Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Dobrády Ákos - Fekete gyémánt
63
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

PM: a veszélyhelyzetben speciális adómentességgel támogatja a kormány az adományozást

- 2020. május 25. 7:09 - 1359 megtekintés

A koronavírus-járvány idején adózási szempontból is megéri adományozni – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Az állam ugyanis kedvező adószabályokkal segíti azokat, akik ebben az időszakban a járvány következményeinek elhárítása, mérséklése céljából a veszélyhelyzetben lévőknek ingyenes segítséget nyújtanak – magyarázta.
A járványhelyzetben nyújtott ingyenes segítséget az adóügyi szabályok is honorálják – nyomatékosította Izer Norbert. Az adómentesség mellett a felajánló cégek például a fizetendő adójuk összegéből is levonhatják az áfát. A konkrét példákat egy varrodával kezdte, amelyik a meglévő alapanyagkészletből maszkokat varr, és ingyenesen kórházaknak vagy bentlakásos intézményeknek adja. A varroda levonhatja az áfát, és a veszélyhelyzetre tekintettel még áfát sem kell fizetnie a maszkok után.
Ugyanezek a kedvező szabályok alkalmazhatók, ha például egy vállalkozás kifejezetten azért szerez be laptopokat, hogy a digitális oktatásban résztvevő gyerekeknek ingyen odaadja. A diákok tanulását segítő vállalkozónak – a speciális, járványügyi, kedvező szabályok miatt – nem kell áfát felszámítania, és még a laptop beszerzésének az áfáját is levonhatja. A speciális, kedvezményes szabályok annak az étteremnek is adómegtakarítást hoznak, amelyik az egészségügyi ellátást végzőknek vagy a rászorulóknak biztosít meleg ételt. A veszélyhelyzetre tekintettel ugyanis az étterem levonhatja az ételek alapanyagául szolgáló élelmiszert terhelő áfát.
Izer Norbert kiemelte, hogy a koronavírus-járványra tekintettel járó speciális adómentességek és kedvezmények igénybevételének egyetlen feltétele van: 60 napon belül egy nagyon egyszerű bejelentést kell tenni az adóhivatalhoz, amiben mindössze a juttatást, annak mennyiségét, értékét, valamint a kedvezményezett, vészhelyzetben levő szervezetet, csoportot, személyt, illetve személyeket (ha a juttatás körülményei lehetővé teszik, azonosíthatóan) kell feltüntetni.
Mindennek a jogi hátterére is kitért az államtitkár. Mint mondta a speciális, veszélyhelyzetre vonatkozó, extra-kedvezményeket az úgynevezett Stabilitási törvény biztosítja. A veszélyhelyzeti, speciális kedvezmények nemcsak az áfára vonatkoznak, hanem a társasági adóra és a személyi jövedelemadóra is. Így például az egészségügyi dolgozóknak juttatott védőfelszerelés, az ingyenes étkezés, a közösségi autóhasználat, a térítésmentes lakhatás biztosítása is adómentes jövedelem – sorolta a kedvezményeket Izer Norbert.
Az államtitkár kitért arra is, hogy az adórendszer alapvetően is támogatja az adományozást. Ha például egy bolt a vevőnek az üzletbe lépéskor maszkot ad, akkor nem szükséges a Stabilitási törvény speciális szabályait alkalmazni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a veszélyhelyzetet követően sem kell majd a boltosnak áfát felszámítania a maszk után, és a beszerzést terhelő áfát is levonhatja a fizetendő adóból.
Izer Norbert elmondta, hogy március közepe óta rengeteg adomány, felajánlás érkezett, és érkezik még most is. A kedvező szabályok csak úgy érvényesülhetnek a gyakorlatban, ha arról a járványhelyzetben rendkívüli segítséget nyújtó adományozók is tudnak – fogalmazott az államtitkár.
A koronavírus-járvány elleni védekezéssel összefüggő adományozás kedvező adózási szabályairól a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal szakértői készítettek egy – számos gyakorlati példát tartalmazó – tájékoztatót, amely elérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján, ahol a bejelentés szabályszerű megtételének elősegítésére a NAV bejelentési mintát is közzétesz.

 

MTI



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. július 5. vasárnap, Emese, Sarolta napja van.
Az év 27. hete és 186. napja.
Holnap Csaba napja lesz.

1044. Aba király ménfői veresége és halála. III. Henrik, miután Aba király a béke némely föltételeit nem teljesítette, harmadszor tört be az országba, s Ménfőnél a pápailag kiátkozott Aba felett árulás segélyével nagynehezen győzelmet nyert. Aba a Tisza vidékére futott a ott azon magyarok által, kiknek rokonait agyonverette, meggyilkoltatott.


1683. Az Udvari Haditanács alelnöke Pozsonyban átveszi a koronaőröktől a Szent Koronát, hogy Thököly és a törökök elől Ausztriába menekítse.


Apáti Miklós / 1944. júl.5. - /

Szakállosodván

"...Átlátván mindenen, én azt akarom:
barát és ellenség már lásson át rajtam.
Boromat kidöntöm, poharam megőrzöm,
hogy eszembe jusson, mit is akartam:

halottnak emléket, a dolgosnak munkát,
hazát a szegénynek, napsütést a rabnak,
jövőt a jelennek, a testnek diadalmát,-
s magamnak maradjak még kicsit fiatalnak."

Időjárás

2026-07-05, 23:39
Overcast
NW
Előjelzés
24°C
3.7 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1016 mb
Páratartalom: 54%
Szél: 3.7 m/s NW
Széllökések: 12.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /31% / Rain
Napfelkelte: 04:53
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com