Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Voga Turnovszky - Paródia a tavalyi magyar slágerekb*l
58
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Segíts sporttal súlyosan beteg gyerekeken – csatlakozz a Team Mikihez!

- 2020. január 29. 7:56 - 1254 megtekintés

Nádudvari Péter gyógypedagógus, Jószolgálat-díjas jótékony sportoló énektanára volt egy súlyos betegséggel küzdő kisfiúnak, Katona Miklós Patriknak. Gyógykezelése támogatása céljából ultramaratonokat futott, amelyek kilométereit meg lehetett vásárolni, a bevétel Miki gyógyulását segítette elő.

A fiú már akkor megfogalmazta élete egyik legfontosabb célját: ha meggyógyul, ő is szeretne jótékony sportolóként súlyosan beteg gyerekeken segíteni.

Miki állapotváltozását illetően még nem lehet jóslatokba bocsátkozni, nem tudni azt, hogy mikor lesz képes önállóan sporttevékenységet végezni. A szándéka szándék viszont azonnali megvalósítást kívánt. Korábban már teljesítettek közösen versenyeket futókocsi segítségével, gondolták, Miki álma ebben a formában valóra válhat. Ahogy ő fogalmazott:

,,Amikor Petivel versenyzünk, kicsit úgy érzem, mintha én is futnék. Akkor a kerekesszéket is elfelejtem. A legjobb pedig ebben az, hogy így tudok segíteni a barátaimon.”

Így alakult meg tavaly januárban a Team Miki – duplán gyógyító kilométerek, a súlyosan beteg és fogyatékos gyerekeket, fiatalokat, családjaikat széles szakmai spektrummal segítő Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány (adószám: 18418299-1-05) támogatásával. Az Alapítvány Adománybank (www.adomanybank.hu) elnevezésű oldalán saját felületet is kaptak az adománygyűjtésükhöz. A csapat közösen, futókocsi segítségével teljesített kilométerei megvásárolhatóak voltak Miki valamelyik barátjának, sorstársának gyógyulását támogatandó. A közösen teljesített versenyek Mikinek lelki épülést hoznak, a támogatottaknak pedig hozzájárulást a gyógykezelésekhez.

Később a duó tágabb értelemben vett csapattá is alakult, több kerékpáros és futó csatlakozott hozzájuk, akik a bevállalt kilométereiket Mikihez és Péterhez hasonlóan ,,áruba bocsátották”, és a Team Miki céljainak támogatására ajánlották fel.

Miki és csapata a tavalyi év során azért gyűjtött jótékony futással és kerékpározással, hogy kórházi kezelést befejezett gyerekek és családjaik élmény- és fejlesztő terápiás programokban részesüljenek, hogy testileg-lelkileg egyaránt fel tudjanak töltődni a nem érintettek számára elképzelhetetlen megpróbáltatásokat jelentő hetek/hónapok után, a családok egysége megerősödjön, a gyermekek rehabilitációja a lehető legteljesebb legyen.

További cél volt, hogy Mikinek saját, az ő igényeire átalakított futókocsija lehessen, amely segítségével a lehető legtöbb versenyen tudjanak részt venni Péterrel, az összegyűjtött adományból ez is teljesült.

Miki, Péter és a csatlakozók összesen egymillió-négyszázezer forintot gyűjtöttek össze 2019-ben, vagyis ,,milliomossá tették” Miki sorstársainak ügyét.

A támogatás egyéb formája is lehetséges volt: az egyik csatlakozó, Józsa Fruzsina és vőlegénye, Lovász László jótékonysági célú sportruházat-vásárlást és közösségi futást is szervezett, erről bővebb információ a Team Miki – duplán gyógyító kilométerek Facebook és Instagram-oldalain található.

Ugyan jelenleg nincs versenyszezon, de a háttérben továbbra is folyik a munka. A csapat célja az, hogy a 2020-as év még a tavalyit is felülmúlja mind a csatlakozó sportolók számát, mind az ügy népszerűsítését, mind az összegyűjtött adományt illetően.

A 2020-as szezonra eddig Volenticsné Merényi Dóri, Ádám Zsolt, Deli Lajos, Jónás József, Kolozsvári Csaba, Szabó Pál Szasó, Szikra László, Theodorovits Attila csatlakoztak.

A legnagyobb álom pedig egy saját pihenő- és fejlesztőház működtetése, ahol -csakúgy, mint az üdülés során- művészetterápia, élményterápia és fejlesztő programok lennének biztosítottak.

A csapat kilométereit megvásárolni itt lehet:  https://www.adomanybank.hu/aktualis-projektek/, jótékony sportolónak jelentkezni pedig a nadudvarip@gmail.com e-mail címen.

(Forrás: Rehabportál)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 4. szerda, Ráhel, Csenge napja van.
Az év 06. hete és 35. napja.
Holnap Ágota, Ingrid napja lesz.

1247. A pápa óvja a magyarokat a tatárok ellen. IV. Ince arra a hírre, hogy ismét jönnek a tatárok Magyarország ellen, intette a püspököt, hogy korán gondoskodjanak erődített helyekről, ahová a nép menekülhessen.


1836. Gróf Széchenyi István boldog házassága Aspangi Sielern Crescentia grófnővel Zichy Károly kamaraelnök özvegyével.


Radnóti Miklós: Február

újra lebeg, majd letelepszik a földre,
végül elolvad a hó:
csordul, utat váj.
Megvillan a nap. Megvillan az ég.
Megvillan a nap, hunyorint.
S íme fehér hangján
rábéget a nyáj odakint,
tollát rázza felé s cserren már a veréb.

Időjárás

2026-02-04, 23:09
Overcast
N
Előjelzés
3°C
1.8 m/s
Apparent: -2°C
Nyomás: 1012 mb
Páratartalom: 93%
Szél: 1.8 m/s N
Széllökések: 5.5 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 7.6mm /100% / Rain
Napfelkelte: 07:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya
Unable to decode JSON data from the specified URL

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com