Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Media1 - Szalay Dániel m*sora
48
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Rajzok emberi kapcsolatokról – egy autizmussal élő lány világából

- 2013. július 4. 17:37 - 2061 megtekintés

Az autizmussal élőket segítő Mosoly Otthon Alapítvány (MOHA) által indított, Magyarországon egyedülálló művészetterápiás program keretében nyílt meg az autizmussal élő Mihálykó Tamara „Én, Te, Ők,…” című kiállítása. A budapesti Klauzál13 Könyvesbolt és Kortárs Galériában egy hónapig megtekinthető, közel 500 rajzból álló grafikai sorozat fontos állomása a több éve tartó AutisticArt elnevezésű képzőművészeti programnak, hiszen ez az első olyan önálló grafikai tárlat Budapesten, amely egy autizmussal élő lány belső világát rajzain át mutatja be.

A Mosoly Otthon Közhasznú Alapítvány (MOHA) által szervezett „Én, Te, Ők,…” című kiállítás a több éve tartó AutisticArt elnevezésű képzőművészeti program keretében jött létre. 2010 óta a MOHA számos kiemelkedően tehetséges autista alkotót fedezett fel és képzőművészek bevonásával felvállalta ezen alkotók tehetséggondozását és vizuális fejlesztését. 

Mihálykó Tamara, a miskolci Szimbiózis Alapítvány lakójának kiállításán közel 500 rajzból álló grafikai sorozata látható, amely fiktív naplóként is értelmezhető, szereplőkkel, akik ha valósak is, csak Tamara rajzain találkoznak egymással olyan helyszíneken, amelyeken soha nem jártak együtt. „A rajzok Tamara legfontosabb témáit járják körül újra és újra: házasságot, barátságot, egyszóval „A Kapcsolat”-ot, illetve annak lehetséges helyszíneit: séta, „felújított lakás”, diszkó…. Mindez nem lenne szokatlan téma egy fiatal lánytól: barátok, barátnők, életre szóló szerelmek…csakhogy Tamara autizmussal él. Érzelmeit, gondolatait szavakba önteni nagy nehézséget jelent számára, egy másik ember érzelmeit, gesztusait, megnyilvánulásait a maga teljességében értelmezni, átélni…Tamara világában szinte lehetetlen. És mégis: csak rajzol reggeltől estig, megfigyeli minden formailag megragadható részletét valaminek, ami számára nem átélhető.” – mondta Tarr Hajnalka képzőművész, a Mosoly Otthon Alapítvány művészetterápiás programjának vezetője, a kiállítás kurátora. 

Hogyan működik a művészetterápia? Az autizmus spektrumzavarral élő, otthonokban lakó fiatalok szociális interakcióikban, kommunikációjukban sérültek, önmaguk, érzelmeik és gondolataik kifejezése, vagy akár pusztán beazonosítása, felismerése rendkívül nehéz számukra. Mint minden ember, az autizmussal élő fiatalok is nagyon különböző karakterűek, a rajzfoglalkozások a gondozókkal folytatott egyeztetésre épülnek, így minden fiatal személyre szabott módon kap segítséget, támogatást. A kurzus lényege, hogy ebből a pontból a fiatalt úgy támogatja személyes figyelemmel és megerősítéssel a kurzus vezetője, hogy a fiatal egyre több időt töltsön el a rajzolás folyamatában, egyre jobban kiépüljön a saját motivációja, egyre oldottabban és felszabadultabban rajzoljon. A rajzolás nem tematikához kötött, a rajzoló alapvető gesztusait támogatva -mind technikailag mind érzelmileg- a cél az, hogy a rajzoló a saját világában bontakozzon ki, abban erősödjön meg, azt irányítani és kontrollálni tudja, illetve megtanulja, hogy a saját maga által végzett alkotói munka értékes, örömforrás és kommunikációs csatorna. A tapasztalatok azt mutatják, hogy néhány hónap leforgása alatt akár a nem kommunikáló, nehezen motiválható fiatalok a néhány vonalas, kis méretű, pár perc alatt elkészített rajzoktól nagy méretű, motívumokban radikálisan gazdagodó, színes és hosszú ideig készített képekig jutnak el. 

A rajzoltatás terápiás jellege mellett az elkészülő rajzokból a MOHA kiállításokat rendez, aukciókat szervez, saját weboldalon prezentálja a legjobb munkákat; ezáltal elérhetőbbé, megismerhetőbbé és szerethetővé tesz egy olyan amúgy nehezen érthető, sokak számára idegen és megközelíthetetlen világot, mint az autizmus. Aki szeretne ebbe a világba belecsöppenni, június 21. és július 21. között megtekintheti Tamara rajzait a Klauzál13 Kortárs Galériában és Könyvesboltban. 

A kiállítás az Emberi Erőforrások Minisztérium támogatásával, a Nemzeti Tehetség Program keretében valósult meg.  

A Mosoly Otthon Alapítvány AutisticArt programjának eredményeként 2010 óta több mint 1000 műalkotás, 2 országos hírű kiállítás és 4 nagy sikerű jótékonysági aukció jött létre, amelyek az autizmussal élők életkörülményeinek jobbá tételét, és országszerte 12 lakóotthon fennmaradását szolgálják. Az AutisticArt program – művészeti kiállítás és aukció révén – 2013. szeptember 26-28. között, a budapesti X. Nemzetközi Autizmus Kongresszuson nemzetközi közönség előtt is bemutatkozik.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- 5 = kettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 7. szombat, Tódor, Rómeó napja van.
Az év 06. hete és 38. napja.
Holnap Aranka napja lesz.

1643. I. Rákóczi György azt írta Esterházy Miklósnak: "Hazánkat és nemzetünket bizony szeretjük. Ha szabadságunkért fáradnunk kelletik, mi azt kívánjuk, hogy annak minden statusok egyaránt érezhessék hasznát."


1850. Lenkey János honvédtábornok halála Aradon. Síremlékén, mely szürke márványból való obeliszk, ily felirat: "Lenkey N. János honvéd-tábornok, szül. 1807. szept. 7-én Egerben. Meghalt az aradi vár börtönében 1850. február 7-én. Béke hamvaira."


Héra Zoltán: Ó-kalendárium költőknek

"... A Vízöntő havában minden a képzelet,
a végletes és végtelen: a lenni képes képtelen.
Hárfás Dávid és papírtrombitás Harlekin,
dionüzoszi öröm és prométheuszi kin
ilyenkor egyformán megkeresnek.
Fogadd pompával őket.

Időjárás

2026-02-07, 10:00
Overcast
S
Előjelzés
6°C
1.1 m/s
Apparent: 5°C
Nyomás: 1001 mb
Páratartalom: 95%
Szél: 1.1 m/s S
Széllökések: 4.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /25% / Rain
Napfelkelte: 07:01
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya
Unable to decode JSON data from the specified URL

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com