Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Reklám
54
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Sérti a látássérültek jogait a nyilatkozattételről szóló rendelkezés: nem ér semmit a vakember aláírása

- 2018. május 13. 13:22 - 1788 megtekintés

Székely László ombudsman szerint sérti a vak és látássérült emberek önrendelkezési jogát, általános cselekvési szabadságát, ezáltal a minden embert egyenlő mértékben megillető emberi méltósághoz való jogot az a rendelkezés, amely írásra vagy olvasásra képtelen ember jognyilatkozatán alapuló ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez kötelezően és kizárólagosan a nyilatkozat közokiratba foglalását írja elő.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint egy, a látássérültek érdekképviseletével foglalkozó civil szervezet panaszlevélben aggályosnak nevezte, hogy a törvény értelmében a vak vagy látássérült embernek meg kell hatalmaznia valakit, hogy ingatlan-adásvételi szerződését a nevében aláírja.

Székely László ombudsman vizsgálatot indított, amelynek során a földművelésügyi és az igazságügyi miniszter azzal érvelt, hogy a látássérült emberek nyilatkozattételkor jobban ki vannak téve a megtévesztés vagy a tévedés veszélyének, mint mások. A közokirati forma az ő érdekeiket szolgálja, mert teljes mértékben bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját.

Hozzátették, a közjegyző a jognyilatkozatok létrejöttekor teljes körű és pártatlan jogi tájékoztatást is nyújt a jogi szabályozásról, a várható jogkövetkezményekről, illetve feltárja az ügyfél akaratát, és ez az írásra vagy olvasásra képtelen emberek esetében különös jelentőséggel bír.

Az alapvető jogok biztosa egyetért azzal, hogy a közjegyzői eljárás szabályai biztonságot és védelmet biztosítanak az írásra, illetve olvasásra képtelen emberek nyilatkozattételéhez. Ennek ellenére javaslatot tett egy másik nyilatkozattételi lehetőségre, egy ügyvéd által ellenjegyzett, egyben meghatározott garanciális tartalmi elemeket magában foglaló magánokirati formára is, amely az érintettek döntése alapján, saját szempontjaik önálló mérlegelése mellett adott esetben nekik kedvezőbb lehet. Ez a közokirati formánál elvi szinten nagyobb, de még ésszerű mértékű kockázatot jelent – fűzték hozzá.

Az ombudsman az alaptörvény emberi méltóság védelmét rögzítő cikkére, valamint a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményre és az ahhoz kapcsolódó fakultatív jegyzőkönyv idevágó rendelkezéseire hivatkozva felkérte a földművelésügyi minisztert és az igazságügyi minisztert, hogy – a fogyatékossággal élő emberek érdekeit szolgáló nemzetközi egyezmények végrehajtását koordináló emberi erőforrások miniszterével együttműködve – fontolják meg egy új szabályozás kialakítását.

Hangsúlyozta, ez lehetővé tenné, hogy a vak és látássérült – illetve írásra vagy olvasásra egyéb okból nem képes – emberek önrendelkezési jogukat és döntési szabadságukat megőrizve rendelkezhessenek arról, hogy közokirati formában teszik-e meg az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapjául szolgáló jognyilatkozataikat, vagy egyéb, az érintettek jogainak és érdekeinek, valamint az ingatlanforgalom biztonságának védelmére egyaránt alkalmas okirati formát választanak.

A közlemény szerint az ombudsman azt is javasolta a két miniszternek, hogy ha lehetségesnek és szükségesnek látják, felvilágosító kommunikációs kampánnyal vagy hasonló intézkedésekkel széles körben ismertessék az érintettekkel a közjegyzői eljárás előnyeit, illetve vizsgálják meg, miként lehet ösztönözni az ilyen eljárás igénybevételét.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- kettő = 3

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. március 22. vasárnap, Beáta, Izolda napja van.
Ma van a(z) Víz világnapja.
Az év 12. hete és 81. napja.
Holnap Emőke napja lesz.

1471. Podiebrad György cseh királynak halála. Eltemettetett Prágában a többi királyok mellé. Ez oly időben történt, midőn Mátyás 3 évi háborúskodás után már kibékült ellenfelével, de a közbejött halálozás miatt a békepontokat végrehajtani nem lehetett.


1702. I. Lipót a Jászkunságot - mint újszerzeményi területet - 500000 Ft-ért zálogba adja a Német Lovagrendnek.


Csokonai Vitéz Mihály: A tavasz

Az egész világ feléledt,
S az elérkezett tavasznak
Örömére minden örvend:
Csak az egy Vitéz nem örvend.

Enyelegnek a juhnyájak,
Tehenek, lovak futosnak,
Danol a pacsirta s a pinty:
Az egész berek homályja
Zeneg édes énekekkel:
Egyedül csak én kesergek.

Ihon, a kinyílt mezőkben,
Ligetekbe, rétbe, kerten
Hiacintok illatoznak,
Tulipánok ékesednek,
Mosolyognak a virágok:
De mi kedvem a tavaszban,
ha az ő viráginál szebb
Lili nem virít ölemben?

Időjárás

2026-03-22, 01:07
Overcast
NE
Előjelzés
10°C
3.3 m/s
Apparent: 6°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 52%
Szél: 3.3 m/s NE
Széllökések: 7.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /1% / Rain
Napfelkelte: 05:42
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com