Sétahajózással tettek emlékezetessé egy napot a győri látássérültek számára
A Rába és a Duna győri szakaszán közel félszáz látássérült vehetett részt egy sétahajózáson, melyet egy alapítvány támogatott.
A programot a Vakok és Gyengénlátók Győri Egyesülete szervezte, Lenzsér Jánosné, az egyesület vezetőjének elmondása szerint a hajózás a látássérültek számára is élményt jelent.
Az idegenvezetés segített a résztvevőknek a környezet megismerésében, különös tekintettel azokra, akik egyáltalán nem látnak. A korábban látó tagok számára is nagy élményt jelentett a program. A sétahajózás a Pro Filii Alapítvány támogatásával valósult meg, és a Bárczi Gusztáv Iskola látássérült diákjai is részt vettek rajta.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Pályázati kiírás a mvgyosz természetes személy tagjai részére, kis értékű segédeszköz támogatására
Tatán új látássérült központ épül
Bácsvakok …amikor a láthatatlan hallhatóvá válik…
ELTE online nyílt nap speciális szükségletű felvételizőknek és tanáraiknak
A MVGYOSZ. online hangoskönyvtára elérte a "bűvös ezrest"!
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
9°C







Vélemény, hozzászólás?