Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Jeff Healey - While my guitar gently weeps
63
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Reményi Katalin ötvösművész az „Egészségedre!” új adásában

- 2023. október 25. 18:21 -

Hétfőn 10-től (ismétlésként 22 órától) a Hobby Rádióban!

1955-ben született Budapesten. 19 esztendős koráig a zene világa érdekelte, a rádió gyerekkórusának volt a tagja. Szüleinek is pálfordulásként tetszett, amikor úgy döntött, hogy a hangja nem elég jó kifejezőeszköz. Olyat szeretett volna csinálni, aminél őt nem látják, csak az általa elkészített tárgy szerepel, így elkezdte tanulni az ötvösséget.

1975-ben fejezte be az iskoláimat, majd 1976-78-ig az Órások Szövetkezetében dolgozott aranyművesként. A technikát sikerült elsajátítani, de az uniform dolgok között, kereste a “Szép” létrehozását, ezért 1978-ban mestervizsgát tett, majd a folyamatos művészi képzések elsajátításával, csiszolásával, megjelenítésével, szabadfoglalkozású iparművész lehetett…

Több külföldi kiállításon ünnepelték ,- Németországban, Ausztriában, Lengyelországban, Dániában stb. – de a sajátos technikáját 1980-ra sikerült kikísérletezni, ami a levegő-granuláció, amellyel azóta is dolgozik.

1990-től fogadott egyénileg tanítványokat, majd 1993-ban megalakította a Remy-Art Gallerie Oktatói Bt.-t, amely azóta több tucat tanulónak adott helyet, szakoktatást és elismert képesítést.

1996-ban alapította a Remy-Art Nemzetközi Ötvösművészeti Alkotóház Alapítványt, amely az iskolát volt hivatott fenntartani. Ez az alapítvány egy évvel később megrendezte az Első Nemzetközi Ötvös Találkozó és Művészeti Seregszemlét, amely nagy visszhangot aratott a szak- és hazai berkeiben. Azóta megrendezésre került a második ilyen biennálé is 1998-ban. Tanítványai mára már maguk is elismert ötvösmesterek. A tíz év alatt közel nyolcvan tanítványa volt. A pedagógia elfárasztja az alkotó elmét, ezért tíz év kihagyás után megpróbál újra megfelelni az igényeknek. A művészek feladata, hogy segítsenek a hétköznapi vizuális látásban, a személyiségfejlődésben és az önismeret megtalálásában. A művészet befogadó és alkotó oldalról is hozzájárul ahhoz, hogy lelki egyensúlyunkat, egészségünket megőrizzük, vagy éppen helyreállítsuk.

 

Forrás: Reményi Katalin honlapja:  https://remenyikatalin.com/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


4 - = kettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-07, 12:44
Partly cloudy
ENE
Partly cloudy
9°C
1.5 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 1.5 m/s ENE
Széllökések: 4.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com