Példaképek Magyarországnak tizenhetedszer – a Pannontól
A Pannon Példakép Alapítvány immár tizenhetedszer hirdette ki díjazottait. Az idei évben megújult díjazási rendszer szerint minden negyedévben tematikusan, meghatározott területekre lebontva választják ki Magyarország Példaképeit. 2009 első negyedévében az Alapítvány Kuratóriuma a magyar tudomány, kultúra és művészet területén elért kiemelkedő teljesítményeket ismerte el: példaképpé választották Ürge-Vorsatz Diana energiahatékonysági kutatót, Gőz Lászlót, a kortárs magyar zene felkarolóját és Rátai Dánielt, a fiatal számítástechnikai feltalálót.
A 2004-ben indított Példakép Alapítvány negyedévente díjazza azokat, akiknek a tevékenysége példaként állítható a magyar társadalom elé. A hétköznapi hősök csak annyiban különböznek az átlagembertől, hogy elhivatottságukkal, tenni akarásukkal céljaikat megvalósították. Az elismerés mellett az Alapítvány a példaképek munkáját fejenként 1 millió forinttal is segíti. Magyarország új példaképei a következők: Ürge-Vorsatz Diana, a CEU oktatója. 2007-ben az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete által kiadott Negyedik Értékelő jelentésben a legmagasabb tudományos szintet töltötte be: vezető szakértő volt. A szervezet ezért a jelentésért Nobel-békedíjat kapott 2008-ban. Külföldi tanulmányokat és oktatói megbízatásokat követően, Ürge-Vorsatz, Magyarországra visszatérve kutatói és oktatói tevékenységét immár itthonról végzi. Gőz László harsonaművész, tanár 1996-ban hozta létre a kortárs magyar klasszikus és jazz zene információs központját Budapest Music Center (BMC) néven. Zeneműkiadói tevékenységének eredménye 160 kis példányszámú lemez, melyeket 23 országban forgalmaznak. A BMC ingyenes zenei könyvtárat működtet a Lónyay utcában és jelenleg egy új kortárs zenei központ létrehozásán dolgoznak Budapest kilencedik kerületében. Rátai Dániel mindössze 23 évesen egy forradalmi számítástechnikai találmány szabadalmát jegyzi: a Leonar3Do az első olyan eszköz, amely egy egyszerű személyi számítógépet képes 3D-tervezésre alkalmas készülékké alakítani. A feltaláló elképzelése szerint a neves külföldi díjakat nyert termék könnyen elérhető lesz bárkinek és az oktatásban is széles körben hasznosítható lesz, innen a családi vállalkozásnak a neve is: 3D for All Kft. A Példakép blogon az érdeklődők egész évben olvashatják a díjazottak beszámolóit a http://blog.peldakep.hu címen. A Példakép Alapítványról bővebb információ a www.peldakep.hu honlapon található. 2009 második negyedévében a 25 évnél fiatalabb generáció példaképeit díjazza a Pannon Példakép Alapítvány. Bárki beküldheti jelölését a honlapon található elérhetőségeken április 10-ig. További információk a díjazottakról: Ürge-Vorsatz Diana A jelölt a környezettudatos, természettudományos szemléletet családjától tanulta. Édesapja német, édesanyja magyar, a kiránduló-természetjáró érdeklődés idehaza ragadt rá. Azonban sosem volt mozgalmár típus, a tudományos érdeklődés vezette. A rendszerváltás után kezdett környezetvédelemmel foglalkozni, Tempus-ösztöndíjjal Angliába ment tanulni, hazajőve környezetfizikából államvizsgázott. Kaliforniában doktorált, majd a Közép-Európai Egyetem (CEU) oktatója és az Éghajlatváltozás és Fenntartható Energiapolitika Központ igazgatója lett. „A klímaváltozás csak egy probléma a sok közül, nálunk nem is tűnik ez annyira problémának, de pár évtizeden belül minden más eltörpül majd mellette”, ad prognózist Ürga-Vorsatz Diana. „Komoly gazdasági, szociális, politikai, s a békét érintő hatásai lesznek.” Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) húsz éve ad ki jelentéseket. Ürge-Vorsatz Diana a legutóbbi, 2007-ben kiadott Negyedik Értékelő jelentés összeállításában vett részt, amelyért a szervezet vezető szakértőjeként a 2008-as Nobel-békedíj részese volt. Az IPCC a politikai, üzleti és egyéb döntéshozókkal ismertette meg a klímaváltozással kapcsolatos veszélyeket, várakozásokat. A szervezeten belül a jelölt azt képviselte, hogy a kormányoknak a klímaváltozás mellett a gondban lévő társadalmaknak-gazdaságoknak más, szintén fontos problémáit – éhezés, túlnépesedés – is meg kell oldaniuk. Mivel a klímaváltozás veszélyét a legtöbb ország még lebecsüli, olyan megoldásokat kell találniuk, amelyek járulékosan a klímahelyzetet is segítik. Öt év munkájával állították össze a háromezer oldalas kötetet, amelynek következtetéseit a döntéshozók elé tárták. A vezető szakértői szint, amelyet betöltött, a legmagasabb tudományos szint az IPCC munkájában. A jelentések megírásához több ezer tudós munkája járul hozzá. A munkacsoportoknak a tudóscsoportok munkáját kellett összefésülniük. Ezt a feladatot társadalmi munkában végezte a díjazott. Gőz László Zenei tanulmányait 1961-ben kezdte a Kodály Zoltán irányítása alatt álló Lórántffy Zsuzsanna úti ének-zenei általános iskolában, majd a Bartók Béla Konzervatórium jazz és klasszikus tanszakán folytatta. Harsonaművészi és tanári diplomáját 1978-ban vette át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, amelynek azóta is tanára. Alapító tagja a kortárs zenét játszó 180-as csoportnak, amellyel 1979 és 1989 között több száz koncerten és stúdiófelvételen szerepelt Európa-szerte. Számos jazz formációban vett részt mint jazz muzsikus és közel száz lemezfelvételen mint stúdiózenész. Gőz László 1996-ban megalapította a Budapest Music Centert (BMC). Elsődleges célja egy olyan zenei információs központ kialakítása volt, amely összegyűjti és nemzetközi viszonylatban is hozzáférhetővé teszi a magyar klasszikus és jazz zenészek, valamint a magyar kortárs zenedarabok adatait. A privát finanszírozású információs központ folyamatosan bővülő internetes zenei adatbázisaiban jelenleg 3000 művész és 7000 zenemű adatai szerepelnek, ingyen látogatható zenei könyvtára pedig mintegy 100 000 könyvet, kottát, hanglemezt számlál. A BMC utazó pavilonja két éven keresztül 12 magyar és európai helyszínen népszerűsítette a magyar zenét és zeneművészeket, 2008-ban pedig útjára indította az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyt. A BMC 1997 óta szervez zenei rendezvényeket. Ezek sorából kiemelkedik a 2006-ban a Művészetek Palotájában megtartott egyhetes Kurtág 80 fesztivál és mesterkurzus, valamint a Ferencvárosban az idén hetedik alkalommal megrendezésre kerülő, ötnapos MOL Jazz Fesztivál Budapest. Gőz László és a BMC második éve a Nemzeti Vágta egyik főszervezője. 2004 óta közel 40 külföldi helyszínen rendezett fesztiválokat, koncerteket, kurzusokat így többek között Bécsben, Párizsban, Cannes-ban, Kölnben, Frankfurtban, Brüsszelben, a New York-i Carnegie Hallban és Washingtonban. BMC Records néven 1998-ban független lemezkiadót alapított, albumainak száma mára eléri a 150-et. Alapítása óta a kortárs, klasszikus és jazz műfajok hazai képviselőivel készít felvételeket. A BMC kiadói politikáját illetően egyaránt nyitott a tradicionális zenei értékek továbbvitelére, valamint újszerű, kísérletező felfogású produkciókra. Kiadványaival az évek során sikerült számos magyar művészt bekapcsolnia a nemzetközi zenei élet vérkeringésébe, és sikeres művészi együttműködéseket kezdeményezett magyar és külföldi művészek, műhelyek, zenekarok között. A klasszikus, kortárs és jazz lemezek Midem-, Jazzman- és Gramofon-díjai, valamint a hazai és külföldi sajtóban megjelent több mint ezer méltató kritika jelzi, hogy a BMC jelentős tényezővé vált az európai hanglemezkiadásban. Gőz Lászlót 2002-ben Rózsavölgyi Aranyéremmel, 2003-ban Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntették ki. 2008-ban elnyerte a Francia Köztársaság a Francia Művészet és Irodalom Rendje Lovagi fokozatát. 2010-ben Gőz László cége eddigi életének minden bizonnyal legnagyobb eseményére készül: a Music Forum Budapest kortárs zenei központ megnyitására. A több mint 1,5 milliárdos ferencvárosi magánberuházás számos új zenei elképzelésnek ad majd helyet. Rátai Dániel A Leonar3Do az első olyan eszköz, amely egy egyszerű személyi számítógépet képes 3D-tervezésre alkalmas készülékké alakítani. Jelenlegi állapotában egy 3D szemüveget viselve, s egy „madárkának” becézett, levegőben használható egérrel lehet térbeli alakzatokat tervezni, rajzolni, forgatni. A találmány felhasználási lehetőségei végtelenek: a formatervezésben, az orvoslásban, a fizikában, a játékiparban, s az oktatásban is alkalmazható a megfelelő szoftverek kifejlesztését követően. Dániel ennél is többet vizionál: reményei szerint az iskolapadban „kétdimenziós gondolkodásra” szoktatott diákok kreatívabb, három dimenzióban való gondolkodását segíti majd elő a Leonar3Do. Dániel édesapja, Rátai János, egykori televíziós szerkesztő, vezeti közös cégüket, a 3D for All Kft.-t. A vállalkozás a találmány gondozásához az Innovációs Alapból jutott a szükséges pénzügyi forrásokhoz. Dániel még nem töltötte be huszadik életévét, amikor találmányával részt vett az arizonai Phoenixben 2005. május 8–14. között megtartott Intel – International Science and Engineering Fair világversenyen. A 21 éven aluli tudósok és feltalálók olimpiájaként is emlegetett, 1447 résztvevőt felvonultató világdöntőn pályamunkáját a nemzetközi zsűri hat első díjjal jutalmazta. Ugyanebben az évben Dánielről az MIT Lincoln Laboratory kisbolygót nevezett el. Ugyancsak 2005-ben mint legfiatalabb díjazott elsőként vehette át Nobel-díjas tudósunktól az általa az évben alapított Oláh György Ifjú Tudós díjat. 2008 tavaszán, nemzeti ünnepünk alkalmából, a miniszterelnök Márciusi Ifjak Díjjal jutalmazta teljesítményét. 2008 szeptemberében a Szilícium-völgy fővárosában, San Joséban a Tech Museum of Innovation által felkért nemzetközi zsűri a 3D for All Kft. Leonar3Do-projektjét 58 ország 329 jelöltje közül a világ öt legjelentősebb innovációja közé sorolta oktatási kategóriában. Tech Awards elismerést Dániel előtt magyar jelölt még sohasem kapott. A Leonar3Do piaci bevezetéséhez szükséges fejlesztési munkálatok – Dániel több új, szabadalmaztatásra bejelentett találmányának hozzáadásával – befejeződtek. A sorozatgyártás már 2009-ben elkezdődhet. A tervek szerint 200 000 forintos áron egészíthetné ki számítógépét háromdimenziós munkakörnyezetté bárki, akinek a munkájában hasznos, hogy a levegőben rajzoljon, forgasson el testeket, vizsgáljon keresztmetszeteket.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
3°C
Vélemény, hozzászólás?