Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

A tudomány mai állása - Strasszer Andrea műsora
43
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Szemüvegvásárlási támogatás rászoruló gyerekeknek

- 2024. szeptember 23. 13:36 -

„A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület pályázatot hirdet hátrányos helyzetű gyermekek számára, látáskorrekciós szemüveg és kiegészítőinek beszerzésére.

Célja, hogy segítséget nyújtson a nehéz körülmények között élő gyerekek számára, akiknek gondot jelent a megfelelő szemüveg megvásárlása, ami jelentősen javítaná az életminőségüket és hozzájárulna a megfelelő iskolai teljesítményükhöz.
A jelentkezés módja:
A pályázatokat kizárólag elektronikusan lehet benyújtani.
A PÁLYÁZATI ŰRLAP ELÉRHETŐ IDE KATTINTVA!
Előtte érdemes elolvasni a RÉSZLETES PÁLYÁZATI FELHÍVÁST, AMELY ELÉRHETŐ
IDE KATTINTVA!
(Kattintás után egy pdf file nyílik meg.)
A pályázat benyújtásának határideje: 2024. december 13., 24:00 óra.
Kik pályázhatnak?
Magyarországon élő, 0-14 éves gyerekek és 14-18 év közötti, középfokú, nappali tagozatos oktatásban részesülő fiatalok
A pályázat keretében dioptriás sportszemüveg beszerzése is támogatható
Nem pályázhatnak szemműtétre várók, mivel a beavatkozás után változhat a dioptria
Nem pályázhatnak azon gyermekek, akik részére közgyógyellátás keretében írható fel látáskorrekciós szemüveg
Pályázati feltételek:
A pályázó gyermekkel egy háztartásban élő családtagok egy főre eső havi nettó jövedelme nem haladhatja meg a 130.000,- Ft-ot, azaz a nettó egyszázharmincezer forintot
16. életévét betöltött gyermek esetén iskolalátogatási igazolás benyújtása;
3 hónapnál nem régebbi, a gyermek nevére szóló, szemész szakorvos által kiadott lelet vagy optometrista által kiállított látásvizsgálati eredmény benyújtása;
A pályázat feleljen meg a jelen pályázati felhívás rendelkezéseinek.
Nem pályázhat az, aki a pályázat tárgyát képező beszerzésre más forrásból támogatásban részesül. Erről a kedvezményezett köteles büntetőjogi felelősségének tudatában nyilatkozni.
A támogatás mértéke:
A támogatást a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vissza nem térítendő támogatásként biztosítja.
A támogatás maximális összege bruttó 80.000,- Ft, amely összeget a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a rendelkezésre álló pénzügyi keret erejéig, pozitív támogatói döntés esetén minden pályázó részére megítél.
A támogatás módja:
A pályázónak az alábbi finanszírozási módok közül van lehetősége választani:
Utófinanszírozás
A Kedvezményezett bármely magyarországi optikában elkészíttetheti a látáskorrekciós szemüveget, és a Kedvezményezett nevére (támogatott gyermek nevére) a számviteli törvény előírásainak megfelelő általános alaki kellékekkel ellátott tételes számlát benyújthatja a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat részére, a Támogatói Okiratban és jelen Pályázati felhívásban meghatározottak szerint. Utófinanszírozás esetén a támogatást a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a számla és a kifizetést alátámasztó bizonylat formai és tartalmi ellenőrzését, valamint elfogadását követően, a pályázati űrlapon megadott bankszámlaszámra teljesíti.
Utalvány
A Kedvezményezett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal szerződésben álló, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat honlapján szereplő magyarországi optikákban használhatja fel a számára névre szólóan kiállított Utalványt, egyszeri alkalommal. Fontos, hogy utalványos finanszírozás esetén a Kedvezményezett a vásárlás előtt mindenképpen győződjön meg róla, hogy az Utalványt be tudja majd váltani.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal szerződésben álló optikák listája
ide kattintva
érhető el.
A beérkező pályázatok a benyújtás sorrendjében, folyamatosan kerülnek elbírálásra.
Bővebb információ kérhető a
szemuveg.ngysz@gmail.com
e-mail címen vagy a
+36-1-475-7000-es telefonszámon.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


5 + három =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 6. péntek, Lénárd napja van.
Az év 45. hete és 310. napja.
Holnap Rezső napja lesz.

1858. Gróf Széchenyi István 60.000 forintnyi alapítványát a magyar tudományos Akadémiától megvonja azon esetre, ha az erőltetve más vágásba szoríttatnék, mint amely annak eredeti céljával megegyez. Az Akadémia alapszabályainak módosítását követelte, abba azon változtatást óhajtá tétetni, hogy hagyassék ki "az akadémia célja, a magyar nyelv művelése".


1877. A kormány hajózási és postaszerződést kötött az Osztrák-Magyar Lloydal.


Radnóti Miklós
/ 1909. máj.5. - 1944. nov. 6 - 10. között /

A "Meredek út"
egyik példányára

Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
. - . - . -sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.

S higgyétek el, higgyétek nékem el,
joggal legyez az óvatos gyanú!
költő vagyok, ki csak máglyára jó,
mert az igazra tan.

Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó,
piros a vér és piros a pipacs.
És a pipacs szöszöcske szára zöld.

Olyan, kit végül is megölnek,
mert maga sosem ölt.

Időjárás

2026-11-06, 21:12
Clear sky
NE
Clear sky
6°C
2.2 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1029 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 2.2 m/s NE
Széllökések: 4.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com