Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


AD Stúdió - Katona
56
hallgató

Segédeszköz pályázat látássérülteknek

- 2020. március 10. 12:15 - 1079 megtekintés

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE)3/2020. számú elnökségi határozata értelmében pályázatot ír ki az egyesület rendes tagjai részére vakügyi segédeszközök beszerzésének támogatására.

A pályázat keretösszege 1805000 Ft, mely Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala támogatásából, illetve az MVGYOSZ által a VGYKE részére leosztott SZJA 1%-os támogatási keretéből kerül finanszírozásra.

Az egyesület ezen pályázattal elsősorban azon rászoruló tagjait kívánja támogatni, akik általában helyzetük miatt más pályázati lehetőségektől elesnek, így az elbírálás során előnyben részesítik az alábbi jellemzőkkel rendelkező pályázókat:

  • egyszemélyes háztartásban élők,
  • szintén látássérült házas- vagy élettárssal, illetve más látássérült családtaggal élők,
  • halmozott fogyatékossággal élők,
  • időskorúak,
  • gyermekét egyedül nevelő látássérült személyek.

Pályázatot nyújthatnak be a VGYKE azon rendes tagjai, akik a 2020-as évre befizetett érvényes tagsági jogviszonnyal rendelkeznek.

Pályázni kizárólag a VGYKE által kiadott pályázati űrlap teljes körű és a valóságnak mindenben megfelelő kitöltésével, illetve a kitöltött űrlap határidőben történő benyújtásával lehet.

Egy pályázó csak egy segédeszköz beszerzésére nyújthat be pályázatot. A támogatási összeg: maximum 70.000.- Ft lehet. A támogatás mértékéről kizárólag a VGYKE elnöksége dönt a pályázati adatlapon feltüntetett információk alapján.

Pályázni az alábbi csoportokba tartozó segédeszközökre lehet:

  • nagyítók, speciális szemüvegek
  • beszélő konyhai és egészségügyi, illetve egyéb eszközök (vérnyomás- és vércukorszintmérő, lázmérő, konyhai- és személymérleg, színfelismerő, címkéző toll)
  • beszélő- és Braille órák, zsebórák
  • fehérbotok

A pályázati felhívás és adatlap 2020. március 02-től letölthető a VGYKE honlapjáról (www.vgyke.com), illetve beszerezhető személyesen vagy kérhető e-mailben a VGYKE központi ügyfélszolgálatán az alábbi elérhetőségeken:

VGYKE központi ügyfélszolgálat: 1141 Budapest, Szugló ú. 81.

Telefon: (1) 384-5541 (1-es menüpont)

E-mail: ugyfel@vgyke.com

A pályázatok benyújtási határideje 2020. március 31. kedd.

A pályázatok benyújthatók postai úton a VGYKE postacímére:
? 1590 Budapest, Zugló 1 Posta Pf. 119
illetve személyesen a VGYKE Regionális Központjában. Az egyesület ügyfélszolgálati irodájában munkatársaink előzetes egyeztetés esetén állnak rendelkezésükre a pályázati adatlapok kitöltésében.

Figyelem, a pályázat e-mailen nem benyújtható, kizárólag csak személyesen vagy postai úton!

Postai benyújtás esetén határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, melyen a postai bélyegző dátuma 2020. március 31. A személyesen benyújtott pályázatok esetén az egyesület munkatársai átvételi elismervényt állítanak ki. A személyesen történő benyújtás pontos határideje 2020. március 31. kedd, 16 óra.

A pályázatokat a VGYKE elnöksége bírálja el legkésőbb 2020. április 15. napjáig. A pályáztatónak jogában áll az igényeltnél alacsonyabb összegű támogatást megítélni. A pályázat eredményéről az elbírálást követő 8 munkanapon belül minden pályázó postai, illetve email úton értesítést kap.

Az elnyert támogatások felhasználására 2020. május 15-ig van lehetőség.

A támogatást csupán abban az esetben tudják kifizetni, ha a beszerzett segédeszközről szóló számla dátuma 2020. március 02. és május 15. közé esik, illetve amennyiben a számla a VGYKE nevére vagy a pályázó nevére szól. A kiíró felhívja a pályázók figyelmét továbbá, hogy a pályázat benyújtása nem jelenti automatikusan a támogatás odaítélését!

Nem bírálható el az a pályázat, amely:

  • nem a VGYKE rendes tagja által került benyújtásra
  • hiányosan vagy nem megfelelően van kitöltve, ideértve az olvashatatlan kitöltést is, illetve ha az eszköz típusa és bruttó beszerzési ára nincs feltűntetve
  • valótlan adatokat tartalmaz
  • a megpályázott eszköz a kiírásnak nem felel meg
  • a pályázó a VGYKE tisztségviselője

A megpályázott eszköz megvásárlását amennyiben a VGYKE nevére szól a számla (VGYKE 1141 Budapest Szugló u. 81. adószám 18185030-1-42) kell kiállítani. A számla a pályázó nevére, címére is kiállítható. A számla eredeti példányát a VGYKE központi ügyfélszolgálatán le kell adni, melyről kap egy másolatot. A támogatás a számla leadásakor, utófinanszírozásként, készpénzben vagy átutalással kerül kifizetésre. A pályáztató a támogatás felhasználásának ellenőrzésére a hatályos jogszabályoknak megfelelő módon jogosult.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 13. vasárnap, Jenő napja van.
Az év 28. hete és 194. napja.
Holnap Örs, Stella napja lesz.

1813. Ferenc király a nádor által felhivatta a nemzetet, hogy országgyűlésen kívül nyújtson segélyt. Most harmadszor az 1812. június 1-én bezárt dieta óta.


1878. Az európai nagyhatalmak kongresszusa véget ért, aláírják a berlini szerződést. (A szerződés Nagy-Bulgáriát három részre osztja: Makedónia visszakerül Törökországhoz, Dél-Bulgária közigazgatási autonómiát kap Kelet-Rumélia néven, Észak-Bulgária belső önállósággal bíró vazallus fejedelemség lesz; Románia, Szerbia és Montenegró függetlenségét megerősítik, határaikat módosítják; a Monarchiát a szerződés felhatalmazza Bosznia és Hervcegovina határidő nélküli megszállására és igazgatására.)


Fazekas Mihály: Nyár esti dal

" Halkkal ingó lanyha pára!
Szálldogáló harmatok!
Kis furuglyám lágy szavára
Tiszta hangot adjatok;
Lengd be véle, gyenge szellet,
Sík mezőnk határait,
A juhász a nyája mellett
Hadd fülelje sorjait..."

Időjárás

2025-07-13, 11:48
Clear sky
SSW
Clear sky
29°C
4.4 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1015 mb
Páratartalom: 44%
Szél: 4.4 m/s SSW
Széllökések: 10.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /12% / Rain
Napfelkelte: 05:00
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com