Richard Stallman Budapestre jön
A FLOSS Farm programsorozatának márciusi vendége Richard Stallman, a nemzetközi hírű szabadszoftver-aktivista, a GNU projekt elindítója, a Free Software Foundation alapítója és elnöke lesz – írta meg az Index 2009. március 9-én.
Richard Stallman március 13-án pénteken, 17 órakor tart előadást a Millenárison – számol be az Index a nagy eseményről. Az informatikai guru 1984-ben alapozta meg a szabad szoftver filozófiáját, amikor útjára indította a GNU projektet. Célja az volt, hogy kifejlesszenek egy teljes értékű, valóban szabad, UNIX-szerű operációs rendszert. A 90-es évek óta Stallman a szabad szoftverek ügyének egyik legfőbb pártfogója, idejének nagy részében a szoftverszabadalmak általános elterjesztése, valamint általában a szerzői jogok túlzott kiterjesztése ellen kampányol. Provokatív és nagy ívű előadásaiban a szabad szoftverek és a tudás szabad áramlása, közösségi felhasználása mellett áll ki. Beszédeiben felhívja a figyelmet a kereskedelmi (zárt forráskódú) szoftverek alkalmazóit fenyegető veszélyekre, többek között a gyártói függőségre vagy a potenciális biztonsági lyukakra, amiket szerinte lehetetlen kiküszöbölni a forráskód teljes ismerete nélkül. A szerzői joggal kapcsolatos 2007-es kubai előadásában kifejtette, hogy a szerzői jogi szabályozás ellentétes a morállal: „e törvények elvei mentén börtönbe lehetne záratni azokat, akik ételrecepteket cserélgetnek vagy változtatnak meg”. Stallman szereti az intellektuális kihívásokat, korábban elhatározta, hogy megtanulja a világ legnehezebb nyelveit, így a magyart is. Bár egyes hírek szerint jó néhány magyar kifejezést képes megérteni és használni, a március 13-i előadást angolul tartja „Copyright vs. Community in the age of Computer Networks” címmel (Szerzői jogok vs. közösség a számítógépes hálózatok korában) – tudta meg az Index. A hírportál arról is beszámol, hogy a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. R.A. Kriszta
Ezeket is olvassa el:
Maruzsa: sikeres és eredményes a digitális oktatás
Elsikkasztotta a gondozottak pénzét a szoboszlói idősotthon pénztárosa

Operatív törzs: péntektől látogathatók a fővárosi éttermek belső terei és a szabadtéri rendezvények
MEOSZ tájékoztató az új koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében tett újabb, ga...
COVIDEA online startup pályázat a koronavírus okozta társadalmi, gazdasági kihívások enyhítésére
Várj, segítek! 10 tévhit a fogyatékkal élő emberekről
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
5°C






Vélemény, hozzászólás?