Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Uzi - La bamba
58
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Paralimpia 2012 – Csapatbúcsúztatás miniszteri részvétellel

- 2012. augusztus 9. 18:13 -

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter is részt vett a magyar paralimpiai csapat keddi búcsúztatásán a városligeti TóPart rendezvényhelyszínen, ahol azt is bejelentették, hogy a Tesco adománygyűjtő akciójából több mint 35 millió forint gyűlt össze.

[img]http://cdn1.boon.hu/2012/07/paralimpia1.jpg
[/img]

“A sport a legalkalmasabb annak bebizonyítására, hogy a fogyatékkal élők is élhetnek teljes életet, és ha az ember nem adja fel, akkor számára semmi sem lehetetlen” – mondta köszöntőjében Balog Zoltán, majd rákötötte a nemzeti színű szalagot a paralimpiai csapat zászlajára.
Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke arról beszélt, hogy bár a 2008-as pekingi paralimpiához hasonlóan ezúttal is 33 magyar sportoló utazik a nyári játékokra, de ez az együttes erősebb a négy évvel ezelőttinél.
“Mindenki nagyon komolyan készült és készül Londonra, amelyre azt is mondhatnánk, hogy az olimpia a paralimpia főpróbája” – jelentette ki a sportvezető, utalva arra, hogy a paralimpia bő két héttel az olimpia után kezdődik, ugyanazokon a versenyhelyszíneken. – “Azt kívánom a versenyzőinknek, hogy mindannyian elégedetten jöjjenek haza arról az eseményről, amelyre évek óta készülnek.”
A csapatbúcsúztatáson jelentették be, hogy a Tesco öthetes adománygyűjtő akciójának köszönhetően pontosan 35 601 017 forintot kapott a paralimpiai mozgalom. Az áruházak pénztáraiban lehetett 200 forintos kuponokat vásárolni, melyek értékesítésének bevételét a paralimpiai felkészülés támogatására fordítja az MPB.
“Nagyon örülünk, hogy ilyen sikere volt ennek a kezdeményezésnek, ennél nagyobb összeget csak akkor sikerült hasonló kezdeményezéssel gyűjteni, amikor az árvízkárosultaknak segítettünk” – hangsúlyozta Gerry Gray, a Tesco vezérigazgatója.
A sportolók nevében Sors Tamás, a pekingi paralimpián 100 m pillangón aranyérmes úszó köszönte meg a támogatást, és társai nevében megígérte, hogy mindenki tudása maximumát nyújtja az augusztus 29-én kezdődő játékokon.

Adta hírül az Mti.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


öt * 2 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 14. szerda, Helén napja van.
Ma van a(z) Szabványosítási világnap.
Az év 42. hete és 287. napja.
Holnap Teréz napja lesz.

1235. IV. Béla király másodszori koronázása. Béla, ki még atyja életében valószínűen 1207-ben és bizonyosan még 1214 előtt megkoronáztatott, atyja halála után október 14-én, Fejérvárott ismét fejére tétette a koronát.


1883. Megnyílik Szeged első állandó színháza.


Hervay Gizella
/ 1934. okt,14. - 1982. júl. 2. /

Önéletrajz

almafán utolsó alma vagyok
hullok vándorló homlokára
szomját oltja vagy velem vándorol
páros sorsunk oltalmára

szádban jó íz - vagy harmadik szemed
lehetek minden most kezdődik a hajnal
mikor éretten kezedben ébredek
öngyilkos májusi almagallyal

Időjárás

2026-10-14, 04:43
Clear sky
WNW
Clear sky
8°C
0.2 m/s
Apparent: 7°C
Nyomás: 1028 mb
Páratartalom: 51%
Szél: 0.2 m/s WNW
Széllökések: 6.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /6% / Rain
Napfelkelte: 07:00
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com