Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Neoton - Minek ez a cirkusz
60
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

ParaSzuperSztár – a fogyatékossággal élő emberek tehetségkutatója

- 2014. március 18. 8:53 - 2870 megtekintés



Hazánk egyik legnagyobb és legrégebbi civil szervezete, a Mozgáskorlátozottak
Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) 2014-ben kulturális tehetségkutató versenyt
indít a fogyatékos emberek számára.
A ParaSzuperSztár célja, hogy megtalálja azokat a fogyatékossággal élő tehetségeket, akik
eddig még nem tudták megmutatni magukat a szélesebb nyilvánosságnak, és a
tehetségkutató folytatásaként egy tehetséggondozó program keretében segítse őket
kulturális, művészeti pályájuk elindításában és kiteljesedésében. A rendezvény ötletgazdái
Farkas Bálint színművész, Bálint Emese színész, énekes, harmonika művész, Monspart
Sarolta tájfutó világbajnok.

Kik nevezhetnek?
Bármely, magyarországi fogyatékossággal élő személy vagy csoport, a fogyatékosság
típusától és életkortól függetlenül. A csoport maximum 10 főből állhat.
Van-e nevezési díj?
Nincs nevezési díj.
Hogyan nevezhet?
Nevezni az elektronikus jelentkezési lap kitöltésével és e-mailben vagy postán történő
visszaküldésével lehet. A jelentkezéseket e-mailben a paraszupersztar@meosz.hu e-mail
címre, vagy postán a 1032 Budapest, San Marco utca 76 címre lehet küldeni. Jelentkezési
határidő 2014. április 30. A nem a kiírásnak megfelelően beküldött, vagy határidő után
beküldött jelentkezéseket nem vesszük figyelembe.
A verseny kategóriái:
1. Előadó-művészet
2. Alkotóművészet
Mindkét kategóriában külön nevezési lapon és feltételekkel lehet nevezni.

Részletes kiírás:
Előadó-művészet
Ebben a kategóriában – a jelentkezések területi megoszlásától függően – területi, regionális
elődöntőket szervezünk. Ezek helyéről, időpontjáról a jelentkezések lezárulta után értesítjük
a résztvevőket.
A versenyre jelentkezőknek az előadandó produkcióról vagy korábbi, hasonló jellegű
produkcióikról a jelentkezési lap mellékleteként e-mailhez csatolva vagy CD-n, illetve DVD-n
videó vagy hangfelvételt kell csatolniuk. Azok a jelentkezők, akik nem tudják előzetesen
bemutatni ily módon a portfóliójukat, a jelentkezési lapon ezt jelezzék, és a szervezők
felveszik velük a kapcsolatot. A hangban vagy videón történő bemutatkozáshoz nem
szükséges professzionális felvétel. Amennyiben a jelentkező a jelentkezési lapot és a
portfóliót elektronikusan email-hez csatolva küldi be, a csatolmány mérete a 100 MB-ot nem
haladhatja meg.
A zsűri a beérkező produkciókat előszűri, a beküldött anyagok alapján kiválasztja azokat,
akiket a területi döntőkre behív. A versenyre való jelentkezés tehát nem jelent automatikus
részvételt a területi elődöntőkön.

Előadó-művészeti kategóriák
Az előadások időtartama maximum 5 perc lehet, kivéve a színjátszás kategóriát, ahol az
időtartam maximum 10 perc. Jelentkezhetnek egyének és csoportok, a fellépő csoportok
maximális létszáma 10 fő. Az elődöntők és döntő színpadtechnikáját, hangosítását a
rendezők biztosítják.

Próza- és
versmondás
 vers,
 prózarészlet
Kérjük a jelentkezéskor
közölni az előadandó mű
szerzőjét, címét.

Színjátszás
 színmű (részlet)
 musical (részlet)
 egyéb színpadi alkotások
A szükséges kellékekről vagy
díszletekről a jelentkezőnek
kell gondoskodnia. Kérjük a
jelentkezéskor közölni az
előadandó mű szerzőjét,
címét.

Ének
 ezen belül nincs stílusbeli
meghatározás (klasszikus,
modern, pl.: opera,
könnyűzene, népdal, kórus)
A kísérő zenét, amennyiben
van, a jelentkezőnek kell
DVD-n magával hoznia MP3
formátumban.

Tánc
 ezen belül nincs stílusbeli
meghatározás (pl.: balett,
modern táncok, néptánc)
A kísérő zenét, amennyiben
van, a jelentkezőnek kell
DVD-n magával hoznia MP3
formátumban.

Hangszeres zenei előadó-művészet
 instrumentális (klasszikus,
könnyűzene)
 kamarazene
A saját hangszer szállításáról
a jelentkezőnek kell
gondoskodnia.

Egyéb
 pantomim
 stand up
 bűvészkedés
 jelentkezőktől függően
A kellékeket a jelentkezőnek
kell biztosítania

Alkotóművészeti kategóriák
Jelentkezhetnek egyéni és csoportos alkotók. A jelentkezésekből előzsűrizés után
választjuk ki a döntő résztvevőit. A legjobb alkotásokból vándorkiállítást szervezünk.

Fotó
 egy versenyző maximum 3 fotóval vagy 1 fotósorozattal (max. 6
db) pályázhat. A fotókat digitálisan kell benyújtani legalább 5
megapixel méretben. A kiállítási példányok előállítását a
rendező magára vállalja. Amennyiben a jelentkező számára a
fotográfia valamilyen oknál fogva csak papíron áll
rendelkezésre, illetve digitálisan nem tudja beküldeni, úgy ezt a
jelentkezési lapon jelezni kell.
 nevezés: a fotók jó minőségben papírra nyomtatva, vagy
elektronikus úton beküldve.

Film
 Egy versenyző maximum 1 filmmel, legfeljebb 10 perc
terjedelemben pályázhat.
 nevezés: Kizárólag digitálisan beküldött .mp4 vagy flv
formátumú film csatolásával a jelentkezési laphoz. A döntőhöz
kapcsolódó vetítéshez a zsűri a nevezett alkotást DVD-n is
bekérheti.

Festmény
 olaj, akvarell, tempera, stb.
 mérete: maximum 60×90 cm
 egy versenyző maximum 3 festménnyel pályázhat
 nevezés: Festményenként legalább 1 de max. 3 db jó minőségű,
a benevezett alkotásról készült digitális fotó beküldésével lehet
pályázni. A döntőbe bezsűrizett alkotások szállításáról,
biztosításáról stb. a jelentkezővel való előzetes egyeztetés után
döntünk. Előzsűrizés előtt eredeti festményt beküldeni tilos!
Amennyiben digitális fotográfiát nem tud a képről küldeni, azt a
jelentkezési lapon jelezni kell, a szervezők felveszik a
kapcsolatot a foto elkészítése céljából.

Grafika
 ceruza-, szén- és tusrajz, számítógépes grafika stb.
 mérete: maximum 60×90 cm
 egy versenyző maximum 3 grafikával pályázhat
 nevezés: Grafikánként legalább 1, de max. 3 db jó minőségű
digitális fotó beküldésével lehet pályázni. A döntőbe bezsűrizett
alkotások szállításáról, biztosításáról stb. a jelentkezővel való
előzetes egyeztetés után döntünk. Előzsűrizés előtt eredeti
grafikát beküldeni tilos! Amennyiben digitális fotográfiát nem
tud küldeni, azt a jelentkezési lapon jelezni kell, a szervezők
felveszik a kapcsolatot a fotó elkészítése céljából.

Kisplasztika
 anyaga a szobrászat által feldolgozható bármilyen anyag lehet
 mérete: maximum 40 cm széles
és maximum 60 cm magas lehet, súlya nem haladhatja meg a 20 kg-ot
 egy versenyző maximum 3 kisplasztikával pályázhat
 nevezés: Művenként legalább 1, de max. 3 db jó minőségű
digitális fotó beküldésével lehet pályázni. A döntőbe bezsűrizett
alkotások szállításáról, biztosításáról stb. a jelentkezővel való
előzetes egyeztetés után döntünk. Előzsűrizés előtt eredeti
alkotást beküldeni tilos! Amennyiben digitális fotográfiát nem
tud küldeni, azt a jelentkezési lapon jelezni kell, a szervezők
felveszik a kapcsolatot a fotó elkészítése céljából. A művet
körbe kell fotózni, hogy minden oldalról látszódjon.

Népi- és iparművészeti alkotás
 faragás, hímzés, szövés, horgolás, kosárfonás, ékszerkészítés
stb.
 mérete: maximum 40 cm széles
és maximum 40 cm magas lehet, súlya nem haladhatja meg a 20
kg-ot
 egy versenyző maximum 3 alkotással pályázhat
 nevezés: Művenként legalább 1, de max. 3 db jó minőségű
digitális fotó beküldésével lehet pályázni. A döntőbe bezsűrizett
alkotások szállításáról, biztosításáról stb. a jelentkezővel való
előzetes egyeztetés után döntünk. Előzsűrizés előtt eredeti
alkotást beküldeni tilos! Amennyiben digitális fotográfiát nem
tud küldeni, azt a jelentkezési lapon jelezni kell, a szervezők
felveszik a kapcsolatot a foto elkészítése céljából.

Saját irodalmi alkotás
 vers, novella, esszé, mese stb.
 terjedelme: maximum 12 000 karakter szóközökkel
 egy versenyző maximum 3 írásművel pályázhat, de a 12 000
karaktert az írásművek összessége nem haladhatja meg.
 nevezés: Az alkotásokat elektronikus úton a jelentkezési lappal
együtt kell beküldeni .doc, .txt, .pdf formátumok
valamelyikében. Amennyiben az alkotó művésznek nem áll
rendelkezésre elektronikus beküldési lehetőség, úgy a műveket
postai úton, három példányban kell benyújtani a nevezési lappal
egyidejűleg.

Jelentkezési lapok az alábbi linken érhető el:

http://www.meosz.hu/paraszupersztar/

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


6 * = húsz(on) négy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 11:00: - Törtei-Takács Kriszta fogyasztóvédelmi magazinműsora
    Ma amikor sose látott áru és szolgáltatási dömpingben vagyunk kénytelenek élni és döntéseket hozni, nagyon alapos ismeretek nélkül szinte lehetetlen az eligazodás. Melyiket válasszam, hol merjek vásárolni, és ha megpróbáltak becsapni mikor milyen lehetőségeim vannak a jogos panaszom érvényesítésére. Hogy ne tévedhessen el a vásárlás igen kacifántos útvesztőjében, nem csak ismereteket hanem konkrét megoldásokat is kaphat ebben a műsorban. Ugyanis ha tutod, akkor a megoldás olyan egyszerű mint egy facsipesz…
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 23:00: - Törtei-Takács Kriszta fogyasztóvédelmi magazinműsora
    Ma amikor sose látott áru és szolgáltatási dömpingben vagyunk kénytelenek élni és döntéseket hozni, nagyon alapos ismeretek nélkül szinte lehetetlen az eligazodás. Melyiket válasszam, hol merjek vásárolni, és ha megpróbáltak becsapni mikor milyen lehetőségeim vannak a jogos panaszom érvényesítésére. Hogy ne tévedhessen el a vásárlás igen kacifántos útvesztőjében, nem csak ismereteket hanem konkrét megoldásokat is kaphat ebben a műsorban. Ugyanis ha tutod, akkor a megoldás olyan egyszerű mint egy facsipesz…

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 2. hétfő, Karolina, Aida napja van.
Ma van a(z) A vizes élőhelyek világnapja.
Az év 06. hete és 33. napja.
Holnap Balázs napja lesz.

1264. IV. Orbán pápa kiközösítés terhe mellett eltiltotta István ifjú királyt attól, hogy atyja ellen kun fegyvereseket, ez pedig fia ellen mindenféle pogányokat használhasson.


1871. Báró Eötvös József a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és közoktatási miniszter halála Pesten.


Weöres Sándor: A medve töprengése

Jön a tavasz, megy a tél,
barna medve üldögél:
-Kibújás, vagy bebújás?
Ez a gondom óriás!

Ha kibújok, vacogok,
ha bebújok, hortyogok:
ha kibújok, jót eszem,
ha bebújok, éhezem.

Barlangból kinézzek-e?
fák közt szétfürkésszek-e?
lesz-e málna, odu-méz?
ez a kérdés de nehéz!

Időjárás

2026-02-02, 12:48
Overcast
SSE
Előjelzés
2°C
2 m/s
Apparent: -2°C
Nyomás: 1013 mb
Páratartalom: 83%
Szél: 2 m/s SSE
Széllökések: 5.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /70% / Rain
Napfelkelte: 07:08
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya
Unable to decode JSON data from the specified URL

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com