Saját névre kiállított diplomát kapott Ében, a vakvezető kutya
A segítő kutyák olyan mértékben össze vannak nőve gazdájukkal, hogy még együtt is diplomáznak le!
Korábban írtuk, hogy Kopa Marcell látássérült politológushallgató vakvezető kutyájával együtt vette át diplomáját a Pécsi Tudományegyetemen.
Most pedig még a kutya is saját névre szóló diplomát kapott.
A napokban vette át gyógypedagógus diplomáját az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar látássérült hallgatója, Pozsgay Dóra. Vakvezető kutyája, Ében az egyetemi tanulmányok megkezdésétől fogva segítette gazdáját.
Dóra Hajdúszoboszlóról költözött fel Budapestre, és az elején tartott attól, hogy eltévednek majd, de aggodalma feleslegesnek bizonyult. Ében olyan magabiztosan vezette, mintha egész életében a fővárosban élt volna.
Dórét és Ébent teljes mértékben elfogadták az egyetemen, szinte “kabala” lett a kutya. Most pedig, hogy Dóra lediplomázott, egy igen kedves gesztust tett az az egyetem: Ében is saját névre kiállított, kemény fedeles diplomát kapott, mint gazdája!
Itt olvashatják a teljes cikket: https://nlc.hu/ezvan/20190726/gazdajaval-egyutt-eben-a-vakvezeto-kutya-is-lediplomazott-budapesten/
Ezeket is olvassa el:
Klubfoglalkozás Debrecenben augusztusban is
Trash Art Museum: SCRAP METAL kiállítás tárlatvezetéssel
Szilveszteri petárdabalesetek - házi kedvenceink is veszélyben
Vakvezető kutyákkal győzték le a legnehezebb erdei terepet
Dong Thap: Látássérült emberek támogatása a felemelkedésben és a közösségbe való beilleszkedésben.
13 millióval segíti a Givaudan a látássérülteket - beszélő tabletet is kölcsönözhetnek
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
2°C





