
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Pályaelhagyóként vigyáz arra, hogy ne térjenek le a pályáról

- 2017. december 30. 5:35 - 1677 megtekintés

Közgazdászként végzett, de előbb-utóbb konduktorként szeretne dolgozni, mozgássérülteket segíteni. Közben civilben látássérültekkel fut és úszik együtt. Ezer Andrea pályaelhagyóként segít, hogy a rászorulók úgymond ne tévesszék el a pályát.

Egyáltalán nem ritka, hogy egy 18 éves fiatal a középiskola elvégzése után még nem tudja, hogy mi szeretne lenni, ha nagy lesz. Így volt ezzel a tolnai Ezer Andrea is. Szerette a matematikát és a történelmet, ezért jelentkezett a budapesti közgazdaságtudományi egyetemre. Mivel nagyon jó tanuló volt, fel is vették, s annak rendje és módja szerint elvégezte az iskolát. Később a jogi szakoklevél megszerzése sem „mentette meg” attól a felismeréstől, hogy nem feltétlenül közgazdászként képzeli el az életét. Valami más, emberközelibb hivatásnak szeretne élni. Még az egyetemen, barátnőjének barátnője által ismerte meg a konduktori munkát, és döntötte el, hogy ez az, amit igazából, hivatásként szeretne csinálni.

Közgazdász diplomával a zsebében tehát beiratkozott a budapesti Pető Intézet konduktor képző iskolájába, ami ettől az évtől a Semmelweis Egyetem Pető András Karaként működik. A képzés négy éves, nappali tagozatos, Andrea most harmadéves. Azt tanulja, miként lehet a mozgássérült gyerekeket megtanítani arra, hogy lehetőség szerint minél önállóbb, teljesebb életet tudjanak élni.

Az újabb tanulmányai megkezdésével lényegében egy időben jelentkezett önkéntesnek egy, a mozgás örömét a sérült emberekkel megismertető fővárosi civil szervezethez, a SUHANJ! Alapítványhoz. Segítőként három éve fut, illetve úszik, elsősorban látássérült fiatalokkal. – Én vagyok a szemük – fogalmazott Andrea, aki az önkéntes feladatai mellett havi húsz órában gazdasági, pénzügyi feladatokat is ellát ennél a szervezetnél. Bár ez a munka az iskola elméleti és gyakorlati oktatása mellett időben nagy leterheltséget jelent, segít abban, hogy a gazdasági életben megszerzett ismereteit szinten tartsa.

Az alapítvány szervezésében hetente kétszer tartanak futóedzést a Margitszigeten. A gyakorlatban ez úgy zajlik, hogy az önkéntes és a látássérült közösen egy textilszalagot fog, így biztosítva a közvetlen kapcsolatot. Ők együtt, párban futnak, a segítő közben szóban is irányítja a nem látó futótársát. Egy-egy edzésen általában 20–30 fős csapatban futnak, attól is függ a létszám, hogy az önkéntesek közül ki ér rá éppen. Az alapítvány sérült tagjainak segít abban is, hogy versenyeken is megmérettessék magukat. Kisebb csoportokban, de általában 60–70 fős csapatként vágnak neki a távoknak. A fővárosi és a vidéki futófesztiválokon jellemzően nagy a tömeg, ott több segítő kell egy-egy látássérült sportolónak. Versenyen a szalaggal összekapcsolt páros mellett-előtt általában két másik kísérő is fut, és önkéntes segítők várják a frissítő pontoknál a versenyzőket.

Andrea gyermekkorában kiváló úszó volt, 17 éves koráig a Szekszárdi Vízmű SE színeiben versenyzett. Az úszással ma sem hagyott fel, általában heti egyszer megy uszodába, ebben az esetben is segítőként. Igaz, a medencében, a kötelek határolta sávokban a látássérültek jól tájékozódnak, a segítés így is elkel. Természetes vizek esetében nyilván más a helyzet, de ott sincsenek leküzdhetetlen akadályok: Andrea például idén látássérült sporttársával úszta át a Balatont. És hogy mi a vonzó abban, hogy valaki önkéntes segítőként, sérült emberekkel együtt sportol? Andrea elmondta, hogy bár a futás egyéni sport, de ezáltal közösségi élménnyé válik.

Az önkéntes segítőbe vetett hit és bizalom alapján megosztják a nehézségeket, s megosztják a sikert és az örömöt is egy-egy táv teljesítésekor. A közös mozgás pedig összehozza a társaságot, barátságok szövődnek, edzésen, versenyen kívül is összejárnak már a csapat tagjai. – És – teszi hozzá Andrea – amellett, hogy segíteni mindig jó, rengeteg dolgot lehet tanulni is a sérült emberektől. Ők példát mutatnak abban, hogyan lehet igazán küzdeni, elfogadni saját korlátainkat, s ezzel együtt teljes, értékes, emberi mivoltunkhoz méltó életet élni.

Indult már látássérült segítőként triatlon versenyen is. A kerékpározást ilyenkor tandem biciklivel oldják meg. A szervezetnek van egy akadálymentes fitneszterme is, Andrea ott hetente csoportfoglalkozásokon edz sérült sporttársaival.

Maraton futókocsival

A mozgássérültek általában kerekes székkel vesznek részt a futóversenyeken, nekik ehhez nem kell segítség, legfeljebb a sporteszközüket kell kijuttatni a versenyre. Ugyanakkor vannak olyan sérült gyerekek is, akik csak passzívan tudnak részt venni egy-egy megmozduláson, de élvezik a versenyek hangulatát. Őket a babakocsihoz hasonló úgynevezett futókocsikba ültetik, melyet a segítők futva tolnak a táv végéig. Andrea élete első maratoni távját is futókocsival teljesítette, Firenzében. Látássérült sportolókkal azért ennél rövidebb versenyeket szoktak választani, általában 5-10-20 kilométeres távokon indulnak. Így a szekszárdi Borvidék Félmaratont is többször teljesítették már.

Indult már látássérült segítőként triatlon versenyen is. A kerékpározást ilyenkor tandem biciklivel oldják meg. A szervezetnek van egy akadálymentes fitneszterme is, Andrea ott hetente csoportfoglalkozásokon edz sérült sporttársaival.

Forrás:teol.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ három = 6

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. október 21. kedd, Orsolya napja van.
Ma van a(z) Földünkért világnap.
Az év 43. hete és 294. napja.
Holnap Előd napja lesz.

1776. Mária Terézia Fiumét Magyarországhoz visszakapcsolja.


1966. Amerikai vezető üzletemberek és gyárosok látogatása és tárgyalásai Budapesten.


Pintér Lajos: Rajz egy őszi tűzfalon

"...Hol a pipacs már? hol van a tünde,
a röpke?
Anyja, a koranyár fölvette,
fényben megfürdette!
Hol a pipacs már, hol van a tünde,
a röpke?

Rozsdált levél a gyalogúton:
nyárfalevél, akáclevél.
Fölveszek, kezemmel fényesítek
egy didergő vadgesztenyét..."

Időjárás

2025-10-21, 15:48
Overcast
ENE
Előjelzés
9°C
1.5 m/s
Apparent: 7°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 34%
Szél: 1.5 m/s ENE
Széllökések: 6.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 5.1mm /96% / Rain
Napfelkelte: 07:11
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com