Siket ukrán menekültek kaptak menedéket Romániában
Attól, hogy nem hallják a háborút, még átélik azt.
Kép:Euronews
Az Euronews Romania hallássérült ukránok egész közösségeit fedezte fel, akik a háború elől menekültek Romániába. Számukra a veszély váratlanul érkezett, robbanások hangja nélkül. A határon román önkéntesek – akik közül néhányan maguk is siketek – fáradhatatlanul dolgoznak a segítségükön.
Eleinte nehézkes a kommunikáció, mivel mind a román, mind az ukrán jelnyelv különböző ábécére épül, az ukrán a cirillre, a román a latinra. Mindkét fél a gesztusokra hagyatkozik.
Az önkéntesek 13 siket menekültet láttak vendégül Botoșanban, köztük gyerekeket is. A menekültek számára az a cél, hogy minél távolabb kerüljenek a határtól – nyilatkozta Daniel Hliban, a Siketek Országos Szövetségének elnöke az Euronews-nak Botoșanban.
A legtöbben nem akarnak a határok közelében maradni, túl közel érzik magukat a konfliktusövezethez, és félnek-mondta Hliban.
Közel 1000 hallássérült ukránt támogatott a Román Siketek Országos Szövetsége.
Az ENSZ szerint eddig több mint hárommillióan menekültek el Ukrajnából a háború elől, sokan közülük valamilyen fogyatékkal élnek.
Ezeket is olvassa el:
Nevelőnő ütlegelte a hallássérült diákot a kolozsvári líceumban
A SIKETEK MUNKA MELLETT TUDNAK CSAK SPORTOLNI, ÉS OLIMPIÁRA IS MENNEK
Hogyan „látja” a cirkuszt egy vak ember, és mitől lesz autizmusbarát egy előadás?
A siket Oscar-jelölt színész, Troy Kotsur tagadja, hogy ittasan utazott a repülőn
Fülöp Attila: A fogyatékos emberek munkába állását informatikai fejlesztésekkel is érdemes támogatni
Puskás Peti 10 óra alatt tanult meg jelelni
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
5°C






Vélemény, hozzászólás?