Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

A Nagyrahivatott c. film vetítésér*l - Rózsa Dezs* összeállítása
70
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Programajánló

- 2011. július 25. 16:35 - 2431 megtekintés

Virágba borul a város
Augusztus hónap ismét programokban bővelkedő időszak lesz a Debreceni Virágkarnevál hetében, 2011. augusztus 15. és 21. között.

Debrecennek visszatérő, állandó rendezvénye a Virágkarnevál, mellyel a város méltóképp emlékezik meg az államalapítás ünnepéről és Szent István király szentté avatásának évfordulójáról is, valamint Debrecen várossá nyilvánításának 650 éves évfordulójáról. 2011 különösen fontos a város számára, hiszen 650 évvel ezelőtt 1361-ben, I. (Nagy) Lajos Anjou király idején szerzett mezővárosi rangot, s ezzel a bíráskodás és az önkormányzatiság jogát. Ez a jeles évforduló a karneváli programsorozatban is kiemelt jelentőséget kap. Más érdekességek is színesítik a karnevált. A rendezvény napjai egy-egy virágnevet viselnek, de a mostani karnevállal búcsúztatjuk el a Nagyerdei Stadiont is, mely nyolcvan évet élt és melynek újjáépítése az eseménysorozat után kezdődhet el. Augusztus 15. és 21. között Debrecen utcáin számos program várja az idelátogatókat; hazai művészek, egyedi produkciók gondoskodnak a remek hangulatról. A Debreceni Virágkarnevál nem csak országos, hanem nemzetközi összehasonlításban is rendkívül különleges látványossággá vált sok évtizedes története során. Erre az ünnepre a világ minden tájáról érkeznek színesebbnél színesebb művészeti csoportok produkcióikkal. A Debreceni Virágkarnevál a Speciális Fesztiválok kategóriájában kiváló minősítést kapott, mely szintén bizonyítja hogy rangos, színvonalas eseménye a városnak. Debrecen egy hétre valóban a karnevál központjává válik. A város több pontja is bekapcsolódik az ünneplésbe, a Régi Városháza udvarán színházi előadások várják az érdeklődőket. A Baltazár Dezső tér Lurkó ligetté változik, ahol a gyerekekért történik minden. A karneváli menetet kísérő csoportok pezsdítő tánca ad ízelítőt a következő nap hangulatából. Augusztus 15-21. között folyamatos programok várják a karneválra érkezőket. Lesz virágok harca, fodrász parádé, kaktusz kiállítás. Koncertek, forró kubai hangulat a Ricardo Salca Club táncosaival. Táncház 650 táncossal, Queen emlékkoncert és sok-sok sztárvendég. A ráadásban pedig Wolf Kati, Keresztes Ildikó és Varga Viktor szórakoztatja a karneválozókat.

A KARNEVÁLI HÉT PROGRAMJA augusztus 15. hétfő – ESTIKE 16:00 Kölcsey Központ Virágok harca – kaktuszkiállítás Virágok képekben – fotó kiállítás Tiszta udvar, rendes ház – díjátadó.

augusztus 16. kedd – ORGONA
19:30 Kölcsey Központ
– Hass, alkoss, gyarapíts
Komolyzene könnyedén
Közreműködik a debreceni Csokonai Színház kórusa, a Bányai Júlia Általános Iskola és AMI Lautitia gyermekkara, Corpus Harsona Kvartet, Somogyi-Tóth Dániel és Sárosi Dániel orgonaművészek, Bódi Marianna operaénekes, Haja Zsolt és Wágner Lajos operaénekesek
– Kölcsey Ferenc emléktábla avató

augusztus 17. szerda – VIOLA
16:00-20:00 Baltazár Dezső tér Lurkó liget – gyermekprogramok
20:00 Kossuth tér Holdviola koncert
Táncház 650 táncossal

augusztus 18. csütörtök – PIPACS
10:00-20:00 Kölcsey központ
Karneváli frizura parádé
16:00-20:00 Baltazár Dezső tér
Lurkó liget – gyerekprogramok
20:00 Kossuth tér
Ricardo Salsa Club
Kubai Salsa show

augusztus 19. péntek – KIRÁLYLILIOM
16:00-20:00 óra Baltazár Dezső tér
Lurkó liget – gyerekprogramok
Vendégünk Cegléd városa
Jótékonysági Laska Fesztivál a Gyermekétkeztetési Alapítvány javára 20:00 Kossuth tér
Queen Memorial Concert Show
Látványos és izgalmas utazás a rockzene egyik legnagyobb alakjának, Freddy Mercurynak a zenei megidézésével.
Közreműködik: Csengeri Attila, Csordás Levente, Egyházi Géza, Hien, Kiss Szilvia, Koós Réka, Kovács Áron, Mészáros Árpád Zsolt, Vágó Bernadett, Végvári Eszter br>
augusztus 20. szombat – SZÁZSZORSZÉP
8:00 Kerékpáros felvonulás
8:00-12:00 Karneváli menet
virágkocsik művészeti csoportok felvonulása Debrecen utcáin
10:00-13:00 Nagyerdei Stadion
Élő – kép és élő – zene
karneváli látvány show
14:00-18:00 Nagyerdei Stadion
Virágkocsik közelről, a felvonuló virágkocsik kiállítása
15:30 Nagyerdei Stadion
Tánc! Zene! Mulatság!
a karneváli csoportok bemutatója
16:00 Baltazár Dezső tér
Virágkötészet – virágköltészet
virágkötő mesterek látványos bemutatója
20:00 Piac utca
Virágkarnevál esti fényben
22:00 Kossuth tér
Utcabál
<
augusztus 21. vasárnap, NEFELEJCS – Ne felejts!
20:00 Kossuth tér
Ráadás
Keresztes Ildikó, Wolf Kati, Varga Viktor
Közreműködik az Abrakazabra együttes

Amit még megnézhet…:
augusztus 14-15. (esőnap 16.) Régi Városháza udvara
20:30 Nino Manfredi – Nino Marino: Könnyű erkölcsök, komédia – a Turay Ida Színház előadása
Szereplők: Gregor Bernadett és Koncz Gábor
augusztus 15-21. Kölcsey Központ
Kaktuszok és pozsgások kiállítása és vására
augusztus 17. (esőnap 18.) Régi Városháza udvara
20:30 „Harmónia” – St. Martin és Benkő Péter közös estje

augusztus 21.
8:00-18:00 Kossuth tér
Virágkocsik kiállítása
augusztus 24. (esőnap 25.) Régi Városháza udvara
20:30 Több mint koncert – Hernádi Judit estje
Közreműködik: Heilig Gábor
augusztus 26-27. (esőnap 28.) Régi Városháza udvara
20:30 Ephraim Kishon: Házasságlevél, vígjáték – a Száguldó Orfeum és a pécsi Horvát Színház előadása
Szereplők: Besenczy Árpád, Fehér Anna, Sztankay Orsolya.
augusztus 29. (esőnap 30.) Régi Városháza udvara
20:30 Vadmadár – Luigi Pirandello szövegeinek felhasználásával írta és zenéjét szerezte Mikó István
Szereplők: Mikó István, Rusz Milán, Suha Kálmán

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


9 * = húsz(on) hét

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 8. vasárnap, Aranka napja van.
Az év 06. hete és 39. napja.
Holnap Abigél, Alex napja lesz.

1386. A királynék, Erzsébet és Mária, bűnbocsánatot hirdettek azoknak, kik az erőszaknak engedve, szegődtek a nápolyi királyhoz. A budai köznép éltette a királynéket és az olasz kereskedők raktárait fosztogatta.


Reviczky gyula: Tavaszodik

Tavaszodik már az idő,
Beköszönt a napsugár.
Lelkem édes gondolatja
Fönt, a felleg-honba jár.

Nem tudom, de olyan édes
még a bánat is nekem,
Kék egével, napsugárral
A tavasz, ha megjelen...

Időjárás

2026-02-08, 15:41
Overcast
NW
Előjelzés
9°C
2.2 m/s
Apparent: 3°C
Nyomás: 1006 mb
Páratartalom: 87%
Szél: 2.2 m/s NW
Széllökések: 5.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:00
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya
Unable to decode JSON data from the specified URL

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com