Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Műsorvezető
69
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Paraúszó vb: három bronz, elégedett kapitány

- 2015. július 21. 20:47 -

Összesen három bronzéremmel és számtalan döntős helyezéssel, egyéni csúccsal zárta a magyar válogatott a glasgow-i paraúszó-világbajnokságot.

Tóth Tamás 100 m háton és 200 m vegyesen, Kézdi Réka 50 m pillangón szerezte meg a harmadik helyet. A verseny rendkívül magas színvonalára jellemző, hogy összesen 35 (!) új világcsúcs született egy olyan medencében, amelynek a vize a szakemberek szerint kifejezetten lassú. „Elégedettek lehetünk az elért eredményekkel, Illés Fanni szerzett egy ezüstöt, amit elvettek tőle, Sors Tamás sérülés miatt nem versenyezhetett, pedig biztos vagyok benne, ő is szerzett volna érmeket, ezért azt gondolom, a körülményekhez képest jól szerepeltünk – mondta Dr. Sós Csaba, a válogatott szakvezetője. – Jelenleg 11 paralimpiai kvótánk van, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság jövőre határozza meg, hogy melyik ország, hány sportolót nevezhet a riói paralimpiára, én 6-8 helyre számítok.” „Büszke vagyok az úszók teljesítményére, szeretném megköszönni nekik, edzőiknek és mindenkinek a munkáját, aki hozzátett valamit ehhez a sikeres világbajnoki szerepléshez – nyilatkozta Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. – Az MPB lehetőségeihez mérten minden anyagi és szakmai támogatást megad az úszóválogatottnak a minél sikeresebb paralimpiai felkészüléshez.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


7 + = tizenkettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 18. vasárnap, Lukács napja van.
Ma van a(z) Élelmezési világnap.
Az év 42. hete és 291. napja.
Holnap Nándor napja lesz.

1552. Eger ostroma. Ahmed és Ali pasák Eger felé tartottak mintegy 150.000 főnyi sereggel. A várnak Dobó István és Mecskey István voltak a parancsnokai. A vitézek esküt tesznek, hogy készek meghalni, mintsem a várat feladni. Bornemissza Gergelynek újtalálmányú kartácsai sodorták a törököket. Az ellenség nagy veszteséggel elvonult a vár alól. Az erődbe lövött 12.000 nagyobb golyó a székesegyház előtt felhalmozva hirdette a lefolyt 38 nap halhatatlan dicsőségét.


1904. A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.


Déry Tibor / 1894. okt.18. - 1977. ápr.18. /

Ősz, Feldafing

segítsetek
még nem haltam meg
még felébredek még ősz van
rohan a hajnali szél a hegyoldalon
és aki öreg arcát az ablaküveghez szorítja
a vörös napkorongban a tél hideg alakjait látja
csókolózni
és hajnaltesttel sír a szélben
az avarban ide-oda röpköd
levelei lehullanak
mert mégis sötétedik
és mindörökre sötétedni fog..."

Időjárás

2026-10-18, 12:54
Partly cloudy
S
Partly cloudy
18°C
1.4 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 1.4 m/s S
Széllökések: 4.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:06
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com