Pónilovak a látássérült emberek szolgálatában

A Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány szeptember 23. és 25. között hatodik alkalommal rendezi meg a Díjlovas és Lovasterápiás Versenyt Fóton. A versenyen hazai és nemzetközi díjlovasok mérik össze tudásukat, továbbá sor kerül a sérült gyermekek lovasterápiás versenyére is. Magyarországon nemzetközi szinten elismert lovasterápiás tevékenység folyik, ennek részleteiről kérdeztük az alapítvány ügyvezető alelnökét, Bozori Gabriellát és az elnökség egyik tagját, Szüle Esztert.

Az 1997-ben alakult fóti Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány (MLTSZ) az indulása óta eltelt több mint tíz év alatt eredményes munkát végzett: az Oktatási Minisztérium engedélyével kidolgozták a lovasterapeuta képzést gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna, valamint hippoterápia szakágakon. Tevékenységük utóbbi területét jelenleg sem pihentetik, hiszen folyamatban van a „Lóasszisztált pszichoterápia” elnevezésű képzésük akkreditálása, miközben 2006 óta parasportképzéseket tartanak oktatók és edzők számára.

„Az elmúlt években számos neves külföldi oktató tanított hazánkban, és magyar kollégáink több alkalommal bővítették tudásukat külföldi tanulmányutakon, konferenciákon. A tapasztalatok alapján büszkén mondhatjuk, hogy hazánk egyike azon országoknak, amelyek a legmagasabb szintű képzési rendszerrel rendelkeznek a lovasterápia területén” – mondta el a Közelképnek Bozori Gabriella lovasterápiás oktató, a Magyar Lovasterápia Szövetség ügyvezető alelnöke.

Magyarországon az egyik legnagyobb problémát a lovasterapeuta szakemberek hiánya jelenti: az ország egyes területein a sérült gyermeket nevelő szülők egyáltalán nem tudnak élni az effajta fejlesztési lehetőséggel. Hasonlóan súlyos gond a terápiás foglalkozás magas költsége, amelyet az Egészségbiztosítási Pénztár nem támogat. Az utóbbi időre általánosan jellemző nehéz anyagi helyzet következtében a szponzorok száma is megcsappant, így a terápiás munka személyi és tárgyi feltételeinek megteremtése egyre nehezebb feladatot állít az alapítvány elé.

Az utcán sétálva terápiás lovakkal ritkán találkozhatunk, és valószínűleg nem gondolunk arra, hogy a vakvezető kutyákon kívül más négylábú is mindennapos segítségére lehet a fogyatékossággal élő embereknek. A feltevés azonban nem megalapozottság nélküli: külföldön egyre gyakrabban alkalmaznak kistermetű lovakat látássérült emberek kísérőjeként. Magyarországon egyelőre nincs példa erre, de egy külföldi alapítvány, a Guide Horse Foundation tanulmánya szerint több szempontból előnyösebb a segítő lovak használata a vakvezető kutyákkal szemben.

Szüle Eszter, az MLTSZ elnökségének tagja számos ponton rávilágított a lovak alkalmazásának előnyeire: „A súlyosan allergiás embereknek például a ló jelentheti a nem allergizáló mobilitási alternatívát. Azok számára, akiknek nagy lelki sérülést okoz egy állat elvesztése, a kutyák 8-12 évre tehető hasznos élettartamával szemben akár 50 évig élő kislovak egyértelműen jobban megfelelnek.”

A lovak – rendkívül jó memóriájuknak köszönhetően – akár tíz évvel korábban történt veszélyes helyzetekre is képesek visszaemlékezni, így gazdájuk hasonló szituációba kisebb eséllyel kerülhet. Ugyancsak nagy előnyük a megközelítőleg 350°-os látóterük, amelynek hála a lehetséges veszélyforrásokat meglehetős körültekintéssel tudják nyomon követni. Természeténél fogva a ló biztonságra orientált, a veszélyt lokalizálja és elkerüli. Minden ló természetes hajlandóságot mutat a lehető legbiztonságosabb és legrövidebb útvonal megválasztására, és kiválóan igazolja ezt az akadályok kikerülésekor.

Egyelőre mégsem tervezik a vakvezető kislovak alkalmazásának meghonosítását. A 2001-es népszámlálás szerint közel 65 ezer látássérült ember él az országban, közülük a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) nyilvántartásában húszezren szerepelnek. Egy vakvezető kutya kiképzése másfél-két millió forintba kerül, és bár jelenleg százötven kutya dolgozik országszerte, száznál több látássérült van várólistán. Bozori Gabriella pontos számokat nem tudott mondani a lovak kiképzésének anyagi terheit illetően, azonban leszögezte, a hosszabb élettartamuk miatt a befektetett pénz és idő jobban megtérülhet.

Megkerestük Farkasné Schiff Mónikát, az MVGYOSZ Vakvezetőkutya-kiképző Iskolájának vezetőjét, ám konkrét tapasztalatokról ő sem tudott beszámolni. „Iskolánk 1977 óta működik, azóta különböző fajtájú kutyákkal foglalkozunk. Nagy érdeklődéssel olvastunk külföldi híradásokban más fajú vakvezető állatokról, de kipróbálni még nem tudtuk munkájukat. Egyrészt anyagi okokból, másrészt igény sem merült fel ezeknek az állatoknak a kiképzésére.”

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .